Skip to main content

A király meztelen

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Tervezet


4. A korábbi években megállapított létszámarányos, normatív hozzájárulás (fejkvóta) gyakorlatilag nem változott. A tanulólétszám és a hozzájárulás reálértékének jelentős csökkenése miatt az iskolafenntartó önkormányzatok egyre nagyobb saját forrású résszel kényszerülnek kiegészíteni az állami hozzájárulást. A nagyvárosokban költségvetésük 39–44%-át, kisvárosokban 50% körüli részt, míg a kistelepüléseken nemritkán 65% feletti részt költenek költségvetésükből a közoktatásra.


Bereményi Gézától tudjuk, hogy „a 60-as években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma”. Most egy késő őszi napon a dolog azzal kezdődött, hogy Horn Gyula a más feladattal megbízott eddigi honvédelmi államtitkár utódjának kijelölésekor az MSZP-frakcióban erős pozíciókkal rendelkező, a legendás KISZ-központi átmentő csapatból verbuválódott BIT-eseknek akart kedveskedni, amikor Kiss Pétert javasolta a koalíciós egyeztető tanácsnak. Az SZDSZ azonban élt vétójogával.

A BIT-nemzedék étvágyának kielégítésére más megoldást kellett találni. Némi akadályt jelentett, hogy az ifjúságpolitika összehangolása a koalíciós megállapodás szerint a szabad demokrata irányítású MKM feladatkörébe tartozik, és a Fodor Gábor vezette minisztérium ennek megfelelően egy tárcaközi koordinációs bizottság felállítását tervezte. Horn Gyulát azonban ez nem nagyon zavarta. A kormány november 17-i ülésére beterjesztette javaslatát a miniszterelnökség mellett működő Országos Gyermek és Ifjúsági Koordinációs Tanács létrehozásáról. A javaslattal a szabad demokrata miniszterek nem értettek egyet, lekerült a napirendről. A Miniszterelnöki Hivatal ennek ellenére közleményben tudatta, hogy a döntés megszületett (Népszabadság, november 19.), majd másnap a televízióban Forró Evelyn kormányszóvivő is megerősítette a hírt. A Népszabadság azt is tudatta, hogy az ifjúságpolitikai tanácsot maga az ifjúság problémái iránt mélyen elkötelezett miniszterelnök fogja vezetni, később megválasztandó titkára pedig címzetes államtitkári rangot kap. Reméljük, a tisztelt olvasó ezek után nem lesz túlságosan meglepve, ha Kiss Pétert választják a tanács titkárává.

A koalíciós egyeztető tanács november 21-i ülésén Pető Iván felhívta Horn Gyula figyelmét arra, hogy a koalíciós megállapodás értelmében nincs joga a partner egyetértése nélkül ilyen döntést hozni. A miniszterelnök azonban értetlenkedett. Minden apróságot nem lehet egyeztetni. Ez elképzelhetetlen.

Úgy tűnik, a Beszélő ismét a holnap híreit írta meg, amikor június 9-i számában az épphogy megindult koalíciós tárgyalások kellős közepén megfogalmazta kétségeit: „Nem nagy szerződésszegésekre kell számítani, amelyek a társadalom szemében megindokolnák a koalíció felbontását, hanem a megállapodások mindennapos kijátszására.” (Kőszeg Ferenc: A fordulat éje) Ehhez Solt Ottilia a június 23-i számban a már megszületett megállapodást kommentálva hozzátette: „S vajon az MSZP kamarillaharcokban edzett taktikusai nem találják-e meg azokat az apró lépéseket politikai túlélésük érdekében, amelyek mindig kisebbek annál, semhogy elfogadhatóvá tennék a közvélemény számára az SZDSZ vétóját…?” (Vétó és kasszakulcs) És valóban: kit érdekel, hogy ki hangolja össze az ifjúságpolitikát? Kinek jut eszébe a zavaros nyilatkozatok hallatán, hogy nemcsak hatásköri villongásokról van szó, hanem – többek között – a BIT-esek által már többször megkóstolt legendás KISZ-és úttörővagyonról is?

Az elmúlt napok másik – még hangosabb – botránya az oktatásügy költségvetési vonatkozásaihoz kapcsolódik. Ennek az ügynek a szándékosan összekuszált szálait csak szigorú időrendben haladva, a tények felsorolásával lehet úgy-ahogy kibogozni.

Október vége

Az MSZP és az SZDSZ oktatási szakértői Orosz István parlamenti bizottsági elnök, illetve Horn Gábor szabad demokrata képviselő vezetésével a minisztérium illetékeseinek a bevonásával megbeszélést tartanak. Ezen megegyezésre jutnak abban, hogy a költségvetési alku során a minisztérium nem a közalkalmazotti alapilletmény január 1-jei emelését, hanem az önkormányzati oktatási normatívák átlagosan 10%-os emelését próbálja meg kiharcolni. Egyrészt azért, mert az előbbi elfogadhatatlanul nagy (mintegy 30-35 milliárdnyi) többletterhet róna a költségvetésre, másrészt azért, mert a normatívakkal jobban lehet „célozni”. Többet kaphatnak azok a területek (óvoda, szakképzés, kistelepülések), ahol legjobban szorít a cipő, és a pedagógusok bérét is jobban lehet a munka minősége alapján differenciálni.

November 11.

Horn Gyula egy karcagi lakossági fórumon kijelenti: nem tartható tovább, hogy egymillió közalkalmazott legyen ebben az országban. Tarthatatlannak nevezi, hogy miközben csökken a diákok, addig stagnál vagy némileg még növekszik is a pedagógusok száma. Megemlíti az oktatási intézményrendszer átvilágításának szükségességét és az iskolahálózat észszerűsítésének, az iskolák összevonásának lehetőségét is.

November 14.

A miniszterelnök hivatalában megbeszélést folytat Jánosi György kulturális államtitkárral. Jánosi elmondja: a PM-mel folytatott tárgyalásokon csak annyit sikerült elérni, hogy a belügyminisztériumi fejezetben a korábbi közalkalmazotti béremelésekből eredő önkormányzati többletkiadások részleges ellentételezésére előirányzott 28 milliárd forintból 10 milliárdot átcsoportosíthatnak az oktatási normatívák átlagosan 10%-os emelésére. (Az önkormányzatok egy része kénytelen volt hiteleket felvenni, hogy fizetni tudja a pedagógusok megemelt bérét. A kormány ígéretet tett, hogy jövőre ezt kompenzálja. A 28 milliárdos keret ezt a célt szolgálja.) Az oktatás tehát nem jut többletforráshoz, de az államtitkár hangsúlyozza, hogy az átcsoportosítás mégsem puszta formalitás. A 10 milliárdot a tárca nem egyenletesen teríti, több jut a legnehezebb helyzetben lévő területeknek, és az önkormányzatok is szabadabban dönthetnek, hogy a kapott pénzt bérezésre vagy más, általuk fontosabbnak tartott célokra fordítják. Így a béremelkedést nem garantálja törvényben rögzített automatizmus, viszont lényegesen nagyobb szerepet kaphat a helyi döntésen alapuló, a tényleges teljesítményt jutalmazó differenciálás.

Fodor Gábor három napra tervezett párizsi útját a magyar követség az utolsó pillanatban szervezési nehézségekre hivatkozva lemondja. Mivel a feltételezett távollétben bízva ezekre a napokra tervezték be a miniszter hivatali szobájának kifestését, Fodor egy nap szabadságot vesz ki, házon kívüli programokat szervez, és miniszteri hatáskörét időlegesen átruházza Jánosira.

November 15.

István József kisgazda-képviselő parlamenti interpellációjában azt állítja, hogy az egyházi iskolák állami támogatásáról közzétett MKM-adatok nem felelnek meg a valóságnak. Az interpellációra Jánosi válaszol: „Végtelenül sajnálom, hogy ez a méltatlan számháború kialakult…” Mintha nem a minisztérium képviseletében, hanem hűvös kívülállóként beszélne.

November 16

A miniszterelnök kézhez kapja a Báthory Zoltán közoktatási helyettes államtitkár által készített háttéranyagot, mely a „Tervezet Horn Gyula miniszterelnök úr 1994. november 16-i beszédéhez” címet viseli. A szöveg rendkívül árnyaltan és tárgyszerűen ecseteli az oktatásügy aktuális problémáit. Anélkül, hogy konkrétan utalna a korábbi Horn-beszédekben elhangzott, nagy vihart kavart „oktatáspolitikai” kijelentésekre, adataival és érveivel nyilvánvalóvá teszi, hogy azok nem a téma beható ismeretéről árulkodnak. Az anyagban a korábban kialakított minisztériumi koncepciónak megfelelően feltételes módban megfogalmazódik: jó lenne, ha 9,5-10,3 milliárd forint többletforrás bevonásával lehetne emelni az önkormányzati normatívákat. (A pontos szövegrészt lásd keretesünkben.)

Horn felhívja Jánosit, és megkérdezi, hogy sikerült-e megegyezni a PM-mel. Jánosi (a hétfőn mondottakra gondolva) igennel válaszol.

Délelőtt Szöllősi Istvánné szocialista parlamenti képviselő és pedagógus-szakszervezeti vezető (PSZ) szervezésében nyomásgyakorló háttérbeszélgetésre kerül sor. Ezen a 75 meghívott pedagógus képviselőből 9-en vesznek részt. Fontosnak tartja a nyomásgyakorlói jelenlétet Pokorni Zoltán (Fidesz), aki nemrég még a kádárista PSZ-szel szemben létrejött és azzal számos kérdésben kifejezetten ellentétes álláspontot képviselő PDSZ tisztségviselője volt. Szöllősiné a sajtó meghívott képviselőinek elmondja, hogy a PSZ ragaszkodik a közalkalmazotti alapilletmény január 1-ji emeléséhez, amelyet szerinte először 8000-ról 9000-re, majd még a jövő év folyamán 10 500 forintra kellene föltornázni, hogy elérje a minimálbér szintjét.

Délután Horn Gyula az előzetes terveknek megfelelően az MKM-ben találkozik a köz- és felsőoktatásban érdekelt szakszervezetek képviselőivel. Az összejövetelt annak tudatában szervezték, hogy azon a távol lévő Fodor Gábor nem tud részt venni. A miniszter azonban némi zavart keltve váratlanul mégis megjelenik. Horn tényként közli a megjelentekkel, hogy a tárca megkapja a már alig remélt többletforrást a normatívák emeléséhez, s így 10 milliárd forinttal több jut 1995-ben közoktatási célokra. (A miniszter is, az államtitkár is kővé dermedve hallgatja ezt.)

November 17.

A Miniszterelnöki Hivatal nevében Kiss Elemér közleményt bocsát ki, amelyben tudatja a közvéleménnyel, hogy az előző napon az MKM vezetői a miniszterelnököt tévesen tájékoztatták: még sincs 10 milliárdos plusztámogatás. „Az MKM vezetése a tévedésért elnézést kért a miniszterelnöktől, a közvéleménytől, valamint a tárgyalópartnerektől.”

A kormány ülésén Békesi László a 10 milliárdos plusztámogatás ígéretére hivatkozva lemondással fenyegetődzik.

November 18.

Fodor Gábor közli Jánosival, hogy ő a történtekért nem hajlandó vállalni a felelősséget. Felszólítja az államtitkárt, hogy vonja le a konzekvenciát, és nyújtsa be a lemondását.

Szöllősi Istvánné az ÉT ülésén napirend előtti felszólalásában követeli az ügyben a felelősség megállapítását, s lemondásra szólítja fel az oktatási minisztert.

Ugyanitt Békesi megerősíti: a miniszterelnököt félrevezették. Hogy ez tudatos volt-e, azt most még nehéz megállapítani.

Még ugyanezen a napon Jánosi György hosszú levélben jelenti be és indokolja lemondását.

Eddig a tények, amelyekből teljesen nyilvánvaló, hogy a miniszterelnököt senki sem vezette félre. A minisztérium neki készített beszédtervezetében egyetlen olyan mondat sem volt, ami alapot adott volna az inkriminált bejelentésre. A körülmények ismeretében Jánosi Györgynek szerda reggel a telefonban elhangzott igenjét is csak egy marslakó értelmezhette úgy, hogy az a plusz 10 milliárd pénzügyminisztériumi jóváhagyását jelenti.

Valójában csak két eset lehetséges. A miniszterelnök vagy nem tudja megkülönböztetni a feltételes módot a kijelentő módtól, vagy általunk nem ismert politikai szándékoktól vezérelve szándékosan félretájékoztatta a megjelenteket. Egyik magyarázat sem válik a dicsőségére. Mindenesetre az utóbbi feltételezés mellett szól, hogy amióta kormányfőként hivatalba lépett, kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt rendszeresen tesz a kormányprogramtól rugalmasan elszakadó, enyhén szólva is váratlan és meghökkentő kijelentéseket. Hol a vagyonadó bevezetését hirdeti meg, hol a kisiskolák megszüntetése mellett tör lándzsát, hol a pedagóguslétszám csökkentését irányozza elő. Munkatársai azután nem győzik elsimítani az általa kavart hullámokat.

A kérdés inkább az, hogy miként lehetett ebből az újabb kormányfői balfogásból ekkora, a közvéleményt napokig lázban tartó műbalhét keverni. Hogy miért nem akadt senki, aki ki merte volna mondani: a király meztelen. A válasz nem éppen szívderítő. Azért, mert, bár különböző indítékoktól vezérelve, de mindenki Horn Gyulának falazott.

Az SZDSZ talán nem akarta tovább élezni az amúgy is feszült viszonyt a koalíciós partnerrel, Jánosi György pedig valószínűleg minden körülmények között lojális akart maradni.

A sajtó már-már orwelli magaslatokba emelkedve asszisztál ahhoz, hogy az újabb kormányfői rögtönzés félretájékoztatásnak neveztessék. „Valami biztosan nem működik jól a koalíciós kormány információs rendszerében, mert kínosan sok a félretájékoztatás és félreértés” –írja például az ügy kapcsán az SZDSZ-szimpatizánsnak tartott Magyar Hírlap (november 21.).

Az már érthetőbb, hogy az MSZP-frakció Nánási utat is megjárt tagjai és az ellenzéki politikusok kapva kaptak az alkalmon, hogy elverhetik a port a kulturkampfosnak minősített szabad demokrata miniszteren, akit egyesek kis hercegnek neveznek.

Csintalan Sándor MSZP-alelnök A Hét vasárnapi adásában, miközben megjegyezte, hogy nem ismeri az ügy részleteit, azért leszögezte: Horn Gyula félretájékoztatásáért felelős az apparátus és a miniszter is. A hétfői híradóban Surján László miniszteri múltjának teljes súlyával állapította meg: „A miniszteri felelősség nem kabát, amit az ember betehet a ruhatárba.”

Ugyanezen a napon a parlamentben napirend előtt Pokorni Zoltán kért szót: „…mi szeretnénk, ha… módot adnának az egész parlamentnek és az egész társadalomnak arra, hogy tisztán lássanak ebben a kérdésben, amelyben láthatóan igen nagy a homály.”

Lapzártakor Szöllősi Istvánné a rádiónak nyilatkozva kijelentette: Itt nem „Jánosi-ügyről”, hanem sokkal többről van szó. Volt egy ragyogó szocialista program, lett belőle egy majdnem jó kormányprogram, és most a költségvetés mindezzel szöges ellentétben álló pénzpolitikát irányoz elő 1995-re. Olyannyira, hogy kénytelen sztrájkra buzdítani a vezetése alatt álló szakszervezetet. (Megteheti, hiszen „nem pártlistán kúszott be a parlamentbe”.)

Fodor Gábor, Ungár Klára és Molnár Péter annak idején, mikor úgy döntöttek, hogy távoznak a Fideszből, a pártválasztásukban csalódott képviselők közül egyedülállóan a mandátumukról is lemondtak. Hasonlóan nemes gesztust tett most Jánosi György, noha nem csalódott a pártjában. Ahogy elnézzük a Fodor Gáborra zúduló össztüzet, a dolog arra megy, hogy a miniszter hamarosan kövesse a maga és államtitkára példáját.

Egy azonban biztos: a kormányfő – közfelkiáltással – marad.












































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon