Skip to main content

A közakarat és a népakarat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szilassy György (MDF):

…Elhangzottak a vádbeszédek, szerzőiket elégedettség töltheti el, hogy ismét sikerült megvédeni a hazát, és porba sújtani azokat, akik tőlük eltérően gondolkoznak és cselekszenek. (…)

Mint ismeretes, 1992. augusztus 24-én név szerint is ismert képviselőtársaimmal részt vettünk az Országház, a tévé és a rádió előtti tömegmegmozdulásokon. A tüntetésben több ezer, a rádiónál legalább 5-6 ezer állampolgár vett részt. (Zaj.) A tüntetés végig fegyelmezetten és méltóságteljesen követelte a médiák körüli rendcsinálást. A résztvevők állampolgári jogukkal élve a szólásszabadság lehetőségét kihasználva terjesztették elő követeléseiket, bízva abban, hogy ezek a követelések a demokratikusan választott vezetőink előtt meghallgatásra találnak. És intézkedések történnek a jelenlegi zűrzavaros helyzet megoldására. Még most is várjuk ezeket az intézkedéseket.

A rádió előtti tüntetés és a résztvevők akaratát kifejező nyilatkozat után a médiák azonnal támadásba lendültek. Eszük ágában sem volt, hogy mérlegeljék jogos követeléseinket, hanem a résztvevő képviselők ellen foglaltak állást. Személyes fellépésünket a demokrácia és a jogrend elleni cselekménynek értékelték. (…) Eszükbe sem jutott, hogy négy országgyűlési képviselőt vádolnak meg, és talán a gondolatukban fel sem merült, hogy emiatt esetleg nekik is lehetnek kellemetlenségeik. Még a Győri Béla ellen felhozott koholt vádak is jelentéktelenebbek ennél, amelyek miatt felfüggesztették őt állásából.

Valamennyien biztosra mentek, hiszen egyetlen tévé- vagy rádióriporternek, netán egy újságírónak sem jutott eszébe, hogy bennünket is megkérdezzen. Ezek tehát a független cs tárgyilagos médiák? Aligha szolgálhattak ennél kézzelfoghatóbb bizonyítékot működésük tarthatatlanságára, és azt hiszem, mindenben igazolja a tüntetők fellépésének szükségességét és jogosságát. Ez lenne az ellenzék által elképzelt demokrácia?

Olyan demokráciában éltünk több mint 40 éven keresztül, amelyet Sztálin, Rákosi és Kádár elvtársak neve fémjelzett. Ebben a demokráciában sem tartották szükségesnek a megvádoltak megkérdezését, és ebben a demokráciában börtönözték be honfitársainkat anélkül, hogy bizonyítást nyert volna a terhükre rótt cselekmény.

Egy másik kérdés is felmerült. Magatartásunkkal milyen törvényi tényállásba ütköző cselekményt követtünk el? Erről sem nyilatkozott senki, és nem jelölte meg azt a törvényhelyet, amelyet megsértettünk. Vagy talán nincs is olyan törvény, amely magatartásunkat tiltaná? Az ügyben nyilatkozó jogtudós urak bizonyára ismerik a szintén ősrégi nulla poena sine lege elvet, amely szerint nincsen büntetés törvény nélkül. Tehát ha nem sértettünk most hatályos törvényi előírást, akkor milyen alapon állapították meg vétkességünket? És milyen jól ismertek ezt az alapelvet egyes képviselőtársaink akkor, amikor a letűnt rendszer felelőseinek bíróság elé állításáról volt szó. Nagyon kilóg a lóláb. (…)

Egyesek vizsgálat és állásfoglalás” nélkül parlamenti képviselőket igyekeznek befeketíteni. Olyan képviselőket, akik nem egyéni érdekből, hanem mindannyiunkért, a jövőnkért, a jobbító szándékkal, egyes képviselőtársaink által eléggé el nem ítélhető módon tömegnek titulált és a politikától távol tartandó magyarság mellé álltunk. Itt az Országgyűlés színe előtt is kijelentem: A magyar nép követeli, hogy pártatlan és tárgyilagos legyen a hírközlés, és a médiák élére hiteles, minden vonatkozásban feddhetetlen és hozzáértő személyek kerüljenek…

Király B. Izabella (MDF):

(…) Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy a rádiónál történtekből ekkora ügy lett, mégpedig a lényeget elfedni kívánó ügy. A történet ugyanis nem arról szól, hogy négy képviselő igazolványával úgymond visszaélve behatolt a rádióba, hanem arról, hogy a kulturális bizottság és a miniszterelnök úr javaslatának végrehajtását, az elnökök felmentését követelte egy tömeg.

A tévében és a rádióban, a kommunizmus bevehetetlennek tűnő fellegvárában, dezinformációs központjában (Felzúdulás, zaj.) …egy maroknyi elszánt csapat vívja a valódi rendszerváltásért a harcát. Ezeket az embereket biztosította támogatásáról több ezer ember. (Zaj.)

Azon tehát nem csodálkozom, hogy a médiumok nem a lényegről beszélnek. A szólás- és a véleményszabadság ugyanis egyelőre csak az ő előjoguk, hát ezen az előjogon sikerült rést ütnie négy képviselőnek.

Azon viszont fölöttébb csodálkozom, hogy az elnök úr a sajtódiktátor Gombár Csabának a levelére (Zaj.) …aki korábban megcsúfolta a parlament bizottságát, azonnal ügyrendi bizottság elé küldött és utalt bennünket. Én ez ellen messzemenően tiltakozom! (Zaj.)

Gombár és Hankiss urak jobban tennék, ha megtanulnák, mit jelent a parlamenti demokrácia és a népképviselet. Nekünk senki nem tilthatja meg, hogy a közakarat és a népakarat mellé álljunk! Nem tilthatják meg nekem, hogy ’56 Corvin-közi parancsnokával, Pongrátz Gergellyel kézenfogva teljesítsem a kötelességemet! (Felzúdulás, zaj.) Ott voltam 22-én (Az elnök csenget.) …és 24-én, és ott leszek szeptember 17-én is a következő tüntetésen, és remélem, Göncz Árpád, Hankiss Elemér és Gombár Csaba is ott lesznek. Kiállnak a nép elé, mint ahogyan a mi minisztereink és államtitkáraink ezt minden alkalommal bátran megteszik, és keresik a megegyezést.




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon