Balázs János

Nyomtatóbarát változat

Ki a „törpe minoritás”?

Nyertese a társadalom, mert a civil társadalom mutatta meg erejét, azáltal, hogy kikényszerítette az ún. rendszerváltás kezdete óta az első olyan jövőbe mutató gazdasági törvényt, amelyet sem a klasszikus értelemben vett politikai erők, sem a szakértői csoportok együtt vagy egymással szemben, tető alá hozni képesek nem voltak, s mellyel most kapu nyílt az igazi piacgazdasághoz vezető útra. E tény sokszorosan fölülmúlja jelentőségében azt a 12 Ft árengedményt, mely a kompromisszumban megszületett.

Nyertese azért is, mert tette ezt olyan bölcsességgel, állhatatossággal és mértékletességgel, mint 1956-ban, amelyre oly büszkén utalnak politikusaink. Talán még nem tisztult le bennünk e kép, még elevenen él bennünk az elmúlt napok gyötrő szorongása. Tisztelet és köszönet illeti azokat a fuvarozókat, akik ösztönösen kitartottak, nem első napi irreális követeléseik mellett, hanem a spontán megszületett társadalmi konszenzus, a civil társadalom ügye mellett. Fejet kell hajtani azok előtt, akik a szombatról vasárnapra virradó válságos éjszakán nem hagyták el az úttorlaszokat, és ezzel tárgyalásra és kompromisszumra tudták kényszeríteni a népet cinikusan semmibe vevő kormányt. Tudniuk kell ezeknek az embereknek, e számszerűleg „törpe minoritásnak”, hogy a nép mellettük állt, és ezt higgadt magatartásával nemesebben bizonyította, mintha zabolátlanul az utcákra tódult volna. Magyarország e négy napban nem elveszítette Európa és a világ megbecsülését, hanem arra a legteljesebb mértékben jogot szerzett.

Az az erkölcsi tőke, melyet az ország most magáénak tudhat, bármi másnál inkább reményt ad arra, hogy bízzunk benne, nem fog az ország többé ilyen válságba sodródni.

Van a történteknek vesztese is. Azok az emberek, akik vasárnap délután tüntetőmenettel álltak a kormány mellé, nemcsak kijátszva érezhetik magukat az ország túlnyomó többségével és annak igazságával szemben, hanem rútul elárultattak abban a percben, amikor aláírta az általuk támogatott kormány a megegyezést.

A Palotás-féle árelv

A Palotás János által javasolt és az érdekegyeztető tanácsban elfogadott benzinár-képzési elv közgazdaságilag korrektnek tűnik. Rendkívül fontos, hogy nemcsak a jelenlegi helyzetben tekinthető elfogadhatónak, hanem azért is, mert lehetővé teszi a világpiaci ármozgások automatikus követését, azaz világpiaci árcsökkenés esetén a magyar benzinár csökkenését eredményezheti. Világosan kell látni azonban azt is, és ezt időben megértetni a közvéleménnyel, mely most az október 28-i megállapodás alapján ítéli meg majd a jövendő áralakulást, hogy ez csak elméletileg van így, és nem feltétlenül biztos, hogy a gyakorlatban is így fog történni. A Palotás-féle árelv ugyanis nem tartalmazza az infláció pénzügyi hatásait.

Ha ugyanis a világpiaci benzinár csökkenésével egy időben a forint egyéb inflációs hatások miatt leértékelődik, és erre nyilvánvaló módon kell számítani, az ellentétesen hat az ár névleges nagyságára. Ha pedig a forint árfolyamcsökkenése meghaladja a nemzetközi benzinár csökkenését, a forintban kifejezett üzemanyagár nemhogy csökkenne, hanem éppenséggel nő, még ha alacsonyabb reálérték mellett is. Miután idén és jövőre nem számíthatunk a nemzeti jövedelem növekedésére, sőt éppenséggel biztosra vehetjük, hogy csökkenni fog, a személyi reáljövedelem is csökkenni fog, s a benzinár ilyen jellegű nominális növekedését legrosszabb esetben nem fogja követni még a jövedelem nominális növekedése sem. Azaz az esetleg csökkenő világpiaci ár mellett is bekövetkezhet, hogy az üzemanyag beszerzése mind nagyobb részét fogja kitenni költségeinknek. Sőt erre annál is inkább számíthatunk, mert amennyire bizonytalan a világpiaci benzinár csökkenése, annyira biztos, hogy bekövetkezik a többi kedvezőtlen hatás. Ezt a lakosság jelenleg nem tudja, tehát könnyen félreértheti a frissen megszületett egyezség hosszú távú jelentését.

Ezenfölül arra is gondolni kell, hogy a forint árfolyamcsökkenése esetén, a rögzített nagyságú adóba kerülő rész változatlan világpiaci ár mellett is csökkenő adóhányadot fog eredményezni, miközben csökken a költségvetés fix nagyságú adóbevételének a reálértéke is. Következésképpen szükségessé fog válni a költségvetésbe befolyó, fix összegű fogyasztási adónak az inflációs rátához való igazítása, azaz a benzinár emelése. Azt gondolom, hogy a költségvetés ebben az esetben sem háríthatja át teljesen a lakosságra és a gazdálkodókra az infláció és a nemzeti jövedelem csökkenésének terheit, tehát a kormányzatnak tudomásul kell majd vennie bevételei reálértékének bizonyos mértékű csökkenését. Várhatóan új és új kompromisszumra kell fölkészülnie e kérdésben mind a társadalomnak, mind a gazdasági kabinetnek, anélkül hogy ez önmagában az október 28-i megállapodás felborítását jelentené bármely fél részéről. Rendkívül fontosnak érzem ennek megértését. Mégpedig nemcsak azért, hogy az új kompromisszumokra minél kevesebb konfliktus árán kerüljön sor, hanem azért is, nehogy a 28-i megegyezés hitelessége kérdőjeleződjék meg az emberek szemében.

• gazdaság