Reinhard Weisshuhn

Nyomtatóbarát változat

Májustól szeptemberig


A Grenzfall (Határeset), az NDK legismertebb szamizdat folyóirata, amelyet a Békét és Emberi jogokat csoport ad ki, áprilisban még úgy vélte: az NDK atomizált, gyámság alá helyezett és nyelvétől megfosztott társadalmának tiltakozása kifejezésére nincs más eszköze csak a kivándorlás meg a teljesítmény-visszafogás. „Nincs se szakszervezet, se komolyan vehető politikai nyomás. Pedig a válság politikai.” Az utolsó megállapítás kivételével a fenti gondolatokat túlhaladta a történelem.

Az események, amelyek nap mint nap túllépnek önmagukon és a hozzájuk fűzött kommentárokon, májusban, a helyi választások napjaiban kezdődtek, az ellenzék bojkottfelhívásával és a választás független ellenőrzésének meghirdetésével. Ha csalást nem is, az eredményekkel való manipulációt sikerült igazolni, és ez olyan erkölcsi felháborodást váltott ki, mintha az, hogy a választás nem választás, valami merőben új felismerés lett volna.

A választási csalások elleni tüntetéseket szétverték, és szétverték a pekingi tömeggyilkosság elleni tüntetéseket is, a Politikai Bizottság akkori koronahercege, Egon Krenz határozott jóváhagyásával. A rendőrség fellépését akkor mindenki leplezetlen fenyegetésnek tekintette. Amikor azonban a magyar–osztrák határon váratlanul megnyílt szelepen át megindult a menekültáradat, nyilvánvalóvá vált, hogy a Honecker-rendszer napjai meg vannak számlálva. A világéletében színtelen Honecker az NDK fennállásának 40. évfordulójáig még haladékot kapott, de a hitelét vesztett ünnep egyúttal a nyakazás előestéje volt – e döntés bizonnyal nem nélkülözte a nyugati határ stabilitásáért aggódó Gorbacsov helyeslő bólintását.

Eközben az Új Fórumhoz, amely szeptemberben az ellenzék első átfogó mozgalmaként alakult meg, bár nyomban államellenesnek nyilvánították, naponta százával, majd ezrével csatlakoztak az elégedetlenek.

Október 3. és 5. között került sor Drezdában az első és mind ez ideig egyetlen, mindkét oldalról erőszakos összecsapásra. Kiutazni akarók rohamozták meg a pályaudvart, hogy feljussanak a vonatokra, amelyeken azok utaztak a Szövetségei Köztársaságba, akik korábban megszállták a prágai NSZK-nagykövetséget.

Október 9.


Ez a roham meg a Lipcsében mindennapossá váló tüntetések előre jelezték azt, ami október 7–8-án, az NDK megalakulásának évfordulóján elkerülhetetlenné vált: a pártvezetés bukását. Berlinben, Drezdában, Lipcsében és más városokban a rendőrség meg az állambiztonsági szolgálat olyan brutálisan lépett fel a tüntetőkkel szemben, hogy az elégedetlenség forrpontig hevült. Hirtelen eltűnt a sok évtizedes félelem. Bár egyre gyakrabban hallatszottak híresztelések, hogy most már a „kínai megoldás” következik, október 9-én Lipcsében több mint százezer ember ment ki az utcára. Dönteni kellett: Egon Krenz, aki a Politikai Bizottságban a belső biztonság felelőse volt, irányt váltott. A 9-i tüntetéssel kezdődött meg az úgynevezett „fordulat” – a kifejezés a nyugatnémet kormánypárt szótárából származik –, amelynek folyamatát, az emberek bizalmatlansága ellenére a legkülönbözőbb szervezetek, érdekcsoportok és társadalmi rétegek napról-napra eszkalálódó követelései hajtják előre.

Szeptember közepe óta záporoznak a művészek, tudományos kutatók, újságírók, brigádok, szakszervezeti csoportok, diákok és egész üzemek határozatai, felhívásai és kiáltványai. Különösen nagy feltűnést keltett a rockzenészek nyilatkozata, amelyben szolidaritásukat fejezték ki az Új Fórummal – s nem csupán az aláíró hírességek miatt. Első ízben sikerült elérni, hogy az állami ifjúsági szövetség hivatalos lapja, a Junge Welt közölje egy korábbi írása cáfolatát. Az újságban tudósítás jelent meg népszerű rocksztárok és az ifjúsági szövetség vezetői beszélgetéséről. Ebben a zenészek – így a Junge Welt – elhatárolták magukat az ellenzék törekvéseitől.

Az effajta huzavonák ellenére a médiák világa egyszerre és egyértelműen megnyí
lt, s lassanként észrevehetővé válnak az árnyalati különbségek is. Legmesszebbre a Liberális Demokrata Párt (a Német Szocialista Egységpárt egyik csatlóspártja) lapja merészkedett. E párt elnöke már a kormány azonnali lemondását követelte. Ezzel a népszerű jelszóval a párt sokak rokonszenvét nyerheti el, és kialakíthatja önálló arculatát az NSZEP kárára. Némelyek azonban úgy vélik, hogy az átváltozás mozgatója maga az uralkodó párt, amely ilyen módon, ha tényleg új kormány alakul, egyszerre elővarázsolhatná a Jolly Jokert a kabátujjából. Bizonyos jelek szerint nagyarányú személycserék várhatók – már most tucatjával hullanak a fejek. A Fémipari Dolgozók Szakszervezete elnökének bukásához elegendő volt, hogy egy újságcikk kifecsegte: egy csapat építőmunkás, akiknek a közeli metróállomáson kellett volna dolgozniuk, az elnök villáját építette.

Október 9-e óta a funkcionáriusok arcára kiült a félelem. Valamennyien kétségbeesetten taposnak „a bizalom visszaszerzéséért”. Az emberek azonban negyven év alatt gyanakvóak lettek, a szóvirágos ígéretek nem hatják meg őket. A hangulat azonban ingadozó, és nem lehet tudni, hogy a politikailag iskolázatlan közszellem mennyire képes ellenállni az NSZEP „Oszd meg, és uralkodj!” taktikájának. Világosan lemérhető ez azon, ahogy az Új Fórummal viselkednek. A legnagyobb ellenzéki szervezettel szemben – Készülődés ’89 című kiáltványukat már százezren írták alá – azt használják ki, hogy az Új Fórum nem tisztázta álláspontját az NSZEP vezető szerepének kérdésében. A szervezet hivatalos elismerését az alkotmány elfogadásához kötik, amely kimondja az NSZEP vezető szerepét. Eddig az Új Fórum az egyetlen csoport, amely formális elismertetését kérelmezte.

Programok, csoportok


De nem az Új Fórum az egyetlen ellenzéki mozgalom. A szeptemberi események során számos más, ugyancsak széles körű érdeklődést kiváltó csoport is létrejött (Szociáldemokrata Párt, Demokratikus Készülődés, Egyesült Baloldal, Demokráciát most!). Tovább él a régebbi ellenzék szervezete, a Békét és Emberi jogokat!, amely már márciusban megpróbálkozott az országos szerveződéssel. Alakulóban van egy zöld alternatív párt is. Valamennyi új szerveződés kezdeményezői az egykori marxista baloldaliakból és teológusokból ötvöződött régi ellenzék soraiból léptek elő. Jelenleg a különböző szervezetek még csak kevésben különböznek egymástól. Alapvető politikai jogok, pluralista, szabad választásokon alapuló demokrácia – valamennyiük közös követelése, és valamennyien elutasítják az NSZEP intézményesített vezető szerepét. Arra törekszenek, hogy az 1991-es népi kamarai (országgyűlési) választásokra közös programot dolgozzanak ki. Ma még nem lehet megítélni, hogyan fog változni a politikai színkép, az egész politikai helyzet. De napról napra valószínűbb, hogy a reformfolyamat visszafordíthatatlanná válik. Azt azonban, hogy ez mit jelent, senki sem tudja. Ma még a legtöbb politikai irányzat a szocializmusra hivatkozik, akármit értsenek is rajta Csak az Új Fórum meg a Békét és emberi jogokat! kerüli – sokak rosszallása ellenére – e fogalom használatát, minthogy tartalma tisztázatlan. De a szóval a magát feltétlenül szocialistának valló híres írónak, Stefan Heymnek is megvannak a maga gondjai. November 4-én, az NDK történetének eddigi legnagyobb és első engedélyezett tiltakozó tüntetésén ezt mondta: „Nálunk az emberek mindig hallgattak – a császár idején, a nácik idején és … később is.”

Egy bizonyos: ma már nem hallgatnak.

(Ketet-berllni levelezőnktől)

• Második világ