Skip to main content

Szlovén alkotmánymódosítás

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A tőlünk délnyugatra fekvő Szlovénia, Jugoszlávia legfejlettebb köztársasága, a nyugtalan és változásokat igénylő magyar látogató számára jó ideig a béke és nyugalom szigetének tűnt. A helyzet azonban az utóbbi időben megváltozott, s a nyugtalanság része lett a szlovén hétköznapoknak.

Az 1,9 millió lakosú kis köztársaság már 1980-ban a nemzeti jövedelem 16 százalékát adta, s ez az arány ez évben már a 25 százalék felé közelít. A szépen megművelt földek, a jól épített házak, az Ausztriába is exportált Gorenje hűtőgépek a külső szemlélő számára is érzékletessé teszik a köztársaság fejlettségét. A szlovének által megtermelt többletjövedelem egy részét a Belgrádban székelő központi kormány az elmaradottabb területek fejlesztésére igyekezett fordítani. Ez a törekvés azonban a bolsevik típusú iparpolitika hatalmas baklövései és e területek lakosainak alacsony munkakultúrája miatt kudarcba fulladt, s a befektetett anyagiak jelentős része kidobott pénznek bizonyult.

Szlovénia és a központi kormány között nemzeti okokból is feszültté vált a viszony az utóbbi időben. 1983-ban Belgrád egész Jugoszláviában egységesíteni szerette volna a tankönyveket. Az elképzelés szerint minden köztársaság irodalma és történelme a lakosság számának arányában kapott volna helyet az így egységesített tankönyvekben, azaz a szlovén irodalom Szlovéniában csak a délszláv irodalom 10 százalékában szerepelt volna. A szlovén értelmiség határozott fellépése következtében a szlovén kultúrát rendkívül károsan érintő javaslatot visszavonták.

Újabban egyre erősödnek a politikai nézeteltérések is. Szlovénia, az egységesülő Nyugat-Európa felé tekintve, fokozatosan demokratizálja belpolitikáját, míg a legnagyobb súllyal rendelkező Szerbia politikai vezetése a hagyományos egypártrendszer mellett tört lándzsát, s megerősítette hegemón szerepét a szerb köztársaság két autonóm területén (a Vajdaságban és Koszovóban).

Mindezeket figyelembe véve Szlovénia képviselőháza, tekintettel a szlovén ellenzék egyre erőteljesebb követeléseire is, 1989. szeptember 27-én hat ponton módosította az 1974-es szlovén alkotmányt. Az elfogadott változtatások kétségkívül kemény kihívást jelentenek a centralista belgrádi vezetés számára. Először is kimondták, hogy a szlovén nép önrendelkezési joga magában foglalja a Jugoszláviától való elszakadás jogát. A következő pont a gazdasági szuverenitás, azt jelenti, hogy Szlovénia ezentúl csak olyan közös kiadásokhoz hajlandó hozzájárulni, amit saját szempontjából is szükségesnek tart (így például nem biztos, hogy áldásukat adják a véleményük szerint veszteséges olimpiai játékok megrendezéséhez). Kimondják, hogy a Szlovéniában működő szövetségi intézmények az ügyeket szlovén nyelven kell intézzék. (Keserű tapasztalat volt a tavaly nyáron Ljubljanában lefolytatott bírósági tárgyalás, amelyet a katonai bíróság négy szlovén ellen szerbhorvát nyelven tartott meg.)

Ugyancsak kimondják, hogy amennyiben a szlovén alkotmány rendelkezései ellentmondásba kerülnek a szövetségi alkotmánnyal, Szlovéniában a szlovén alkotmány szerint kell eljárni. Tekintettel a Koszovóban nemrég lejátszódott eseményekre, nagy jelentőségű az a pont, amely kimondja, hogy rendkívüli állapotot békeidőben Szlovénia területén csak a szlovén képviselőház rendelhet el. Végül kimondják, hogy Szlovéniában a kisebbségek egyenlő jogokat élveznek, ami esetleg nem kívánt igényeket ébreszthet a többi köztársaság kisebbségeiben.

Mindezeket figyelembe véve nem csoda, hogy az alkotmány megváltoztatása miatt rendkívül kemény bírálatok érték a szlovén képviselőházat nemcsak a többi köztársaság részéről, de bizonyos szlovéniai szervezetek részéről is. A bírálók Jugoszlávia egységének megbontásával vádolják az alkotmánymódosító Szlovéniát. A szlovének többségének véleményét kifejező szlovén képviselőháznak ezek után azt kell majd eldöntenie (nem feltétlenül a legközelebbi jövőben), hogy mik azok az előnyök, amik Szlovéniát Jugoszláviához kötik, és hogy kedvezőek-e a nemzetközi feltételek a Jugoszláviából való kiválásra. Nem lesz egyszerű megtalálni erre a választ.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon