Skip to main content

A méreg és a csend

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


„Ezt megírom a Beszélőnek!” – még hallom tegnapi, dühöngő hangomat, amint a Dísz téri épületet – rémes, mindjárt reagál a kormánypárt – kielégítetlenül elhagyom. Mit mondjak, nem vagyok egy Del Medico, de ez a levél csak írja magát.

Közepesen távoli (mindenesetre a közvélemény-kutatás szerinti 9 százalékba még beletartozó) szimpatizánsként rezonálni véltem a mintegy jó két hónapja a Tv2-ben TGM által mondottra, mely szerint az SZDSZ igyekszik visszaszerezni választói – úgy emlékszem, a most következő szót használta – szeretetét. Ha köreimben azóta az SZDSZ – mondjuk így – lecsúszását emlegették, igyekeztem a beszélgetések (ugye szociálpszichológusok, ezek a beszélgetések jelentősen befolyásolják beállítódásunkat?) atmoszféráját megváltoztatni, az ifjú liberálisokat (hogy mást ne mondjak) emlegető egykori szimpatizánstársaimat arról meggyőzni, hogy az SZDSZ alapító atyái magatartást váltanak, és újra sikeresebbek lesznek.

Örültem azon városi félhíreknek, mely szerint valamiféle platformok közti megegyezés készül, így azután a Liberátor programját a Beszélőben olvasva azt gondoltam: aha, itt valami olyasmi lesz, amiről nem szeretnék teljesen lemaradni. Magamfajta természettudományokkal foglalkozó kívülálló meggondolja, mennyi időt tölt politikai rendezvényeken (e levél írója – nem ez a dolga – nem sokat). Mindenesetre különleges szellemi csemegének gondoltam, hogy Kis János és TGM feltehetőleg összehangolt előadásokra készül (A szabadságról I. és II.). Erre van két órám szombaton kora este.

Most térek rá arra, mire utal a címben szereplő „méreg” szó. Tisztes előadóterem helyett (amelyben a székek száma valamivel több, mint a vendégeké, és amelyben a kisebbségben lévő nem dohányzó liberálisok is jól érzik magukat) húsz évvel ezelőtti happeningen találom magam. (Hogy mondják? Arculat? De hát ebből, tetszik, nem tetszik – inkább nem – kinőttünk, így, nk-val). Sikerül a terem ajtajáig eljutnom, nem hiszem, hogy száznál több hallgató fért be. (Csak azt ne válaszolják, hogy milyen jó, hogy a vártnál több érdeklődő volt. Ha nem tudják kiszámítani, mennyien lesznek, az a baj, ha nem törődnek vele – ettől tartok –, az még rosszabb). Félórás késés (igenis SZÁMÍT!) (tisztelet ifj. Rátonyi Róbertéknak, de valakinek jólesett ott és akkor ez a zene?), mégiscsak kezdődnek az esti előadások. „…Aki még nem tudja, műsorváltozás van…” (a falon ugyan van program, a módosítások – most már így mondom: persze – nincsenek feltüntetve), Kis Jánost legalább látom, mellettem azt mondják, TGM nincs is itt, külföldön van… eszembe jut, hogy nevét egy másik aznapi konferencia műsorán is olvastam, de már nem nyomozok tovább, kérdezősködhetnék, hogy ki lesz, mikor stb…, de már a kapu előtt káromkodom, meg morgok, hogy ha ezt valaki rendezte, az nem alkalmazott bolsevista trükköt, meg ugye, hogy „ezt megírom a Beszélőnek!”.

Különben jó estém volt, elolvastam Nádas Péter tanulságos írását a Nappali házban. Holnap ifjú tanítványom, aki tudja, hová készülődtem, megkérdezi: na, milyen volt a szadeszban? Hogy mi lehet a válaszom? Ezt mondja a cím utolsó szava.

Érdi Péter

A szerkesztő megjegyzése. Az SZDSZ-t régóta kísérti a helyszűke problémája: már a megalakulásunkra is azért került sor, mert nem fértünk el a Bakony étterem (ma: Tilos az Á) alagsori helyiségeiben. Ezúttal azonban nem az SZDSZ volt a rendező, hanem az I. kerületi Liberális Klub, amelyet Cseh Attila szervez heroikus erőfeszítéssel. A heti rendezvények színhelye mindig a gyönyörű várbéli épület – a közönség persze nem mindig ilyen népes. Örök kérdés, mikor helyes a siker okán a gunyhóból palotába költözni, illetve ez esetben az ékszerdoboz-palotából tágas, modern hodályba.


–szeg















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon