Skip to main content

A palackba zárt szabadság

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Elbúcsúzunk Székely Jánostól


Marosvásárhelyről a túlvilágra költözött az élő magyar irodalom legkeletibb nyugatosa. Székely János, aki egész életében a jelenből kizárkózva élt, aki egész életében öregkori műveket írt, távozott, mielőtt igazán megvénült volna.

Olyan szabadon írt a szorongásról és a bekeríttetésről, mint aki semmi másért, csak a tengerbe vetett palack tartalmáért felelős. És azzal a tudattal írt, hogy a mű, ha „nagyhírű”, a lététől, és nem a külvilágtól az. Tehát ismeretlenül is az.

Nagyhírű munkám azzal a tudattal
Végeztem el, hogy – jó vagy ostoba –
Soha ezt színház elő nem adatja,
Sőt, kiadó sem adja ki soha.

Miért írtam hát? Csupán hogy szabaduljak
Terhétől, amely nőtt, akár a rák.
Úgy írtam ki, úgy löktem ki magamból,
Mint eleven nő halott magzatát.

Ha rátalálsz, te eljövendő ember,
Lehelj reá teremtő türelemmel,
Hogy elevenné váljék a halott.


Ki tudja, még tán hasznodra is válhat,
Elvégre senki sem kínál magának
Üres diót és lyukas mogyorót.

A halott, a mű, az Irgalmas Hazugság, melynek prológusát idéztük, születése után három és fél évtizeddel elevenedett meg. A romániai forradalom után néhány héttel ezekkel a szavakkal sétált fel a szabadság a marosvásárhelyi színház színpadára.

Az Úr gondja, hogy mihez kezd most ezzel az igazhitű hitetlen jövevénnyel, aki idelent még így zaklatta őt:

Hiszen tudom, hogy jót akarnak, és
Mellettük szól a roppant szenvedés,
Melyet kiálltak, hogy nyakunkba ülne
Hitük szerint az emberélet üdve.
De tudom azt is: van a hitben nagyság,
S van győzelem, de soha sincs igazság.

A tévedés, ha szívből is fakad,
S ha hisszük is – még tévedés marad.
Ez tiltja, látod, Jézus híve lennem,
S mert nem leszek, ezért üldöznek engem.

S a mi gondunk, hogy mit kezdünk azzal az utolsó, kegyetlen Kossuth-marcangolásba torkolló, kíméletlen, búcsúzóul ránk hagyott gondolatmenetével a nacionalizmusról.

Miután a szellemi Marosvásárhely és az ottaniak gazdag és kopottas folyóirata, a Látó, túl van Kelet-Óperencián, bizonyára szükséges, hogy idézzünk belőle:

„A nemzet, a nemzettudat kulturális kategória; az etnikum biológiai; az állam politikai. A nacionalizmus, amikor tudatosan összekeveri, sőt azonosítja a kulturális, biológiai és politikai fogalmakat, saját politikai jellegét, tényleges, uralmi céljait leplezi le.

Összefoglalva:

A modern nemzet nem etnikai, még csak nem is állami, hanem tudati, kulturális közösség.

A nacionalizmus a nyelvi kultúra felhasználása ugyanarra, aminek ellenében minden kultúra eredetileg kialakult – tudniillik a társadalmi dominanciaharcra.

Létrejött egykor valami az emberközösség tudati szabályozására, a társadalmi szelekció, a dominanciaharc megfékezésére – ez a kultúra életfunkciója –, s ezt a politika épp a dominancia-harcra használja fel. A nacionalizmus a kultúra politizálása. Annak politizálása, ami természete szerint nem politikum.

Amíg közbe nem lép a politikum, a nemzeti-kulturális közösségek együttélésének nincs akadálya. Elkülönülnek ugyan, de azért megférnek. Mihelyt közbelép a dominanciakérdés, a politikum (szóval a nacionalizmus), a békés együttélés már nem lehetséges.

A nacionalizmus az az üzem, amely a kulturális közösségtudatból politikai közösségtudatot gyárt. Az emberi közösségekből farkasfalkákat szervez.”























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon