Nyomtatóbarát változat
Marosvásárhelyről a túlvilágra költözött az élő magyar irodalom legkeletibb nyugatosa. Székely János, aki egész életében a jelenből kizárkózva élt, aki egész életében öregkori műveket írt, távozott, mielőtt igazán megvénült volna.
Olyan szabadon írt a szorongásról és a bekeríttetésről, mint aki semmi másért, csak a tengerbe vetett palack tartalmáért felelős. És azzal a tudattal írt, hogy a mű, ha „nagyhírű”, a lététől, és nem a külvilágtól az. Tehát ismeretlenül is az.
Nagyhírű munkám azzal a tudattal
Végeztem el, hogy – jó vagy ostoba –
Soha ezt színház elő nem adatja,
Sőt, kiadó sem adja ki soha.
Miért írtam hát? Csupán hogy szabaduljak
Terhétől, amely nőtt, akár a rák.
Úgy írtam ki, úgy löktem ki magamból,
Mint eleven nő halott magzatát.
Ha rátalálsz, te eljövendő ember,
Lehelj reá teremtő türelemmel,
Hogy elevenné váljék a halott.
Ki tudja, még tán hasznodra is válhat,
Elvégre senki sem kínál magának
Üres diót és lyukas mogyorót.
A halott, a mű, az Irgalmas Hazugság, melynek prológusát idéztük, születése után három és fél évtizeddel elevenedett meg. A romániai forradalom után néhány héttel ezekkel a szavakkal sétált fel a szabadság a marosvásárhelyi színház színpadára.
Az Úr gondja, hogy mihez kezd most ezzel az igazhitű hitetlen jövevénnyel, aki idelent még így zaklatta őt:
Hiszen tudom, hogy jót akarnak, és
Mellettük szól a roppant szenvedés,
Melyet kiálltak, hogy nyakunkba ülne
Hitük szerint az emberélet üdve.
De tudom azt is: van a hitben nagyság,
S van győzelem, de soha sincs igazság.
A tévedés, ha szívből is fakad,
S ha hisszük is – még tévedés marad.
Ez tiltja, látod, Jézus híve lennem,
S mert nem leszek, ezért üldöznek engem.
S a mi gondunk, hogy mit kezdünk azzal az utolsó, kegyetlen Kossuth-marcangolásba torkolló, kíméletlen, búcsúzóul ránk hagyott gondolatmenetével a nacionalizmusról.
Miután a szellemi Marosvásárhely és az ottaniak gazdag és kopottas folyóirata, a Látó, túl van Kelet-Óperencián, bizonyára szükséges, hogy idézzünk belőle:
„A nemzet, a nemzettudat kulturális kategória; az etnikum biológiai; az állam politikai. A nacionalizmus, amikor tudatosan összekeveri, sőt azonosítja a kulturális, biológiai és politikai fogalmakat, saját politikai jellegét, tényleges, uralmi céljait leplezi le.
Összefoglalva:
A modern nemzet nem etnikai, még csak nem is állami, hanem tudati, kulturális közösség.
A nacionalizmus a nyelvi kultúra felhasználása ugyanarra, aminek ellenében minden kultúra eredetileg kialakult – tudniillik a társadalmi dominanciaharcra.
Létrejött egykor valami az emberközösség tudati szabályozására, a társadalmi szelekció, a dominanciaharc megfékezésére – ez a kultúra életfunkciója –, s ezt a politika épp a dominancia-harcra használja fel. A nacionalizmus a kultúra politizálása. Annak politizálása, ami természete szerint nem politikum.
Amíg közbe nem lép a politikum, a nemzeti-kulturális közösségek együttélésének nincs akadálya. Elkülönülnek ugyan, de azért megférnek. Mihelyt közbelép a dominanciakérdés, a politikum (szóval a nacionalizmus), a békés együttélés már nem lehetséges.
A nacionalizmus az az üzem, amely a kulturális közösségtudatból politikai közösségtudatot gyárt. Az emberi közösségekből farkasfalkákat szervez.”
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét