[Révész Sándor]

Nyomtatóbarát változat

A Magyar Rádió műsorszerkezetére a ciklikusság jellemző. Mindhárom adó műsorrendje napi, heti, havi ciklusokban szabályozott. Az egyes ciklusokban közel azonos helyen, közel azonos időtartamban hasonló jellegű műsorok ismétlődnek. Azt tapasztaltuk, hogy már a napi ciklus vizsgálata is képes értékelhetően tükrözni a rádió műsorstruktúráját, a heti ciklus pedig már egészen finom képet ad róla, amelyet a havi megfigyelési adatok csak egészen elhanyagolható mértékben módosítanak.

Ebből kiindulva részletes vizsgálatunkat három egymást követő év azonos műsorhetén (november első hetén) végeztük el. 1990 novemberében már Gombár Csaba volt a Magyar Rádió elnöke, de a műsorszerkezet még a „Gombár-korszak” előtti helyzetet tükrözte. (Csúcs László is azt írja előterjesztésében, hogy „a Magyar Rádió – sok szakember számára – szakmailag és politikailag kérdéses korszerűsítése 1990. december 14-én kezdődött”.) Az 1991-es adatok még a műsorszerkezet jelentős módosítása előtti állapotot rögzítik, az 1992-es adatok pedig a szerkezetváltás eredményeit mutatják.

Vizsgálatunk kiterjedt mindhárom adó teljes heti műsoridejére, a Kossuth adó esetében természetesen figyelembe vettük az URH sáv önálló, a középhullámú sávtól eltérő műsorait is. Kizárólag olyan műsortípusokkal dolgoztunk, amelyeket a Rádió- és Tv-újság is használ az egyes műsorok jellegének meghatározására. A zenei műsorokon belül további bontást alkalmaztunk, elkülönítettük a komolyzenét, a népzenét, a nótát, cigányzenét és a többi populáris műfajt (operett, jazz, sanzon, musical, klasszikus tánczene, popzene).

Csúcs László alelnök az Új Magyarországban azt nyilatkozta, hogy: „sok évtizedes hagyomány volt, hogy a rádióműsoroknak mintegy a kétharmada zene, egyharmada próza. Ez teljesen megfordult, kétharmad prózához kapcsolódik egyharmad zene.” (Új Magyarország, 1993. január 15.) Az alelnök határozati javaslata pedig a következőket tartalmazza: „Kívánatos a Magyar Rádió egészét tekintve a 60–40 százalékos zene-próza arányhoz való visszatérés, és ez az arány a Kossuthon se lehet rosszabb 50–50 százaléknál.” (Népszabadság, 1993. január 16.)

Nos, a zenei műsorok aránya 1990-ben igen messze volt a kétharmadtól is és a 60 százaléktól is, és a Kossuth adón az 50 százaléktól is. A zenei műsorok aránya nem kétharmadról egyharmadra, hanem 51 százalékról 38 százalékra csökkent, mégpedig úgy, hogy közben az adásidő az önálló Kossuth URH-sáv belépésével nőtt, s ezért egy-egy százalék mögött 14 százalékkal hosszabb adásidő áll. A három adón ma naponta 28 órányi zenei műsort sugároznak. Zenét természetesen ennél sokkal többet, mivel sokkal több zene hangzik el a nem zenei műsorokban, mint amennyi próza a zenei műsorokban. Azokban az „egyéb” kategóriába sorolt vegyes műsorokban pedig, amelyek részaránya különösen a Petőfi adón tetemesen megnőtt, kiváltképp sok a zene.

Csúcs László éppen nem, de sokan mások fölvetették, hogy a népzenei műsorok aránya lecsökkent. Ez valóban így van.

Csúcs László imént idézett nyilatkozatában azt állította, hogy „a kétharmad prózának is a többsége politikai jellegű műsor”. Nos, a közéleti, politikai műsorok a teljes műsoridő 4 százalékát, a nem zenei műsorok adásidejének 6,5 százalékát foglalják le. Az igaz, hogy ezeknek a műsoroknak az aránya 1990 óta 1,8 százalékról nőtt 4 százalékra, viszont ez alatt az idő alatt a hír-információs blokk részaránya (a sűrűbb hírperiódusok ellenére is) kétszer ennyivel, mintegy 4 százalékkal csökkent. Ha mindent egybeveszünk, amit a lehető legszélesebb értelemben „politikai jellegűnek” lehet tekinteni (a gazdasági, a közérdekű, a szolgáltató műsorokat és a BBC, valamint az Amerika Hangja adásait, amelyekben persze igen sok minden van, aminek a politikához semmi köze), akkor 1990-re egy 19,8 százalékos tömböt, 1992-re egy 21,5 százalékos tömböt tudunk elkülöníteni. Ez a tömb 1990-ben a nem zenei műsorok 40 százalékát, 1992-ben 35 százalékát foglalja le. Nem a politika nyomult be a zenei műsorok helyére, hanem a régiók, a vidék és a kisebbségek.

Az alelnök előterjesztése szerint „sok népszerű rádiós műfaj háttérbe szorult (rádiójáték, dokumentumműsor, klasszikus irodalmi adaptáció, szolgáltatás, gyerek- és ifjúsági programok)”. Az adatok igazolják a rádiójáték visszaszorulását, és cáfolják a szolgáltatás visszaszorulását.  Az irodalmi műsorok aránya jelentősen nőtt, viszont a kulturális műsorok aránya csökkent.

„Nagy felháborodást okozott a hallgatói közvéleményben, pl. – a vallási műsorok idejének csökkenése vagy áthelyezése kevésbé fogható adóra” – ez áll az előterjesztésben. A valóságban a vallásos műsorok adásideje soha nem csökkent, hanem 1990 óta a három és félszeresére emelkedett. Ezek a műsorok átvándoroltak a Kossuth adóra, mégpedig az egyházakkal való megegyezés nyomán a középhullámú sávra. A Gallup Intézet felmérése szerint 1991-ben a rádióhallgatók 46 százaléka találta megfelelőnek, 33 százaléka soknak és 13 százaléka kevésnek a vallási műsorok arányát a Kossuth adón. Ez az arány a Kossuthon 1992-ben a duplájára emelkedett. (HVG, 1992. február 1.)

Csúcs László javaslata szerint a kormánynak azt is határozatban kellene előírnia, hogy „a Bartók adó legyen újra (!) (kiemelés tőlünk) az igényesebb zeneszerető közönségé…”. Jelenleg a Bartók műsoridejének 74 százalékát teszik ki a zenei műsorok (1990-ben 78 százalékát tették), a komolyzene aránya a Bartókon ma magasabb, mint 1990-ben volt (akkor 55 százalék, a Bartók zenei műsorainak 71 százaléka, ma 58 százalék, a Bartók zenei műsorainak 79 százaléka).

• Belföld