Lenkei Gábor

Nyomtatóbarát változat

A cég ebből a szempontból a legjobb pillanatban alakult, amikor a privatizációs és kárpótlási irányváltás következtében teljesen bizonytalanná vált a kárpótlási jegyek sorsa. Ezt mutatja, hogy míg a Westminsterhez hasonló, a kárpótlási jegyek befektetésére alakult társaságok némelyike tavaly csak nagy nehezen tudott összehozni 100 millió forintnyi alaptőkét, most naponta jegyeztek ennyi Westminster-részvényt, s alig több mint egy hét alatt elérték a maximumként meghatározott 1 milliárd forintos eredményt.

Bizonyos, hogy azok nem is fognak csalódni, akik az adóvisszatérítés lehetősége miatt fordultak a Westminster-részvényekhez. A kárpótlási jegyes részvényjegyzés ugyan nem jogosít a befektetőknek járó szja-kedvezményre, de már tavaly kialakult annak az igen egyszerű technikája, hogy mégis igénybe vehető legyen. A részvényeket ugyanis formálisan készpénzért jegyzik. A forgalmazó brókercég azonban – természetesen kizárólag azért, hogy megkönnyítse az ehhez szükséges anyagi alapok megteremtését a befektetők számára – ezzel egyidejűleg vételi ajánlatot tesz a kárpótlási jegyekre, mégpedig igazán vonzó árfolyamon. Az üzlet megkötésének feltétele természetesen az, hogy az ebben az esetben 160 százalékos áron eladott jegyekért befolyt pénzt részvényjegyzésre fordítsák. A befektető pedig így teljes joggal írhatja le adóalapjából a 160 százalékos részvényjegyzésnek megfelelő összeget. Nem rossz üzlet ez mostanában, amikor egy 1000 forintos címletértékű jegyet 450 forint körüli áron lehet megkapni a tőzsdén. Figyelembe véve a 160 százalékos árfolyamot, ez megfelelően magas jövedelem – 44 százalékos adókulcs – esetén jegyenként, illetve részvényenként 704 forintos adó-visszaigénylést tesz lehetővé. A tranzakciót csak a piaci ár és a 160 százalék közötti árfolyamnyereségért fizetendő 20 százalékos forrásadó drágíthatja meg némileg. Ez – 450 forintos piaci árral számolva – 230 forint lenne. Még így is megérné, de tegyük hozzá, hogy nem sok olyan polgára akadt eddig széles e hazának, aki árfolyamnyereség után forrásadót fizet. (A kamatnyereség más, azután a bankok automatikusan levonják a forrásadót).

Azt gondolhatnánk persze, hogy a Westminster-részvényekkel az eredeti kárpótoltak csinálhatják az igazán jó üzletet: sikerül a törvény által megszabott, most éppen 160 százalék körüli áron jól megszabadulniuk az egyébként igencsak az elértéktelenedés felé tartó jegyektől. Az első szépséghiba azonban az, hogy az 1000 forintos névértékű részvények kibocsátási ára is 160 százalék. Vagyis egy 1000 forintos címletértékű jegyért éppúgy egy 1000 forintos névértékű részvény kapható, mintha a kárpótlási jegyek és a részvények névértéken cserélnének gazdát. A különbség ebben az esetben is csak az adókedvezmény miatt érdekes. Ebből a szempontból azonban akár szűkkeblűnek is nevezhetnénk a Westminster-szervezőit, hiszen megtehették volna azt is, hogy 10 vagy akár 100 ezer forintot kínálnak az ezerforintos jegyekért, s ugyanennyiért adják az ezerforintos részvényeket. A cserearány ezekben az esetekben is 1:1 lett volna, s lévén ez az egész nem más, mint játék a számokkal, a határ lehetne akár a csillagos ég is. Legfeljebb az APEH revizorai csikorgatnák fogaikat az adó-visszaigénylések láttán.

De – most már végleg eltekintve az adóügyektől – még az 1:1-es cserearány is fantasztikus, mondta valaki, hiszen a börzén 1000 forintot sem lehet kapni a kárpótlási jegyért. A fantasztikum vélhetőleg akkor kezd majd oszladozni, amikor a várhatóan 1 milliárd forint jegyzett tőkével és 600 millió forint tőketartalékkal megalakuló részvénytársaság tőkéjét le kell majd értékelni a kárpótlási jegyek árfolyamának szintjére. A társaság vagyona ugyanis nem készpénzből áll majd össze, hanem kárpótlási jegyekből. Ezeket a cég a formálisan készpénzes jegyzést követően megvásárolja a forgalmazó brókertől, mégpedig természetesen azon a nagyvonalú áron, amelyen az a részvényjegyzőktől vette. A kör ezzel bezárul. Ekkor a kárpótlási jegyek tulajdonosai ismét kárpótlási jegyek tulajdonosaivá válnak, csak ezentúl nem egyénenként, hanem részvénytársasági formában, együtt. Részvényeik valóságos piaci értéke pedig – ismét függetlenül attól, hogy mi van rájuk nyomtatva – a kárpótlási jegyek árának szintjére süllyed.

A különbség mindössze annyi, hogy az alacsony áron ugyan, de mégis forgalomképes, tőzsdére bevezetett papír helyett olyan – szintén alacsony értékű – részvény lesz ekkor a birtokukban, amelynek likviditása (eladhatósága) legalábbis megkérdőjelezhető.

De marad még valami: a remény. A részvénytársaság ügyeibe ugyan semmi beleszólásuk nem lesz, a szavazatok 51 százalékát és a vezető tisztségviselők megválasztásának jogát ugyanis az alapítók megtartották maguknak. De ha a vezetőknek sikerül ügyesen privatizálniuk, s valóban értelmesen felhasználniuk a kezükbe jutott hatalmas jegytömeget, akkor hosszú távon még lehet is valami a cégből. A mai privatizációs tendenciákat figyelve azonban ez igencsak bizonytalan.

• Gazdaság és társadalom