Skip to main content

Agyas Bubu a centrumban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A miniszterelnök alighanem a sajtótörténetben is ritkaságértékű maratoni nyilatkozattal ajándékozta meg (ismét) a Pesti Hírlapot. Az interjúer – nem kevésbé szokatlanul – Balaskó Jenő, a vagabund poéta. A sok évig némaságra kárhoztatott költő nem fukarkodik lírai énjének prezentálásával, ezért a szorgalmas újságolvasó rég tudja, hogy Antall József kormányának támogatására esküdött fel 1990. április 8-án, mondván, egy hazaszerető értelmiséginek kutya kötelessége az első szabadon választott kormányt pártolni. Tiszteletre méltó álláspont, ha nem is kedveljük igazán Balaskó úr szívből jövő lojalitásának stílusát, amely az ellenzéket – mely e logika szerint ugyebár nem lehet hazaszerető – legszívesebben valamilyen altesti funkcióval hozza összefüggésbe, méghozzá egy konzervatív keresztény kormány szellemiségétől meglehetősen idegen fantáziavilágot mozgósítva. Ráadásul úgy látszik, a költő a lehető legtovább értette félre a történelmi idők erkölcsi parancsát. Még magát a miniszterelnököt is túlszárnyalva tartott ki az „Antall ÉS Csurka” hitvallás mellett, s szinte a legeslegutolsó percig Csurka Magyar Fórumában védelmezte szeretete tárgyát. De azért, ha későn is, eljött az igazság pillanata, és Agyas Bubu (ha valaki nem olvassa a Magyar Fórumot: Balaskó itt e néven is rendszeresen szerepelt) dr. Antall kedvéért a Pesti Hírlap-olvasók színe előtt szakított Csurkával. S íme, az igazak jutalma nem maradt el, dr. Antall neki cáfolta két folytatásban, négylepedőnyi terjedelemben Csurka István politikai tanait.

A szövegfolyam szinte kizárólag Csurkának az MDF-vezetés irányvonalát, a kormány tevékenységét, mindenekelőtt Antall személyét támadó tételeivel foglalkozik, ezen kívül csupán néhány ismert vádat postáz újfent az ellenzéknek. Az ellenzék hibájából nincs médiatörvény, a szélsőjobb felplankolása az ellenzék felelőtlenségének eredménye, de a nemzetközi szélsőjobbot amúgy is a baloldal mozgatja stb. Találunk benne egy talányos mondatot, amely mintha nem kevesebbet állítana, mint azt, hogy a köztársasági elnök felelőtlen. „A kormányzat – ameddig lehetőségét látta, hogy valamilyen normális megoldásra kerülhet sor az ellenzék és a kormánykoalíció között – nem tette meg azokat a lépéseket, amelyek elmaradása a továbbiakban már a felelőtlenség irányába vitték volna a két közszolgálati intézményt (a rádiót és a tévét – a szerk.). EZ A FELELŐTLENSÉG ALKOTMÁNYJOGI VONATKOZÁSBAN MESSZE TÚLJUTOTT A TV ÉS AZ MR KÖRÉN, ÉRTVE EZALATT A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉS A KORMÁNY VISZONYÁT.” (Más megfejtést is érdeklődve várunk! – a szerk.) Egy helyütt a miniszterelnök kacéran lebegtet valamit. Mintha 1989-ben mégis lett volna valami különalku az MDF és az MSZMP bizonyos körei között? „De a legnagyobb jelentőségű a megállapodás (a kerekasztal-megállapodásról van szó – a szerk.) azon háttere volt, hogy az MSZMP-nek meg kell újulnia, tehát először feloszlatják, majd új párt, az MSZP jön létre.”

Mi nem emlékszünk ilyen háttérre. A miniszterelnök vagy profetikus bizonyossággal áldatott meg, vagy tudott valamit. De az is lehet, hogy csak emlékezete dolgozta át egy kicsit az eseményeket, megtörtént ez már máskor is. De ezek az apróságok szinte elvesznek az Antall-ellenes Csurka-vádak hol érvelő, hol pusztán kijelentő cáfolatai között.

Csurka István tanításainak egyéb elemeit, pl. a New York–Jeruzsálem–Mérleg utcai összeesküvés tanát vagy a szomszéd államokkal kapcsolatos sajátos nézeteit az interjú nagy ívben kerüli. Nem vitás, az MDF-szavazóbázis visszahódításáért készült, nem kell ezt az érzékeny közönséget fölöslegesen terhelni. S az is világos, miért Agyas Bubu, miért a Pesti Hírlap. Mert Balaskó a Csurka-híveknek is referenciaszemély, mert a Magyar Fórum legelkötelezettebb olvasói a Pesti Hírlapot olvassák. Így gondoltuk mi (s gondoljuk továbbra is). De gondoltunk még egy merészet: kérdezzük meg Antall Józsefet! Elvégre beszélő viszonyra törekszünk mindannyian: a pártok, a sajtó, a kormány. Megkérdeztük. A miniszterelnök azt válaszolta, hogy erre nincs válasz, ez nem is kérdés. Kinek nyilatkozott volna? Mondtuk: az Új Magyarországnak. Nyilatkozott annak is meg a Magyar Nemzetnek. Megkérdeztük: nyilatkozna-e nekünk is? Nem. A Magyar Fórumnak és a Beszélőnek nem. Bár az illegális Beszélőt az 1. számtól kezdve megvásárolta – Miért? Mi a közös nevező? – A Népszabadságnak sem nyilatkozik – válaszolta a miniszterelnök –, mert ezek nem korrekt lapok. Ő, minden ellenkező híresztelés ellenére, tiszteletben tartja a sajtószabadságot, mindenki azt ír, amit akar, de ő csak úgy védekezhet az inkorrektség ellen, ha bizonyos lapokkal nem áll szóba.

Helyes. Nem lehet mindenki olyan korrekt, mértéktartó, mint a Pesti Hírlap, mint Agyas Bubu.










Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon