Skip to main content

Hosszú hasalás után…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Katona Tamás államtitkár úr év elején meghirdetett zsoldos-toborzójának eddig nem volt átütő sikere a professzionális sajtótermelők körében. Most azonban sikerült áttoborozni az MDF egykori zászlóshajójából, a süllyedőfélben lévő Magyar Fórumból a szerkesztőség kétharmadát. Annak a szerkesztőségnek a kétharmadát, amely már tavaly októberben testületileg felvilágosult: „…világosan látjuk, hogy a bajok gyökere az, hogy az MDF egyik szárnya sorozatosan elárulja a másik szárnyat; feljelenti, címkézi, és alkukat köt olyanokkal, akikkel, lám, nem lehetséges a tisztességes megegyezés. A Magyar Fórum szerkesztősége” (Magyar Fórum, 1992. október 1.)

A főszerkesztő saját személyében mint általános alany is érteni kezdte a dolgot: „Az ember érteni kezdi: kik lettek, kik lesznek itt valakiknek az áldozatai. Az áldozatai és az elárultjai. Az ember érteni kezdi: kik kiket nem tudnak vagy, nem akarnak megvédeni. Két hónapja a miniszterelnöki megbeszélésre, ahol a sajtó helyzete volt a téma, nem hívták meg a Magyar Fórum főszerkesztőjét. (…) Az ember érteni és sejteni kezdi, hogy valahol valakik eldöntötték: nincsen szükség azokra, akik két esztendeje lehasaltak a lövészárokba.” (Uo.)

Most jött el az ideje, hogy az értő emberek a hosszú hasalás után lesüllyedjenek a lövészárokból a bajok árulásból táplálkozó gyökeréig.

Elszivárgott az értő emberek sorában Stolmár G. Ilona, aki megértette, miért kellett a Pesti Hírlap főszerkesztőjének a pártkongresszus előtt belemarnia Csurkába: „Én megértem, hogy készülünk az MDF országos gyűlésére, kell a propaganda bizonyos személyeknek, és kell – egyesek szerint – a népszerűeket lejáratni.”  (Uo.)

Átigazolt Banos János és Mocsonoky Gábor, kik a megértő hölggyel hármasban szerkesztették „Élünk-e az utolsó eséllyel?”  felcímmel és „Kihasználja-e az MDF az utolsó esélyt?” alcímmel a Magyar Fórum itt idézgetett antiantallista számának bevallottan célzatos reprezentatív összeállítását.

Balaskó Jenő, aki a Magyar Narancs modorában Új Maóként emlegeti (tán: emlegette volt) a kormánylapot, amióta kirúgták őt onnét, ugyanazon a szitán lát át, mint a többiek: „Viharosan nyomulnak a népiek és nemzetiek – sikoltja célzó tekintettel (a Furmann – r. s.), és közben összeesküsznek az MDF háta mögött, hogy kiszorítsák Csurka Istvánt a Vasárnapi Újságból is, ami hagyományosan az ő helye volt.” (Uo.) Most ő is kiugrott a Csurka háta mögül a lövészárokból – felismervén, hogy az MDF háta és a Csurka háta már nem ugyanaz a hát.

A Magyar Fórum március 18-i száma megismételhetetlen történelmi pillanatban született. A távozók és a maradók hirtelen keletkezett kettős hatalmában a disznófejű Muszáj nagyúr szerkesztette meg a lapot, miután a távozó főszerkesztő kivette azt a főanyagot, amit a maradó lapvezér beletett, és viszont. Muszáj nagyúr a címoldalra, a vezércikk helyére improvizálta a Közakarat Egyesület nyílt levelét, amelyből minden kiderül, csak az nem, hogy ki a címzettje. (Elárulom: a Nemzetközi Sajtó Intézet.) A nyolc távozó búcsúsorai még elérték a lapzártát, de a lapvezér reakciója már nem.


Csurka, mintha mi sem történt volna, békésen külpolitizál, megállapítja, hogy Németországban sohasem került hatalomra a liberalizmus, azért tudtak úgy fellendülni a német úton. A lap túlsó végét külhoni forrásokból merített, örök életű konzervanyagok foglalják el, a kettő között pedig nem kevesebb, mint hat testes cikk bizonyítja Krajczár Imrének (a hajdani „Gerenda a te szemedben” sorozatunk egyik hősének – Beszélő, 1991. november 16.) a termékenységét. Krajczár Imre bizony most kissé magányosan hever az elárvult lövészárokban, s alighanem némi irigységgel gondol Angolára, mely „nem állt egyedül, amíg függetlenségi harcát vívta: élvezte a szocialista országok, az afrikai államok közössége támogatását. A haladó erők cselekvő szolidaritása segítette azt az országot és forradalmi erőit a függetlenség első esztendejében. Minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy a közös út még további sikereket ígér.” (Krajczár Imre: Az első év és a következők, Népszava, 1976. november 11.)

Széles az út! A Csurka meg a Krajczár ketten is elférnek rajta.



















Hivatkozott cikkek

Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon