Skip to main content

Aláírásgyűjtések

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1983 októberében és novemberében petíció másolatait körözték fővárosi és vidéki középiskolákban és egyetemeken. A levél szövege:

„Tisztelt Művelődésügyi Miniszter Elvtárs!

Rendkívül időszerű kéréssel fordulunk Önhöz az idegennyelv-tanítással kapcsolatban.

Mivel 8–12 évi kötelező orosznyelv-tanulás után azt tapasztaljuk, hogy szinte senki nem beszéli és érti az orosz nyelvet, ez jelzi, hogy az emberekből hiányzik a motiváció, nem látják hasznát ennek a nyelvnek. Ily módon rengeteg energia és idő elvész. Következésképpen kérjük, hogy az orosz nyelv kötelező oktatását töröljék el.

Egyidejűleg tegyék lehetővé az angol nyelv tanulását minden diák számára, mivel ez a világon leginkább használt nyelv a tudományos, gazdasági, üzleti kapcsolatok terén. Amennyiben szükségesnek tartják valamilyen nyelv kötelező oktatását, ez legyen választható az öt világnyelv közül (angol, orosz, német, francia, spanyol).

E világnyelvek oktatása elősegítené az emberek közötti kommunikációt, az információáramlást, a világ egységét és a béke megteremtését.”

Novemberben egyre keményebben avatkoztak közbe a hatóságok. Riadóztatták az iskolákat? A tanárok akadályozzák meg az aláírásgyűjtést és értesítsék a Belügyminisztériumot. Több gyűjtőt beidéztek a rendőrségre, néhányukat írásos rendőri figyelmeztetésben részesítették. A már aláírt ívek egy részét elkobozták. December második felében így is csaknem kétezer aláírással jutott el a levél Köpeczi Bélához. Január közepe táján érkezett meg a válasz, Nagyszentpéteri Géza főosztályvezető-helyettes kézjegyével: Magyarország olyan szövetségi rendszerbe tartozik, ahol az orosz az elfogadott világnyelv, tehát ezt kell tanulni. Egyébként pedig a levélírók jobban tették volna, ha az ifjúsági parlamenten vagy valamilyen hasonló fórumon adják elő véleményüket – az aláírásgyűjtés nem felelősségteljes dolog.

A múlt év vége felé egy másik aláíró ív is forgott Magyarországon. Ennek szövegezői elítélik az Egyesült Államok fegyverkezési politikáját és üdvözlik a Szovjetunióét. A tömegtájékoztatás szerint két és félmillió aláírás gyűlt össze. Az íveket mindenütt a munkahelyi vezetők osztották ki és szedték be. Úgy látszik, az állam mégsem minden aláírásgyűjtést tekint felelőtlennek.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon