Dr. Nádori László

Nyomtatóbarát változat

A rendszerváltást követő időszakban a sport területén is súlyos örökség nehezedik a társadalmi és kormányzati erők vállára.

A bajok gyökerét egyrészt a szovjet mintára kialakított irányítási modellben, másrészt a sport szerepének, funkciójának torzulásaiban kereshetjük.

A diáksport, szabadidősport és versenysport több mint fél évszázados, organikus fejődését az 1951-ben létrehozott, alapjaiban ma is tovább élő irányítási rendszer megszakította. Az önkéntesen, horizontálisan szerveződő társadalmi sportot 1951-ben

államosították.

Az új sportszervezet beépült a közigazgatásba, ezzel az évtizedeken át működőképes társadalmi sportszervezetek talajtalanná váltak, az állami tisztviselők mellett tanácsadó, végrehajtó szerepet kaptak, megfosztva őket a számukra oly fontos társadalmi presztízstől. Az Országos Testnevelési és Sportbizottság hazai előkép nélkül, szovjet mintájú sportirányítási rendszerként jött létre. Ez a szervezet egy nem létező fejlettségű és létszámú sportmozgalmat tételezett fel. A szükségesnél lényegesen nagyobb létszámú adminisztratív sportapparátust hoztak létre. Egyik napról a másikra megsokszorozódott a sportalkalmazottak száma. Ugyanakkor a sportélet sok-sok korábbi szervezője, irányítója, politikai döntések alapján, partvonalra került. A magyar sportra pedig rátelepedett egy testidegen mamutszervezet, amely az elmúlt évtizedek alatt sem tudott organikusan idomulni a működő sporthoz, a sport belső természetéből fakadó igényekhez, amelynek alkalmatlanságát, az alkalmazkodóképesség teljes hiányát jelzik a gyakori átszervezések.

---

Az OTSB és későbbi változatai kezdettől fogva nem tudtak mit kezdeni a diáksporttal és a szabadidősporttal. Bár az alapító okirat szerint a hivatal fennhatósága alá tartozott mindenfajta sporttevékenység irányítása, fejlesztése mégiscsak a versenysport, csak az

élsport

eredményessége, a sikeres nemzetközi, olimpiai szereplés került előtérbe. A politikai és állami vezetés ugyanis a sport nemzetközi sikeressége révén akarta erősíteni hitelét.

Rendszeres látogatója volt az olimpiai edzőtáboroknak Rákosi Mátyás és Farkas Mihály, s csendesebb módon Kádár János és Biszku Béla is. A művelődési tárcánál maradó iskolai testnevelés ennek következtében a sportfejlesztési programok perifériájára került. Épültek iskolák tornatermek nélkül, meglevő sportlétesítményeket, udvarokat, szabad területeket vettek el más célokra az iskoláktól, törvényi garanciák ellenére.

A tömegsport fejlesztése érdekében indított akciókban – mint az MHK vagy Kilián-mozgalmak – nem vettek nagy számban részt. A szabadidő-tevékenységek között a sport, a testedzés nem játszott, ma sem játszik jelentős szerepet, mert a második (harmadik) gazdaság jórészt leköti a felszabaduló időt.

Ma az állami sportirányítás, a szövetségek és a sportegyesületek önállósodása, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság újjáalakulása következtében lényegesen lecsökkent hatáskörrel, identitászavarokkal a helyét keresi. A versenysportban jelentkező problémák történelmi gyökerei tehát jól nyomon követhetők.

---

A sport új szerveződése a jövőben minden bizonnyal alulról felfelé történik, azoknak a fejlesztési hangsúlyoknak alapján, amelyek véleményem szerint a sportélet szerkezetét és hatékony működését meghatározzák.

A magyar sportélet több évtizedes résztvevőjeként nem tudom megállni, hogy ki ne fejtsem néhány elgondolásomat a közeljövő legfontosabb tennivalóiról.

A közoktatáshoz szervesen illeszkedő

iskolai testnevelés

és ifjúsági sport erősítése álljon a rövid- és középtávú fejlesztési elképzelések, tervek középpontjában, mert riasztóan romló a fiatalok erőnléte, amelynek egészségi, közérzeti követelményei beláthatatlanok. Az iskolai testnevelés erősen romló feltételei – teremhiány, szabadtér hiánya, tanárhiány, alacsony óraszám – különösen a lányok testi és mozgásfejlődésére hatnak nagyon kedvezőtlenül. A mai serdülő lányok gyengék; a mozgáshiány már biokémiai elváltozásokban is jelentkezik. A szabadtéri létesítmények megépítése, felszerelése helyi forrásokból is előteremthető. Minden általános és középiskolában legyen szabadtéri kombinált kézi-, kosár- és röplabdapálya, és községi, kisvárosi iskolákban egy fűthető tornaszoba. Meg kell teremteni az alsó tagozatos tanulók testnevelésének intézményes garanciáit. Ma az iskolák többnyire nem tartják meg a tornaórát. A testi fejlődés érzékeny szakaszáról van szó, amely alatt a szükséges mozgásingerekről nem lehet lemondani a normális érés-fejlődés veszélyeztetése nélkül.

A tanórai testneveléshez igazodó, az iskolai életbe kapcsolódó, a diákéletmódba szervesen illeszkedő sport nélkülözhetetlen eszköze az általános nevelésnek. Az iskolai sportkörök erősítik az iskolához tartozást, hagyományt teremtő erejük történelmi tapasztalatokkal igazolható.

Minimális elvárás az iskolai testneveléssel és sporttal szemben az, hogy ellensúlyozza az iskolai elfoglaltság ártalmait.

A jövedelemkiegészítő tevékenységre fordított idő növekszik. A lakossági sport, a

mindenki sportja

szorosan kapcsolódik a gazdasági, jövedelmi viszonyokhoz. Akinek semmi szabadideje sincs, akinek tornacipőre sem telik, attól nem várhatjuk, hogy sporttal tölti el a szabadidejét. Jelenleg a lakosság 3%-a vesz részt legalább heti 1-2 alkalommal a testedzés valamilyen formájában. További 3% alkalmi sportoló. Ez maximum 6%; az NSZK-ban ez az érték 25-30%. Egy helyi és központi pénzügyi támogatásra épülő 15 éves távlati fejlesztési programmal meg kell teremteni a működőképes szabadidősport elemi feltételeit.

---

1949-től

a versenysport

a gazdaságon, a gazdaság termelőképességén kívülre került. A gazdasági folyamatoktól függetlenül fogalmazódtak meg évtizedeken át a fejlesztés fő irányai, az irányítási struktúra és a ráfordítások. Mára a felgyülemlett, megoldatlan konfliktusok robbanásig feszült állapotot teremtettek. A sportban érdekelt vezetőknek világosan kell látniuk, hogy a versenysport életképessége a gazdaság életképességének függvénye.

Mégis milyen forrásokra támaszkodva csökkenthető némiképpen az anyagi hiány? Egyszerűsíteni és gazdaságosabbá kell tenni a bajnoki versenyrendszert. A fő feladat a meglévő szakosztályok életben tartása legyen.

Ehhez kell megteremteni a minimális feltételeket. A sportba áramló pénzek a működést tegyék lehetővé. Elsősorban tehát edzői költséget jelentsen a bér.

Átmenetileg szerényebb keretek közé kell szorítani a nemzetközi találkozókat, a világversenyeken való részvételt. A sportegyesületek, szakosztályok nemzetközi programjának megtárgyalásába vonják be a tagságot, a sportolókat is. Ma nem kevés sportvezető előnyben részesíti a nemzetközi programokat, különösen a saját utazásával egybekötött rendezvényeket.

Tisztázni kell a sportegyesületek kezelésében, használatában levő létesítmények tulajdonviszonyait. Enélkül súlyos károk érhetik a még működő pályák, termek, stadionok, csarnokok állagát. Ezek többsége már ma is lepusztult állapotban van, tulajdonos hiányában. Bár a sport fejlődésében az egyének, a helyi önkormányzatok, a sportszervezetek játsszák a jövőben a vezető szerepet, mégis, az állam nem vonulhat ki a sportból, főként az iskolai testnevelés és diáksport fejlesztéséből és legjobb sportolóink olimpiai felkészülésének, részvételének támogatásából.

Ma elsősorban a sport és a versenysport válságáról beszélhetünk. A sport soha nem vált a lakosság életmódjának szerves részévé. Ez még a jövő feladatainak egyike, legfontosabbika, a sportfejlesztés területén.

• Sport