Hack Péter

Nyomtatóbarát változat

Az egyik álláspont szerint az 1989–90-ben lezárult alkotmányozási reformfolyamat eredményeként létrejött szöveg olyan alkotmányos kereteket teremtett, amelyeknek sürgős megváltoztatása nem indokolt, hiszen az elmúlt évek különösebb alkotmányos válságok nélkül teltek, és ilyenekre a jövőben sem kell számítani. Igaz, hogy a hatályos alkotmány nem tökéletes, de véleményük szerint a módosítások csak hosszas szakmai és politikai viták után születhetnek meg.

A konferencián lényegében ezt az álláspontot képviselte Salamon László, Torgyán József és Polt Péter, aki Szájer József távollétében ismertette az Fidesz álláspontját. Hasonló véleményen volt Bihari Mihály is.

Ezzel szemben Ficzere Lajos, az ELTE dékánja, Sajó András és magam is azt a nézetet képviseltük, hogy új alkotmányra van szükség. Az alkotmány létrehozásához az alapvető kérdésekben politikai konszenzus kell, és az sokkal inkább létrejöhet a választási ciklus első éveiben, mint az új választásokhoz közeledve.

Az egyik legfontosabb szempont az, hogy biztosítja-e a jogrendszer stabilitását, védelmet nyújt-e a jogrendszer alapelemei számára a végrehajtó hatalom aktuális érdekek által vezérelt változtatási akaratával szemben. Továbbá vannak-e garanciái az alkotmányos rendelkezések betartásának.

Ha e szempontok alapján az 1989–90-es módosításokat mérlegre tesszük, azt láthatjuk, hogy az alkotmányozók nem is akartak igazán stabil alkotmányt létrehozni. Hiszen már a preambulumban rögzítik, hogy ez az alkotmány csak addig lehet alaptörvénye a Magyar Köztársaságnak, amíg az új alkotmány meg nem születik. Természetesen elhelyeztek bizonyos biztosítékokat a végrehajtó hatalom önkényes, politikai szempontú döntéseivel szemben, és kiemelték az alkotmányt az úgynevezett egyszerű többséges törvények köréből.

Azzal, hogy az alkotmány elfogadásához valamennyi országgyűlési képviselő kétharmadának szavazatát írták elő, úgy hitték, biztosítékot nyújtanak az alkotmányos keretek stabilitására, illetőleg arra, hogy e keretek csak a kormányzók és az ellenzék (legalább egy részének) egyetértésével legyenek módosíthatók. A szabályozás arra a vélelemre épült – mint ahogy a kétharmados törvények szabályozási megoldása is –, hogy a magyar választási rendszer a nyugati gyakorlatnak megfelelően szolid többséget biztosít a végrehajtó hatalom mögött álló politikai erőknek. Ezt a várakozást húzta keresztül az 1994-ben kötött koalíciós megállapodás, megszüntetve a többség politikai akaratának alkotmányos korlátját.

Nem gondolom, hogy a jelenlegi koalíciónak politikai szándéka az alkotmányt saját képére formálni, de ennek jelenleg közjogi korlátja nincs. Ezért javasolja azt az SZDSZ, hogy az alkotmányozó folyamatot népszavazással zárjuk le; ez lehetőséget teremt a parlamentben kellő ellensúlyt képezni nem tudó ellenzék számára, hogy a néphez apellálva megtorpedózza az esetleg egyoldalú politikai alkotmányozást.

Nemcsak ilyen közjogi aggályokat lehet megfogalmazni, hanem az is kérdéses, hogy az alkotmányosság garanciáját képező Alkotmánybíróság el tudja-e látni feladatait egy olyan politikai helyzetben, amelynek létrejöttével az 1989–90-es alkotmányozók nem számoltak.

Emlékezetes, hogy amikor 1990 tavaszán a frissen megalakult Alkotmánybíróság a választási törvény alkotmányellenességét mondta ki a külföldön élő magyar állampolgárok választójogának korlátozása miatt, az 1985-ben megválasztott Országgyűlés az alkotmányos konfliktust nem az Alkotmánybíróság kívánalmainak megfelelő törvény megalkotásával, hanem az alkotmány vonatkozó passzusának módosításával érte el. Ezzel a lehetőséggel az 1990–94-es ciklusban nem élt az Országgyűlés. Ha lett volna ilyen szándék (amit a kárpótlási döntés vagy az igazságtételi döntés után teljességgel nem is lehetett kizárni), az MDF vezette koalíciónak nem lett volna elegendő szavazata az alkotmánymódosítás végigvitelére. Ma pusztán a politikai önmérséklet tarthatja vissza a kormányzó többséget az ilyen értelmű alkotmánymódosításoktól.

Az alkotmányosságról alkotott felfogásunkból az következik, hogy az alkotmány stabilitását nem politikai önmérsékletre, hanem közjogi garanciákra kell építeni. Ezek megteremtése csak egy új alkotmány keretében történhet meg.

• Gazdaság és társadalom