Karel Kríz, Petr Husák

Nyomtatóbarát változat

A botrányokban bővelkedő szlovák belpolitikai élet nem szolgált újabb meglepetéssel, amikor hétfőn a cseh–szlovák állam megalapításának 73. évfordulója alkalmából az Amerikából egyenesen Pozsonyba érkező Havel elnököt és a cseh–szlovák kormány más tagjait újból tojászáporral várta a szlovák elszakadást követelő tüntetők néhányezres csapata. A tudósító egyre növekvő rossz érzését az fokozza igazán, hogy mostanában nem is a tojással tüntetők képezik a legnagyobb veszélyt, hanem az, amikor Szlovákia első embere, Ján Carnogursky kormányelnök az ENSZ egy rendezvényén, számos magas rangú ENSZ-képviselő és diplomata előtt kijelenti: a szocializmussal leszámoltunk. Itt az ideje, hogy harcra induljunk a liberalizmus ellen…


Ján Carnogursky éveket töltött a kommunista börtönökben, elsősorban a katolikus egyházzal fönntartott kapcsolatai miatt. A forradalom után tagja volt a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom vezetőségének, majd megalakította a kereszténydemokrata mozgalmat, amely a szlovákiai választásokon 13 százalékot szerzett, s így tagja lett a koalíciónak. Carnogursky Meciar bukása után vette át a kormányfői posztot, s ekkortájt változott meg politikai viselkedése is: nyilvánvalóvá vált, hogy míg megválasztásáig „csupán” elszigetelt ideológiai harcot folytatott a liberalizmus ellen, most ezt a gyakorlati politizálás alapjává kívánja tenni. Pártja, a kereszténydemokrata mozgalom egyre inkább keresztényszocialista eszméket kezdett vallani, s egyre szorosabban magához kötötte a korábbi állami s kommunista hivatalnokréteget. Meg kell jegyeznünk, hogy a kereszténydemokrata mozgalom kezében van a rendőrség is, s az utóbbi időben egyre nagyobb hévvel igyekszenek megszerezni minden erőszakszervezetet és minden, a közvéleményt befolyásoló eszközt.



Carnogursky mostani, liberalizmusellenes nyilatkozatát a koalíciós partnerei nagy megütközéssel fogadták, annál is inkább, mivel mind liberális pártok: a Demokrata Párt, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen és a Független Magyar Kezdeményezés. Az FMK vezetői sajtóértekezletükön kijelentették, hogy ideológiai síkon ők is küzdeni fognak a katolicizmus mint államalkotó eszme ellen, különösképp abban a formájában, amiként az létezett a II. világháború, az önálló szlovák állam idején, s partnereikkel egyetértésben meg fognak akadályozni minden olyan kormánydöntést, amelyeket a liberalizmus állítólagos gyakorlati megnyilvánulásai elleni fellépés diktál. A hétfői incidenssel kapcsolatosan szintén több elítélő nyilatkozat látott napvilágot, Carnogursky kormányfő azonban hallgatott.



Mind ez idáig Carnogursky volt az, aki a Szlovákiát fenyegető, egyesek által csak „vörös és fekete nacionalizmus”-nak nevezett tendenciák között olyan alternatíva felé terelte pártja közvéleményét, amely mellett megőrizhető volt a szlovák kormánykoalíció liberális-konzervatív értékrendje, mostani nyilatkozata azonban ezt alapjaiban kérdőjelezi meg.



Az alábbiakban részleteket közlünk abból az interjúból, amelyet a Lidové noviny című egykori szamizdat, ma szabadelvű napilap két munkatársa, Karel Kríz és Petr Husák készített a szlovák miniszterelnökkel a nagy botrányt kavaró kijelentések tisztázása érdekében.


–
 Miniszterelnök úr, ön melyik liberalizmusra gondolt előadásában? Az európaira? Adam Smith liberalizmusára?

– Igen. A liberalizmus olyan filozófiai, szociális, gazdasági és politikai irányzat, amely nem ismeri el Istent. A többség által elfogadott megoldásokat tartja helyesnek, s vagy egyáltalán nem, vagy igen kevéssé fektet hangsúlyt az erkölcsre, mint a döntések egyik kritériumára. A gazdaságban monetarizmusra és olyan gazdaságpolitikára hajlik, amely teljes mértékben a tisztán célszerű, hatékony megoldásokat részesíti előnyben, s újfent hangsúly nélkül hagyja ezek etikai, esetleg szociális tartalmát.

– Azzal, amit Ön Amerikában mondott, kétségbe vonja Nyugat-Európa történelmének utóbbi kétszáz évét, a hit és bizonyos pragmatikus megoldások összhangba hozásának korszakát.

– Arról azonban nem feledkezhetünk meg, hogy Nyugat-Európa ezt a különböző eszmei áramlatok, a szocialista, liberális, keresztény eszmék harcának közepette érte el. A liberalizmus ellen szólaltam fel, de nem az Európa által elért ipari, kereskedelmi, sőt akár a kulturális fejlődés ellen. Ehhez még két megjegyzés: egyfelől az, hogy előadásomban X. Pius pápa 1907-es enciklikájára is hivatkoztam, ami épp a liberalizmus ellen szól. Ezt csak azért, hogy alibim is legyen. Európa ön által emlegetett kétszáz évéről nekem egy könyv jut az eszembe. A hetvenes évek közepén adta ki valaki a francia újfilozófusok közül „Két évszázad Lucifernél” címmel. (Carnogursky Maurice Clavel: Deux siècle chez Lucifer, Paris, 1978 című művére utal. – a szerk.) Szerzője az európai filozófiát, azt hiszem, Kanttal és Hegellel kezdve olyan luciferi filozófiaként értelmezi, mely gondolatilag a koncentrációs táborokhoz és a totalitárius rezsimekhez készítette elő az utat azzal, hogy önmagáról egyszerűen azt gondolta, hogy képes megérteni az egész társadalmat, hogy képes megérteni e társadalom fejlődésének minden törvényszerűségét, s a kívánt irány szerint manipulálhatja a fejlődést.

– Ön azt is állította, hogy a liberalizmus intellektuális menedéket nyújt a volt kommunisták számára…

– Igen, azt látom itt nálunk, hogy a volt kommunisták most meggyőződéses liberálisokká váltak. Politikailag is a liberális irányultságú mozgalmakhoz csatlakoznak. Igen, a liberalizmus elismeri az egyén szabadságát, s bár decentralizálja a döntést felülről lefelé, egészen az egyénig, egyúttal azonban mindent megenged neki. Szolzsenyicin erről azt mondta, amikor Amerikába érkezett: az itt uralkodó filozófia azzal, hogy megenged az embernek mindent, elfeledkezik arról, hogy az emberben ördög is lakozik.

– Mivel akarja helyettesíteni a liberalizmust?

– A politikában a kereszténydemokráciával, a gazdaságban pedig szociális piacgazdasággal.

– Ellenzi a kapitalizmust?

– Nem. De ha már így vetette fel ezt a kérdést, megjegyzem, hogy a KDH talán meg tudja különböztetni a piszkos és a tiszta pénzeket… Lehetővé akarjuk tenni például az embereknek, különösen a vállalatok jelenlegi alkalmazottainak, hogy vállalatuk társtulajdonosaivá váljanak. Tehát hogy kedvezményezettek legyenek a kívülről jövő vállalkozókkal szemben, akik ugyan több pénzt tudnának adni a vállalatért, de nem lenne garancia arra, hogy ezek milyen eredetű pénzek.

– Miskovsky úr a Szlovák Nemzeti Pártból az Ön New York-i beszédét olyan bolsevik megnyilvánulásnak nevezte, amely hozzájárul a szlovák kormánykoalíció széteséséhez…

– Amerikai előadásomat már csak azért sem lehet bolseviknak nevezni, mert túlnyomó része a katolikus társadalomtudománynak a szocializmussal folytatott győztes harcát idézi fel: Második, jóval kisebb része foglalkozik a liberalizmussal folytatandó jövőbeli harccal. Más dolog, hogy a VPN és a KDH között vannak ideológiai különbségek, s mi ebből soha nem csináltunk titkot. A liberalizmussal való harc természetesen eszmei síkon fog folyni, s időnként gyakorlati kérdésekben is meg fog nyilvánulni. Ez történik a jelenlegi szlovák koalíciós kormány fennállásának kezdete óta. Ez azonban nem olyan súlyos, hogy a kormánykoalíció széteséséhez vezessen.

– Ön azon nézet védelmezője, hogy Szlovákiának külön csillag kell az Európai Közösségekben. Tegyük fel, hogy sikerül megkötni a Cseh és a Szlovák Köztársaság közötti szerződést. Milyen lépések fognak ezután következni?

– Egy-két évig eltart, amíg kidolgozzuk az új berendezkedést. Amerikai utam során, több jogásszal beszélgetve, még jobban tudatosult bennem: vagy létezik valamilyen erő, s ez rendszerint csak a hadsereg lehet, amely végleges érvénnyel dönthet a belső berendezkedésről, vagy nem. Amikor 1939-ben az autonóm szlovák kormány az elszakadást akarta, 1939. március 9-én Homola tábornok elfoglalta Szlovákiát. Megpróbálta ezzel a saját megoldását érvényesíteni. Röviden tehát: vagy van valamilyen erő, amely a végső esetben csak a hadsereg lehet, s amely valamilyen megoldást érvényre juttat, vagy nincs. Ekkor az állam szétesik, vagy kompromisszumos megoldást találnak. Csehszlovákiában nincs olyan hadsereg, amely hatalmi eszközökkel akarna – és képes is volna – valamilyen megoldást érvényesíteni.

Abban az esetben, ha Európa integrációja megvalósul, attól tartok, hogy ha Szlovákia akkor nem lesz különálló államjogi szervezet, eltűnik Európán belül, mert a politikai egyezkedésekben akkor nem a tízmilliós cseh nemzet lenne a partnerünk, hanem a háromszázötvenmilliós európai.

– Kérdés tehát, hogy egyáltalán belépjünk-e ebbe az Európába…

– Feltételezem, hogy igen, s ez a másik oka, hogy a cseh politikusoknak és a cseh társadalomnak is mérlegelnie kell a Szlovákiával való szövetség bármilyen formáját, hisz épp Szlovákia jelenti Csehország számára a kapcsot a szláv világgal és Kelettel. Több évvel ezelőtt olvastam Pekar Fehérhegyről szóló könyvét, melyben azt írja, hogy ha a csehek győztek volna Fehérhegynél, akkor a protestantizmus győzött volna Csehországban. Ebben az esetben a csehek vallásilag és ideológiailag Németországhoz tartoztak volna, amely akkoriban már túlnyomórészt protestáns ország volt, s így később a csehek elnémetesedtek volna. Attól tartok, valami hasonlóra kerülhet sor jelenleg vagy a közeljövőben, s különösen abban az esetben, ha a köztársaság kettéválna. A cseh és a német liberalizmus összeolvadna. A csehek Nyugat-Európában lennének, de Nyugat-Európa a csehek számára Németországot jelentené.

• Külföld