Szilágyi Andor

Nyomtatóbarát változat

Mivel a televízió képre épülő műfaj, halála egészen addig elleplezhető, amíg képes a képernyőjét mozgásban tartani. A rádiónak szólnia kell, mondogatta nem kis szellemi pragmatizmussal Kádár János oly szívesen, anélkül, hogy ezt bővebben, legalábbis csekély ismereteim szerint, megmagyarázta volna valaha is. A rádió esetében bizonyos helyzetek áthidalására elégnek tűnt az Egmont-nyitány végtelenített változata, sőt manapság egy jóval bátrabb törekvés is megfigyelhető, miszerint valakik beszélgetnek valakikkel, valamiről, valami eszméletlen hosszan és unalmasan, az eredeti gondolatok helyét esetleges zenei impulzusok hozzáadagolásával, amíg csak a legkitartóbb hallgató is le nem válik a hullámsávról, vagy még azon is túl. A televízió is így vegetál valahogy, csak egészen másképp. A szűnni nem akaró amerika ika-csomagok, meg a spájz sarkában felejtett avas mézescsuprok jóvoltából vannak még benne ezek is, meg azok is, diribek, meg darabok ebből is, meg abból is. (Sajnálom, de David Attenborough sorozatán kívül most nem jut eszembe más.) Csak egyvalami nincs benne, gazdagság. Gyengébbek kedvéért: most nem a dolgok gazdasági értelmében kell érteni a szót. És nem is spirituális szinten, mert abból az elmúlt négy évben, hála istennek, kaptunk kárpótlást bőséggel, mármint mi, katolikusok, a többi meg kit érdekel. Itt most arról a szegényességről van szó, amelyet műsorszerkesztői impotenciának vagy tehetségtelenségnek szokás nevezni. Még emlékezhetünk arra a kábé egy esztendőre, amikor öröm volt tévézni, pedig az akkor sem lehetett gazdagabb, mint ma. Akkoriban azzal a biztos tudattal nyithatta ki tévéjét az adófizető, hogy a két csatorna valamelyikén biztosan megtalálhatja a magáét, a magyaroknak széles e honában. Beszélgetések, filmek, szerkesztett, szerkesztetlen, fésült és fésületlen műsorok sisteregtek a képernyőn, és lám, a tévé szegényen is gazdag volt. Arcok, gondolatok, világok, világnézetek beszélgetése végre szabadon. Lehet, hogy nem is tudtuk, ez volt a közszolgálatiság első kora? De hol van már a tavalyi hó? Hát az bizony elolvadt. Hungarocell hóember csúfkodik itt, meg néhány hortobágyi lavina. Majd csak lesz egyszer velük valahogy.

• Kultúra