L. F. [Langmár Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

– Most jelent meg Jaksity György egyik írása cégének kiadásában. Ebben olvashatjuk, hogy jelentős az a kör, amelyiknek 50-100 százalékos hozamú befektetései vannak. A brókercégek jelentős közvetítők a vállalatközi hitelpiacon is, tehát rálátásuk lehet arra, milyen vállalkozói kör tudja a nagyon magas kamatokat kitermelni.

Jaksity György: Tavaly nagyon gyakori volt, hogy jutalékokkal együtt 50 százalékot megközelítő költségekkel vettek föl hiteleket. A kamatlábak nem azért voltak magasak, mert olyan jó vállalatok vették igénybe, hanem mert a rossz helyzetben lévők minden pénzt megadtak volna, hogy bért vagy egyéb kötelezettséget tudjanak teljesíteni. Pillanatnyi tüzeket akartak ezzel oltogatni. Ezek szerintem tavaly kifújtak.

Az olyanok akik tavaly fantasztikusan nagy hitelfelvevők voltak, lényegében tőkésítették a kamattartozásaikat azáltal, hogy meg nem termelt jövedelem helyett újabb hitelfelvételből fizettek, mára eltűntek. Csődbe mentek, vagy jó úton haladnak efelé.

– A tanulmány leírja, a hogy tőzsdén szereplő cégek egy része nyereségének   jelentékeny hányadát nem alaptevékenységéből, hanem pénzügyi befektetésekből szerzi.

Bertalan Imre: Ezeknek egy része mindenképpen hosszú távú, tartós befektetés. Akik az alaptevékenységen kívüli bevételeiket befektetésekből szerzik, jó részt bajban lévő vagy privatizálandó vállalatokat vásárolnak meg, ezeket beépítik saját birodalmukba, s ezáltal növelik a vagyonukat. Ezenkívül természetesen van spekulációs tőke is, amely rövid konjunktúra-időszakokat próbál kihasználni, s árfolyamnyereségre törekszik.

– Az a veszély is fönnáll, hogy ma sikeresnek tűnő cégek valójában nem tudnak megalapozni egy hosszú távon sikeres stratégiát. A Sztráda-Skála markáns példája a hatalmas hasznot hozó egyszeri lehetőségek kihasználásának. 1990-ben állítólag 180 millió forintos nyereségük volt.

B. I.: A Sztráda-Skála egyszerűen kihasznált egy – nevezzük így – joghézagot. Devizáért vásárolt cigarettát árult forintért. Mivel a kormányzat rájött, hogy ez nem igazán jó neki, a vállalat sokat veszített.

Néhány vállalatnál látszik, hogy a rendelkezésükre álló forrásokból nem tudnak olyan kapacitásokat kiépíteni, hogy hosszú távon váljon a működésük rentábilissá. Kénytelenek más tevékenységből jövedelmet szerezni, például ilyen rövid távú befektetésekből. Vannak, akik hosszú távú fejlődésüket kívánják elősegíteni ezzel. S jobban megéri rövid távú spekulációból finanszírozni a hosszú távú tevékenységet, mintsem hitelből. A gond akkor van, ha ez nem jön be, s a veszteség az alaptevékenységet veszélyezteti.

33 százalékkal már nem lehet

J. Gy.: A lényeg, hogy a viszonylag jó tőzsdei cégeknél döntő a finanszírozási és befektetési tevékenység. A Fotex például a tőkeemelésével szerzett 3,5 milliárd kisebb részét fordította befektetésekre, a többit a pénzpiacon helyezte ki.

A Dunaholding fantasztikusan nyereséges cég volt 1990-ben, mert eladott egy befektetést. Ha eladunk egy Ápiszt, akkor azt már nem lehet újra eladni. A nyereség ma nálunk teljesen alkalmatlan egy cég megítélésére.

– A közvetített hitelek piacán idén hogyan alakulnak a kamatok?

J. Gy.: Fantasztikusan mennek lefelé. Tavaly ilyenkor a 40 százalék felé tartottak a kamatok, most közelítenek a harminchoz. S a bankok naponta hívnak minket, nem tudnánk-e kihelyezni horribilis pénzeket. Tavaly ez nem volt jellemző.

B. I.: Három hónapra 31 százalék körül vannak a kamatok, tavaly ősz óta ez legalább négy ponttal csökkent. A kihelyezők és a felvevők szándékai között mintegy 2 százalék különbség van. Hitelt felvenni 30-31-gyel, kihelyezni 32-33-mal akarnak. De tudomásom szerint 33 százalékos kamattal ma már nemigen lehet. Ezért értékelődött föl például a kincstárjegy és az államkötvény. Úgy tűnik, ma a legnagyobb hitelfelvevő az állam.

– Mekkora forgalom van ezen a piacon?

B. I.: Nemigen lehet ezt megbecsülni, mert nem tudni pontosan, kik működnek ezen a piacon. Van mondjuk 40 cég, akiknek van ilyen jogosítványa, de sokan mindenféle engedély nélkül iszonyatos forgalmat bonyolítanak le mind értékpapír-forgalomban, mind hitelközvetítésben. Hallottam olyan cégről, amely 100 milliárdos forgalmat bonyolított le tavaly.

J. Gy.: S azoknak, akik a bankokban ezzel foglalkoznak, van egy saját cégük. Szerintem a forgalom fele az adott kft.-ken keresztül bonyolódik. Ez is zavarja a tisztánlátást. Ennek a piacnak a havi forgalma szerintem néhány tízmilliárd forint lehet.

– A mai pénzbőségnek mi a magyarázata?

B. I.: Egyrészt a lakossági forintmegtakarítások növekedése. Többen mondják, hogy a 17 százalékos betétszámlakamat lassan vonzó látra szóló befektetés lesz. Nem véletlen, hogy az ennél lényegesen nagyobb hozamú, rövid és középtávú banki papírokból milyen hatalmas mennyiség fogyott el pillanatok alatt, ebben a körben a vállalatok szerintem kevéssé jelennek meg.

Gondolkodás nélkül a pénzt

J. Gy.: Még az olyan rabló konstrukciók is sikeresek voltak, ahol csak a hirdetések ígértek igazán magas kamatot.

B. I.: Volt olyan papír, amit 41 százalékosnak hirdettek meg, valójában 34 százalék alatt kamatozott. Fogyi-reklámnál sokkal durvább dolgok is vannak az értékpapír-hirdetések között. Volt olyan értékpapír-hirdetés, amelynek ha minden ígéretét szó szerint vennénk – kiszámoltam –, 61,8 százalék lett volna a kamata. Az emberek rohantak, s gondolkodás nélkül adták oda a pénzüket.

– A megtévesztésen kívül miért sokkal nagyobb ezeknek a papíroknak a sikere, mint például a magas kamatokat kínáló, tavalyi államkötvénynek volt?

B. I.: Az államkötvény túlságosan hosszú lejáratú. A lakosság inkább azokat a papírokat preferálja, amelyek rövid időre szólnak, s amelyből bármikor ki tud szállni egy fix pénzzel. Az államkötvénynek kockázata, hogyan állapítják meg a kamatát, mennyire viszik le a diszkontkincstárjegyek hozamát, amely azt meghatározza. A tőzsdén lehet eladni, bizonytalan tehát az árfolyama, s kevésbé likvid, mint például a változó kamatozású kincstárjegy, ami végső soron úgy működik, mint egy látra szóló betét.

– A diszkontkicstárjegyek kamatát tudja az MNB befolyásolni?

J. Gy.: Tökéletesen. Meghatározza a minimum- és a maximumhozamot, s ha nincs elég forgalom, szól az OTP-nek, hogy most venni kell. Ahogyan ez 1988-tól ’90-ig ment.

– A megváltozott kamatfeltételek mellett is érvényesül majd, hogy a bankok kiszorítják a lakosságot az értékpapírpiacról?

J. Gy.: Erősödik ez a hatás. A költségvetési szférát, mint az egész világon, a vállalatok és a lakosság finanszírozza. A kormánynak teljesen mindegy, hogy ezt a lakosság közvetlenül, kötvények és kincstárjegyek vásárlásával finanszírozza-e, vagy pedig az intézményes befeketőkön, biztosítókon, bankokon keresztül.

A bankok részt akarnak venni, mert elvárják tőlük, hogy 1992 végéig a tőkemegfelelési mutatójuk elérje a 8 százalékot. Magyarországon van olyan nagy kereskedelmi bank, ahol ez a mutató szerény becslésem szerint nem érte el az 1 százalékot.

Mit tehetnek a bankok? Csökkenthetik a mérlegfőösszeget, a saját tőke változatlansága mellett. Vagy a nyereségből képzett tartalékokkal növelik meg a saját tőkéjüket, vagy alaptőkét emelnek. De a nagy bankok ma csak a névérték 60-70 százalékáért adhatnák el részvényeiket.

Inkább a kis kockázatú kihelyezéseik arányát növelik. Nemcsak a bányászatnak nyújtott hitel jár magas kockázattal, hanem egy fantasztikusan jó vállalkozás megfinanszírozása is százszázalékos súllyal szerepel a tőkemegfelelési mutatóban. A konfliktus itt van: a bank nem a vállalkozást fogja meghitelezni, hanem kincstárjegyet vesz, mert az nullaszázalékos súlyozással szerepel. Rögtön lecsökken a kockázattal súlyozott mérlegfőösszeg, s így javul a tőkemegfelelési mutató.

Hiányzik a fix kamat

– Tehát a bankok rendbetételének rövid távon ez az egyik következménye?

J. Gy.: Rövid vagy hosszabb távon, nehéz megjósolni. De biztos, hogy sok bank lecseréli majd a kockázatosabb aktíváit állampapírokra. Ez a legkényelmesebb, sőt ma az egyetlen mód számukra, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. S ha a 70 milliárdra tervezett költségvetési hiány idén eléri mondjuk a 120 milliárdot, hogy ne mondjunk nagyot, akkor a kamatok még kevésbé fognak lemenni. Mert ezt a többletpénzt ki kell vonni a gazdaságból, s pillanatok alatt pénzszűke lesz.

Nagyon sokba kerül ez a költségvetésnek. A másik probléma, hogy ezek a kormánypapírok igazából nem értékpapírok, s ilyen bábszínházszerű árazású papírokkal elég nehéz értékpapírpiacot kreálni. Azt értem ez alatt, hogy az államkötvény hozamát a diszkontkincstárjegy kamatához kötik, amit viszont nagy mértékben befolyásolnak. S így nem lehet tervezni.

Változó kamat helyett fix kamatot kellene meghatározni – minden normális országban így történik –, s a piac erre majd mond egy árat. Ha alábecsülik a kamatot, akkor diszkonttal lehet eladni, ha magas, akkor prémium lesz rajta, nagy lesz a kereslet.

B. I.: Hosszú távú, fix kamatozású állampapírokra nagy szükség lenne. Ez minden jövőbeni pénzügyi tervezést megkönnyítené. Fontos lenne, ha öt évre előre lehetne látni, hogy mi a piac „érzése”, előrejelzése a kamatok alakulására. Ha van egy fix kamatozású papírod, s megnézed annak a hozamát, akkor rögtön van egy erre vonatkozó jelzésed. A vállalati pénzügyi akciókat is megkönnyíti, mert például ki lehet váltani egy magas kamatozású hitelt, kisebb az esélye például annak, hogy a kamatok csökkenésekor benne ragadnak a hitelfelvevők.

J. Gy.: Az igazi időzített bomba az államadósság. Nem hiszem, hogy a magyar állam a legjobb vállalkozók közé tartozna, mégis gond nélkül ajánlja a magas kamatokat, miközben beszéltünk arról, hogy tavaly mennyien mentek csődbe, s már nem tudják fizetni a kamatokat. Gondoljunk bele: az államnak szinte semmilyen üzleti tevékenysége nincs. Miből tud harmincvalahány százalékos kamatokat fizetni? Nem tud, tőkésíti a kamatokat.

B. I.: A privatizációs bevételek jöhetnek szóba…

– …aminek az elköltését már többszörösen túltervezték. S ma már nem rajonganak azért, hogy ezeket a bevételeket az államadósság csökkentésére fordítsák.

B. I.: Persze, de más bevételi forrás nemigen van, előbb-utóbb kénytelen lesz a kormány ehhez nyúlni.

– A kamatok mostani csökkenése s az inflációs várakozások mérséklődése megváltoztatja-e a befektetési kedvet a tőzsdén?

B. I.: Amíg kockázatmentesen 33 százalékos éves hozamot lehet elérni, addig nem fognak kockáztatni a tőzsdén. Amíg magasak a kamatlábak s recesszió van, nem lehet a tőzsde felfutására számítani. Ha nincs egy általános árfolyam-emelkedés, akkor nem lehet olyan hozamokat elérni a részvényeknél, ami versenyképessé tehetné őket. A lakosságtól most az egyetlen dolgot is elvették, amiért érdemes volt részvényt vennie, korlátozták az adó leírási lehetőséget.

– A külföldiek milyen mértékben vannak jelen a tőzsdén?

B. I.: Nem nagyon éri meg nekik Budapestre jönni, mert Bécsben elszámolástechnikai okokból könnyebb vásárolni. Szerintem éves szinten a magyar papírok forgalma ugyanakkora lehet Bécsben, mint Budapesten. De Bécsben mára teljesen leült a magyar papírok forgalma.

– A budapesti tőzsdén a forgalom mekkora része mögött állnak külföldiek?

B. I.: 50-60 százaléka mögött biztosan. Ez azzal is magyarázható, hogy a hazai megtakarítások nagy része kényszerjellegű, vésztartalékok képzését szolgálja, aminek befektetésére pedig nem jó a tőzsde. Mert kockázattal jár, s egy átlagember számára viszonylag nagy pénzzel lehet oda belépni.

– Vannak jelek arra, hogy a magyar lakosság devizamegtakarításainak növekedése   megtorpant.   Lehet,   hogy azért, mert úgy tapasztalják, hogy forintban  nagyobb  hozamhoz  hídnak jutni?

B. I.: Elképzelhető. 18-19 százalékos leértékelés kellene ahhoz, hogy éves szinten egy devizabetét elérje a forintbetétek hozamát. Egyre inkább az az emberek érzése, hogy nem lesz ekkora a leértékelés, de akkor nem éri meg a pénzt devizában tartani. Különösen akkor, ha könnyű devizához jutni. De félő, hogy a forintmegtakarításokra való átállás nem a tőzsdén, hanem az államkötvényekben jelenik csak majd meg.

• gazdaság