Preisich Gábor

Nyomtatóbarát változat

A Közmunkatanácsnál 1945-ben megkezdett, majd a fővárosnál továbbfejlesztett Budapest Általános Rendezési Tervének felső szintű jóváhagyását 1956 márciusában Berei Andor, a Tervhivatal akkori elnöke azzal az indoklással akadályozta meg, hogy a Tervhivatalnál dolgoznak a főváros fejlesztési programján, amely hónapokon belül elkészül. Ez a program a Tervhivatalnál azóta se készült el, de évekig folyt a vita a rendezési terv vagy a fejlesztési program elsődlegességéről. Most – íme – előttünk fekszik a Demszky-féle program, amely lényegében az azóta többször átdolgozott rendezési terv alapján áll, megállapítja, hogy annak továbbfejlesztése időszerű. Ehhez a Demszky-program jelentős segítséget nyújthat. A továbbiakban ennek néhány fontos pontjához fűzöm megjegyzéseimet.

A program „műfaja”

Az előttünk fekvő anyag, amely az „előtanulmányok” alcímet viseli, nem más, mint egy fejlesztési alapkoncepció hipotézisszerű összefoglalása.

Ebből következik, hogy nem értek tehát egyet azokkal, akik a munkának ebben a fázisában a javaslat ütemezését és gazdasági megalapozását hiányolják. (Szálka Miklós, Beszélő, 41. sz.) Ez csak az anyag megvitatása, kiegészítése, ellentmondásainak kiküszöbölése után soron következő feladat – amely természetesen az alapkoncepciót is módosíthatja.

A fejlesztés legfontosabb iránya

A program a fejlesztés egyik legfontosabb feladataként jelöli a városnak – különösen a belső városmagnak – észak–déli széthúzását a Duna mentén. Konkrétan javasolja a nagyvárosias Duna-parti beépítés folytatását északi és déli irányban, megjegyezve, hogy jelenleg a déli városrészek fejlesztése az elsődleges feladat.

Budapest északi–déli fejlesztése a városrendezési terveknek kezdettől fogva egyik fő célkitűzése volt. Ezzel szemben az utolsó évtizedekben is – a könnyebb ellenállás irányában – a sugaras-rádiókoncentrikus fejlődés dominált. A Duna menti fejlesztés lehetőségét ma már a Duna-parti telkek értékemelkedésének kihasználása megteremtheti, és lehetővé teszi az elavult raktárházak, teherpályaudvar és kisebb üzemek felszámolását. A déli városrészek kiépítésének elengedhetetlen része az ezeket összekötő Lágymányosi híd megépítése, és indokolhatatlan az ez ellen berzenkedők álláspontja. (Benyó Bertalan, Beszélő, 41. sz.)

Az M0-s autópálya továbbépítése

A program – az észak–déli fejlődés követelményét figyelembe véve a 2-es és 3-as, valamint a 2-es és 11-es út közötti összeköttetés megépítését jelöli soron következő feladatként.

Ezzel a követelménnyel egyetértve, remélem, hogy az M0-s út budai félkörének kiépítésére sohasem fog sor kerülni. Forgalmi szerepe nem ér fel környezetkárosító hatásával.

Városi „projektek”

Ezek a programnak két helyén is szerepelnek, részben egymást átfedve. A városfejlődése szempontjából fontos területek kialakítására – beépítésére vagy rehabilitációjára – vonatkoznak. A program javaslata szerint ebben a vonatkozásban magának a városnak kell kezdeményezően fellépnie, ill. kínálatot nyújtania a befektetni szándékozóknak.

Az egyes „projektek” realitását nyilván rentabilitásuk fogja meghatározni. Ennek igazolásához előtervek és számítások készíttetése szükséges, már csak azért is, hogy a városszerkezetbe és környezetükbe illeszkedésük biztosítható legyen. Közülük aggályosnak tartom a Köztársaság tér beépítésére vonatkozó javaslatot. Ez ellentétes a program más helyén leszögezett elvvel: „A meglévő zöldterületekből egy négyzetcentimétert se szabad feláldozni.”

A városközpont tehermentesítése

A program a városközpont térbeli kiterjesztését, a városrészközpontok erősítését, további tehermentesítő alközpontok és újabb városrészközpontok kifejlesztését igényli.

A városrészközpontok koncepciója először az 1970. évi városrendezési terv készítése során alakult ki. Úgy véltük, hogy a túlzsúfolt főközpont tehermentesítése csupán több kerületet magukban foglaló városrészek erre alkalmas területének erőteljes fejlesztése útján lehetséges. Ahhoz, hogy tehermentesítő szerepüket betölthessék, az egész városrész lakosságára megfelelő vonzást gyakorolhassanak, magas fokú kulturális és kereskedelmi létesítmények, irodai munkahelyek stb. idetelepítése szükséges. Alapvetőnek tartottuk e központok megfelelő forgalmi helyzetét, ezért elsősorban a metróvonalak menti elhelyezésüket. Az akkori városrendezési terv összesen hat ilyen városrészközpont kialakítását javasolta. (Legtöbbjük a Demszky-programban felsorolt „projektekben” is szerepel.) Soha nem értettem egyet azzal, hogy a városrészközpont fogalmát az egyes kerületek nyomására – az egyébként fejlesztésre hivatott – kerületi központokra is kiterjesztették. Ez a városrészközpont szerepének félreértése, és a fejlesztési szándékok szétforgácsolását eredményezi. Ezért nem tartom indokoltnak a programnak „újabb városrészközpontok kialakítására” vonatkozó javaslatát sem, hiszen még az eddigiek is – bár erőteljes fejlődésnek indultak – csupán kialakulásuk kezdetén tartanak. A nagyobb befektetők még ma is a város túlzsúfolt főközpontjába törekednek.

Elavult városrészek rehabilitációja

A program helyesen állapítja meg, hogy a városrehabilitáció nemcsak lakások, lakóházak felújítását, hanem a hanyatló, süllyedő, pusztuló városrészek új életre keltését jelenti, és hogy ennek az akciónak a legfontosabb eszköze az ésszerű ingatlanpolitika. Irodaházak, bankok, bevásárlóközpontok építése mint az egész rehabilitálási tevékenység az ingatlanok felértékelődését hozza magával. Az ebből eredő bevételek teremtik meg az alapját a lakóházak felújításának. A felújított, rehabilitált épületek is eladhatók piaci áron. A programban szereplő javaslat szerint a régi lakók ezeket kedvezményes áron megvásárolhatják, elköltözés esetében kárpótlásban részesülnek, de a felújított lakásban viszonylag alacsony lakbér mellett benn is maradhatnak.

A városrész-rehabilitáció évtizedek óta szerepel a városrendezési célkitűzésekben, de a megvalósítás azóta se jutott túl a kezdeti stádiumon. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a felújítandó épületek lakóinak elhelyezése az építkezés alatt és után a fennálló lakáshiány mellett szinte megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Az akció, amely a meglévőhöz képest lakástöbbletet nem eredményezett, gazdasági szempontból jelentett súlyos terhet.

A piacgazdaság körülményei közt remélhető, hogy a városrehabilitáció – a programban megadott módon – rentábilissá tehető. A legsúlyosabb probléma azonban továbbra is a régi lakók elhelyezésével kapcsolatos társadalmi és gazdasági kérdések megoldása. A terület társadalmi státusának növekedésével egy időben nézetem szerint elkerülhetetlen a lakosságnak, legalábbis a lakosság nagy részének kicserélődése. A régi lakók azért sem „maradhatnak” felújított lakásukban, mert a rehabilitáció során nem lakásokat, hanem egész tömböket újítunk fel. Az így keletkező korszerű lakások zöme se területileg, se nagyságrendben nem lesz azonos a korábbi lakásokkal. A kártalanításra a programban javasolt összeg elfogadását (a régi lakások értékének fele) se lehet a lakókra kényszeríteni. A megoldás csak a régi lakókkal való egyenkénti megegyezés lehet: vagy a kártalanítás összegére vonatkozólag, vagy a régivel legalább egyenértékű új lakásban való elhelyezéssel. Énnek előfeltétele, hogy a város – vagy az akció lebonyolítója – rendelkezzék ilyen lakásokkal. Előreláthatóan – a programban javasolt kedvezmény ellenére – kevés esetben lesz lehetőség arra, hogy a régi lakó felújított és korszerűsített „eredeti lakásába” visszatérjen: hajlandó legyen azt megvásárolni vagy magasabb lakbérét megfizetni.

Telekértékadó és telekértek-emelkedési járulék

A program a telekvagyonnal való ésszerű gazdálkodás elősegítésére javasolja – ama előirányzott építményadó és telekadó helyett – a telekértékadó bevezetését más adónemek egyidejű csökkentésével. Ez biztosítaná a városi telkek ésszerű felhasználását, elősegítené a befektetési kedvet, és bizonyos mértékig gátat vetne a telekspekulációnak. A program ezenfelül telekérték-emelkedési járulék (betterment) bevezetését javasolja azokon a területeken, amelyeknek az értéke az infrastruktúrával való ellátás révén emelkedik.

A telekértékadó budapesti bevezetését már az első világháború előtt is szorgalmazták. A főváros el is fogadta a javaslatot, a háború kitörése miatt bevezetésére már nem került sor. A javaslat megvalósításának előfeltétele a telkek értékének évenkénti becslése. Ez – nézetem szerint – csak az infláció megszűnése után lehet reális.

Főváros és kerületek, főváros és agglomeráció

A program rámutat a hatáskörök tisztázatlanságára, ellentmondásaira, és javaslatot tesz az együttműködés formáira, köztük „érdekvédelmi szövetség” megalakítására és „a városrégió önkormányzatainak konferenciájára”.

Magam részéről – mint városrendező építész – alapvetőnek tartom annak a leszögezését, hogy a „Budapesti Agglomeráció” – (amely a fővárost, annak összes kerületeit és az „agglomerációs övezet” településeit egyaránt magában foglalja) összefüggő egység, amelynek egyes részei ezer meg ezer szállal kapcsolódnak össze, és amely csak egységesen készített terv és program alapján fejlődhet egészségesen. Ezért szükséges a kerületek és az agglomerációs övezet települései elgondolásainak, javaslatainak összehangolása, egységes koncepcióba foglalása. Erre nézetem szerint a fővárosi önkormányzat hivatott, valamint arra is, hogy ellenőrizze a közösen kialakított koncepció betartását.

• Önkormányzat