Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

A szerződéstervezetet rögzítő határozati javaslat február 10-én másodízben került a Fővárosi Közgyűlés napirendjére, és másodízben döntöttek úgy a képviselők, hogy nem tárgyalják az előterjesztést. Az óvatosság túlzottnak tűnik, hiszen a döntés politikai kockázatát csökkenti az a tény, hogy a gazdasági társasággá alakult három vállalat esetében a közgyűlés legfeljebb csak ajánlást tehet. A közművállalatok tulajdonosának tétovaságát mélyebb szerepzavar okozza.

A lakossági díjhátralékok 1991 és 1993 közötti jelentős növekedésében az általános elszegényedés mellett szerepe volt a díjak emelésének és a havonkénti számlázásra való áttérés okozta nehézségeknek is. A vállalatok többsége azonban abban látja a hátralékemelkedés fő okát, hogy a Díjbeszedő Rt. monopolhelyzetével visszaélve „rossz hatékonysággal” dolgozik, illetve késlelteti vagy visszatartja a befolyt összeg átutalását.

A Díjbeszedőt munkavállalói részvényvásárlási program keretében privatizálták 1993 tavaszán, így alulmaradtak azok a pályázatok, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés felhatalmazása alapján a közművállalatok adtak be. A Városháza elemzői szerint az igazi tét a Díjbeszedő hatalmas, elvileg a város valamennyi háztartására kiterjedő törzsadatállománya volt, amelynek birtoklása ideig-óráig valóban monopolhelyzetet biztosíthatott tulajdonosának. A monopolhelyzet azonban mára oldódott. Az Elmü, amely méreteinél fogva megkísérelheti saját maga beszedni a villanyszámlák ellenértékét, időközben felmondott a Díjbeszedőnek. A Gázművek Rt. több kerületben vállalkozókat fog megbízni a díjak behajtásával, néhány éven belül pedig mágneskártyás órák felszerelésével tervezi helyettesíteni az óraleolvasás és a díjbeszedés költséges rendszerét. Az átalánydíjat számlázó vállalatok eleve kevésbé vannak rászorulva a Díjbeszedő adatbázisára.

A kintlevőség mértéke azonban önmagában még nem indokolná azt, hogy a vállalatok lemondjanak az összeg több mint egyharmadáról. A Díjbeszedő Rt. az esedékes díjakat minden nehézség ellenére ma is 96%-os „hatékonysággal” képes behajtani. A legnagyobb, közel 600 milliós kintlevőséggel bíró Gázművek Rt. szerint a „beszedési hatékonyság” a hátralékok esetében is átlag 82%-os.

Az önkormányzati vállalatoknak elvileg nem is érné meg a hátralék eladása. A mintegy 480 millió Ft kintlevőséget cipelő Fővárosi Távfűtőművek azért ment bele szeptemberben az üzletbe, mert vezetői abban bíztak, hogy a vállalat átalakulása az év végéig megtörténik. Ez érdekeltté tette volna őket abban, hogy az eladott hátraléktömeget eltüntessék a vagyonmérlegben. A vállalat átalakulása azonban a Fővárosi Közgyűlés döntése hiányában elmaradt, így a Főtáv nyakán maradt 600 millió forintos veszteség. Ezt az összeget ma már semmiképpen sem kívánná tetézni a hátralékeladás nyomán keletkező veszteséggel. Esetleg ha ismét szóba kerül az átalakulás, visszatérhetnek a Díjbeszedő ajánlatára.

A már részvénytársasággá átalakult vállalatok számára a kintlevőségek eladása – likviditásuk javítása mellett – azért előnyös, mert az értékesítésből adódó veszteséggel társasági adófizetést takaríthatnak meg. A Gázművek Rt. szívesen aláírná a szerződést annak ellenére, hogy kintlevősége tavaly óta csökkent. A Vízművek és a Díjbeszedő megállapodása küszöbön áll.

A vállalatok tehát „költségérzéketlenek”. Ezzel szemben az önkormányzatok számára a kifizetetlen lakossági díjszámlák nem kis fejtörést okoznak. Kerületi szinten korántsem mindegy, hogy a díjhátralékok milyen mértékig terhelik a segélykasszát. A helyi önkormányzatoknak, polgármesteri hivataloknak kell dönteniük akkor, ha a szolgáltató vállalat „tűrési határozatot” kér a szakigazgatási szervtől, azaz rendőri segítséggel kívánja megszüntetni a szolgáltatást. Egyre gyakoribb, hogy a kerületek megtagadják a közreműködést, indoklásként – jobb híján – ők is arra hivatkoznak, hogy a Díjbeszedő nyilvántartásai megbízhatatlanok.

A kerületek ma már sokkal inkább érdekeltek a tényleges lakossági adósság szanálásában, mint akár maguk a vállalatok. Budapesten a Józsefvárosban dolgoztak ki átfogó adósságszanálási akciót: a vállalatok lemondanak kintlevőségük 20%-áról, a hátralékosok pedig az önkormányzat, illetve a Népjóléti Minisztérium Válságirodájának segélyakciója által „megtámogatott” egyszeri – részleges – fizetéssel megszabadulhatnak hátralékuktól.

A Fővárosi Önkormányzat nem képes a többféle érdekeltségből egységes álláspontot kialakítani. A gazdasági és költségvetési bizottság elnöke eredetileg úgy vélte, a vállalatok eltúlozzák a kintlevőségek okozta nehézségeiket. Megalapozatlannak tartotta a Díjbeszedővel kapcsolatos bírálatukat is. Elfogadta a Díjbeszedő érvelését, miszerint a hátralékok növekedése szoros korrelációban áll az inflációval. Ezek után némi meglepetéssel értesült a vételi ajánlatról, ami arra utal, hogy a Díjbeszedő mégiscsak rendelkezik pénzügyi tartalékokkal, illetve „megfelelő” érdekeltség esetén képes javítani a díjbeszedés hatékonyságán. Ebben az esetben viszont gazdaságilag ésszerűtlennek tartja, hogy a közművállalatok jelentős összegről mondjanak le csupán csak azért, hogy mérsékeljék adófizetési kötelezettségüket. Egy önkormányzati képviselő ilyen esetben fonák helyzetben van, hiszen tiszta lelkiismerettel nem segédkezhet olyan tranzakciókban, amely végső soron a költségvetés adóbevételének csökkenéséhez vezet.

A szociális bizottság vezetője úgy vélekedett, hogy ha a két fél – a Díjbeszedő és a vállalatok – a „tisztázás” érdekében hajlandó és képes jelentős összegekről lemondani, akkor nem lehet akadálya annak, hogy a valódi lakossági „adósságszanálás” érdekében a harmadik érintett fél, a hátralékosok érdekeit is figyelembe vegyék. Számításai szerint, ha a Díjbeszedő hajlandó lenne arra, hogy a 80%-os befizetés esetén a fennmaradó 20%-ot kifizesse a vállalatoknak, akkor ez a befektetése megtérülne, mert a hátralékosok viszonylag széles köre hajlandó lenne élni a kedvezménnyel.

Ebben a kérdésben azonban a Fővárosi Önkormányzat tulajdonosként nem érvényesíthet szociális szempontokat; a közgyűlésnek még politikai megfontolásokból sem áll érdekében, hogy elősegítse a lakossági tartozások szanálását. A képviselők jobbnak látták az előterjesztést levenni a napirendről, szabad utat engedve a részvénytársasági igazgatótanácsok döntéseinek és a színfalak mögötti alkuknak.

• Gazdaság és társadalom