Skip to main content

Egy iraki muzsikus, Omar Munir Bashir

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A legfontosabb európai hangszereink igen nagy része, például a vonós hangszerek vagy a gitár, mezopotámiai arab és perzsa eredetűek. A rokonság azonban csak a hangszerekben maradt meg, az európai klasszikus és modern zene gyökeresen különbözik az arab és más ázsiai zenekultúráktól. Szinte semmit nem tudunk az iszlám világ zenei kultúrájáról. Annyit se, mint a legalább a hippi szubkultúra révén divatba jött indiai zenéről. Pedig a magyar népzene, ha rokonságban nem is, de azért valamiféle sógorságban áll az arab zenével, bizonyos balkáni és török kapcsolatokon keresztül. Omar Munir Bashir, az ’ud – mely az európai lanttal rokon, annál valamelyest ősibb hangszer – művésze sok nemzedékre visszamenően származik muzsikus családból. Édesapja ennek a hangszemek Európa-szerte elismert koncertező művésze, fiatalabb korában Budapesten tanult a Zeneakadémián, magyar felesége van. Ő fejlesztette ki azt a játékmódot és technikát, amellyel a tradicionális iraki zenét a koncertzene szintjére emelte. Magyar kapcsolatai eddig – úgy tűnik – kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy Magyarországon is fölléphessen. Az ifjabb Munir Bashirt azonban, aki művészi hitvallása szerint is apja nyomdokain kíván továbbhaladni, meghallgathatjuk, bár egyelőre némi szerencse és odafigyelés is kell ahhoz, hogy rábukkanjunk.

„Fergeteges improvizációkat” ígér az Óbudai Társaskörbe invitáló plakát. Amit hallunk, az nem „fergeteges”: sokkal inkább elmélyült, kissé visszafogott, átgondoltan, fokozatosan és szigorúan építkező szép zene. Ez a fajta horizontálisan kibontakozó zenei építkezési mód Ravi Shankart juttatja eszünkbe, holott a hangzás egy egészen más hangulatú világot, más kultúrát idéz meg. Mégsem véletlen az asszociáció. Omar Munir Bashir makámokra improvizál, tehát a rágához hasonló módszert követ – adott hangsorkészlet, ritmusképletek és dallamvezetési szabályok szerint születnek a zeneszámok. A tradicionális makámok mellett részben édesapja, részben saját szerzeményeit játssza, a hangsúly azonban mindig a szabad rögtönzésen van. Műsorában ütőhangszereken Sípos András működik közre. Omar Munir Bashir még pályája elején álló művész. Talán ezért, hogy színpadi megjelenése a lehető legegyszerűbb, nincs „aurája”. A hangokra és a hangszerre összpontosít. Kifinomult technikával, magabiztosan és árnyaltan játszik, nem küzd a hangszerrel, a zenét nem előadja, hanem csak elengedi magától.

Omar Munir Bashir most a Zeneakadémián klasszikus gitár szakon képzi magát. Tanulmányaitól azt reméli, hogy termékenyítőleg hatnak majd zenei elképzeléseire, amelyben a tradicionális iraki zenét szeretné mind magasabb szintű és univerzálisabb jelentéstartalmú zenévé fejleszteni.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon