Skip to main content

Egy marosvásárhelyi cigányasszony beszél

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A Fekete Doboz felvételt készített az egyik elítélt feleségével


Március 27-én a hat ember fel volt hívatva, hogy adjanak egy deklarációt. S akkor a férjem úgy 5-6 óra felé felment, hogy nézze meg, mert jött a munkából, s mondták, hogy reggeltől fel vannak ezek, s nem tudnak semmit, nem mondnak semmit, de ki nem engedik őket. A fehérnépek várták, s akkor ő felöltözött szépen, felment, s érdeklődött, hogy mi van ezekkel a nevezetű férfiakkal, a fehérnépek várják, s mi van velük. Na, akkor adták az invitációt, s hét órakor kiengedék a többieket is. Este, hogy másnap reggel 8 órára jelentkezzenek a milícián, hogy újra adjanak egy deklarációt.

A március 20-i problémára, hogy ki volt kinn a revolúción, s hogy álltak össze a cigányok, hogy álltak a magyarok mellett. És így vallatták őket, hogy írják le a papíron, hogy hányan voltak, csoportosan mentek, minden, és ezt úgy mondják, hogy deklaráció.

Azt mondták, hogy tük nem vagytok se magyarok, se románok, mit kerestetek ott a forradalomnál? A férjem volt egy reprezentálja a cigányoknak, és őtet fogták a legjobban, mert azt mondták, hogy ha ő nem indult volna meg, és nem szervezett volna valamit, akkor nem indult volna a cigány nép. De hát ő szervezte őket, ő indította a népet! S miért ment? Azt mondta, igaz, hogy ő se nem magyar, se nem cigány, de magyar cigány. Ezért nem ítélhetik el. Mert nem ölt meg senkit, se nem lopott, se nem semmit, hanem ők is egy kisebbséges népek, s jó, hogy ők is odaálltak, merthogy magyar cigányok vagyunk. S akkor oda kellett hogy álljunk, hogy megvédjük, mer ölték meg a magyarokat, be voltak szorulva teljesen, már csak egy maréknyi nép volt, mer benzinekkel, amivel érték, azzal dobták, és ütötték, és fentről tűzzel, amivel érték, azzal gyilkolták a népet. S akkor persze a cigány nép összeállott, s azt mondták most már, élünk vagy halunk, vagy lesz valami, már utána mi következünk. S ha egyszer magyar cigánynak érzitek, már aki érzi magát, akkor álljunk össze, mink a cigányok, hát segítségül, s legyen ami lesz.

Azért nem kapott a férjem súlyosabb büntetést, mert itt a legnagyobb 5 hónapos volt. 5 hónapot azért, mert ő elvállalta magára, hogy igenis ütött. Többi 4 hónapot, 3 hónapot. Ezt úgy akarták, hogy tegyék egy penál-ügybe, hogy 3 évtől 7 évig kapják a büntetéseket, de aztán vótak magyar segítségek, ügyvédek, akik mellettük álltak, s valahogy nagy nehezen és sok cirkusszal elrendezték, hogy kapták ezeket a pár hónapokat, s ki is vitték Csíkszeredába őket. Magyar fődre vitték ki. Ma egy hete vótam a férjemnél Csíkszeredába, hogy vittem csomagot, és Déda és Régeny közt alig tudtunk hazajönni, azt gondoltuk, nem érünk haza soha.

A rományok észrevették, hogy Csíkban ültünk fel, és észrevették, hogy beszélünk magyarul. És már ittak is, s vót józan is, s mind azt mondták, hogy mér beszélünk magyarul. Mér nem beszélünk rományul? S akkor megfordítottuk már a szót, mert nem mertünk beszélni semmit, s elkezdtünk beszélni cigányul. Úgy álltunk, mint a szentek.

Ugyancsak ceausescus világ van, csak az a rendszer megyen végbe, ami vót. Mind vissza vannak menve a posztokra, az egész, s még jobb posztokra mind be vannak húzódva. Ugyanazt a játékot játszatják, ami vót. Itt csak annyi változott, hogy meghalt Ceausescu, és más vette az erőt. Mind az erői állnak és harcolnak. És kapja az erőt a kezébe, hogy vigye végbe ezt az életet. De ugyanott vagyunk, ahol vótunk. A Szédéjuba kik törtek be? Az írót, a Sütő Andrást kik ütötték, a villanyáramot ki vezette fel a padlásra, Sütő Andrásra s még harminc emberre. Azokat nem büntetheti a törvény. Ez egy cigány világ lett, most még szigorújabban veszik, hogy egyáltalán nem szabad beszélni magyarul.

És így kezdődött a gyűlölet. Ha egyszer az ember tiltva van, hogy nekem az utcán azt mondják, hogy ne beszélj magyarul, mer agyonütnek, hát akkor hogy tudjam bírni én aztat a népet. Forradalom vót decemberben, s akkor mindenki egyforma nép vót. Akkor cigány, magyar, romány, testvérek vótunk. Magyarul, rományul bemondták, együttösen. Akkor nem vótunk cigányok, akkor testvérek vótunk. Akkor megbecsülve vótunk, szokták a nyakunkot. És azután cigányok lettünk.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon