Bruszt László

Nyomtatóbarát változat

Körösényi Andrásnak van humorérzéke. Legalábbis erről tanúskodik recenziójáról írt kritikámról írt kritikája. Recenziójával kapcsolatos tartalmi kifogásaim egyikére sem válaszol, ezzel szemben megállapítja, hogy nem olvastam Szalai könyveit, csak az ő állításait igazolom, mindezt keserves manipulációkon keresztül, s végül is azt bizonyítom be, amit ő már sejtetett recenziójában: Szalai Erzsébet elitszociológus a századvég nagy mesemondója. A tartalmi kérdésekről szóló vitát Körösényi ily módon csimbumcirkusszá alakította át, melyben a nagyérdemű szórakoztatása a lényeg, s a ki tud nagyobbat mondani. Ezen az úton nem követem Körösényit. Röviden összefoglalom ehelyett azokat a tartalmi kérdéseket, melyekre Körösényi nem válaszolt, majd „manipulációs technikáim” hátterébe engedek bepillantást.

Körösényi recenziójával kapcsolatos bírálatom lényege az volt, hogy a szerző járatlan az elitszociológiai irodalomban, ennek a területnek a módszertani distinkcióit sem érti, s ezért nem tudja elkülöníteni egymástól Szalai írásaiban a tudományos vita tárgyává tehető kérdéseket a politikai diskurzus terére utalható, de tudományosan nem vitatható publicisztikai elemektől.[1]

1. Körösényi recenziójának fő kérdése, mint azt mostani írásának 1. számú lábjegyzetében is megfogalmazta, egyrészt az volt, hogy Szalai tudományos eredményeit közlő tanulmányai műfajilag különböznek-e köteteinek publicisztikai írásaitól, másrészt pedig, hogy Szalai „elitszociológiai munkássága kiállja-e az általa megcélzott empirikus szociológia, illetve empirikus társadalomtudomány kritériumainak próbáját”. Körösényi mindkét kérdésre nemmel válaszolt. Itt még egyszer nem sorolom fel azokat az érveket, melyekkel azt mutattam be, hogy Körösényi igen gyenge kritériumokat használ publicisztika és tudomány szétválasztására (címek stílusa, írás első megjelenési helye stb.), s csak a második kérdéssel foglalkozom.

Körösényi első nekifutásra Szalai elittipológiájának sajátosságaival próbálta meg recenziójában bebizonyítani, hogy Szalai elitszociológiai írásai nem állják ki a tudományosság próbáját. Érveiből számomra az derült ki, hogy Körösényi nem ismeri még a hazai elitszociológia tipológiai vitáit sem, s ezért nem tudott mit kezdeni Szalai két kötetének szakszociológiai írásaival. Leírtam, hogy Szalai elitszociológiai írásai elsődlegesen Szelényi, illetve a Szelényi–Konrád szerzőpárosnak a hatalmi rendszert elemző írásaira épülnek mind az alkalmazott fogalmi keretben, mind elméleti hátterükben.[2] Elittipológiája, s ezzel együtt a hatalmi szerkezet általa kínált elemzése, a birtokolt tőkefajtákon és a hatalmi szerkezetben elfoglalt pozíciókon alapul, hasonlóan a hazai elitszociológia fővonalához.

Ugyanakkor Szalai új elemet vitt be a hazai elitszociológiába azzal, hogy az elitek pozícióinak elemzését kiegészítette az elitek diszpozícióinak, azaz habitusának elemzésével, s ezzel egy jóval árnyaltabb elittipológiát tudott létrehozni. Körösényinek először ezt az elemzési keretet kellett volna megértenie ahhoz, hogy eldönthesse, van-e köze Szalai elitszociológiai írásainak a tudományossághoz. Ehhez a hazai irodalmat kellett volna ismernie, s nem ártott volna, ha legalább Bourdieu-nek a tőkék fajtáival, valamint a habitus és struktúra kapcsolatával foglalkozó írásait olvasta volna. A vonatkozó szakszociológiai irodalom elemi ismerete nélkül ugyanis nem lehet választ adni arra a kérdésre, hogy Szalai írásai kiállják-e „az általa megcélzott empirikus szociológia, illetve empirikus társadalomtudomány kritériumainak próbáját”.[3] Korábban tartott elitszociológiai kurzusaimon a diákok általában a hatodik-hetedik héten képesek voltak viszonylag elég pontosan elhelyezni a magyar elitszociológusokat a nemzetközi irodalomban, még azokat a szerzőket is, akiket a fogalmak pontos definiálásával csak nagy rosszindulattal lehetne megvádolni. Szalai elitdefinícióját és elittipológiáját P. Bourdieu és C. W. Mills írásainak alapján pontosan meg tudták határozni anélkül, hogy olvasták volna Szalainak a fenti szerzőket először megidéző, a Szociológiai Szemlében megjelent írását. Idevonatkozó kritikám lényege az volt, hogy szakszociológiai írásokról nem lehet a vonatkozó szakirodalom ismerete nélkül recenziót írni. Szalai írásai egy elég jól lehatárolható irodalomba ágyazódnak be, ennek fogalmait és módszertanát lehet bírálni, de először el kell olvasni.[4]

Második tartalmi kritikám Körösényi recenziójával kapcsolatban az volt, hogy a recenzens nem értette meg Szalai írásainak módszertani distinkcióját, s Körösényi mostani válasza arról tanúskodik, hogy a szerző erre kísérletet sem óhajt tenni. Pedig úgy érzem, elég egyszerű az általában vett elitek és a rendszerváltó elitek megkülönböztetése: az utóbbi csoport(ok) definiálása, határainak kijelölése attól függ, hogyan ítéli meg a szerző (és a recenzens) az egyes elitcsoportok által játszott szerep fontosságát egy konkrét történelmi folyamatban.

Ebből következik, hogy esetünkben történeti és esetleg politológiai kritériumok és módszerek alapján lehet állításokat megfogalmazni és vitát nyitni, szociológiaiak alapján viszont nem. Arról például, hogy az MSZMP reformkörösei hová tartoznak, lehet színvonalas vitát nyitni tények és értelmezések ütköztetésével történészi módszerekkel, vagy például egy konkrét, s a rendszerváltásban bizonyítottan alapvető szerepet játszó döntés politológiai vizsgálatával. Körösényi recenziójában azért találtam számtalan értelmezhetetlen kérdést és gondolati zűrzavart, mert a szerző összekeveri az elitek és a rendszerváltó elitek fogalmát, s a sötétben tapogatózva hol szociológiai kritériumokat kér számon Szalain, hol pedig a rendszerváltás „köztörténetére” vagy éppen a közvélekedésre hivatkozva bírálja a recenzált szerző csoport-meghatározásait. A recenzens magyarán úgy próbált meg választ adni arra a kérdésre, hogy Szalai írásai a tudományosság határain belül vannak-e, hogy bírált szerzőjének még módszertani alapvetését sem értette meg.

Végül harmadik tartalmi kritikám Körösényi recenziójával kapcsolatban az volt, hogy Weber rendfogalmának kisiskolás megmagyarázása nélkül is érthető, mikor használja Szalai a rend és az elit fogalmát. Körösényi előszeretettel vádolja a politikai manipulációval bírált szerzőt, recenziójából ugyanakkor azt derítettem ki, maga is pontosan látja, hogy itt nem a kedvelt ballib csoportok jelzője az elit, s a nem szeretett konzervatív csoportoké a rend. Szalai Útelágazás című, a recenzens által bírált könyvében oldalakon keresztül magyarázza, miért használja az uralkodó rend fogalmát a felső pártvezetésre (Szalai, 1974, 65–72. o.), megkülönböztetve azt a technokráciától, illetve a nagyvállalati menedzserektől. Ebből pontosan kiderül, hogy Szalai a rend fogalmát a státuscsoport értelmében használja, fogalomhasználatának semmi köze a középkori vagy feudális rendekhez vagy a szerző értékeihez, kérdése az, hogy a főhatalmat birtoklókat le lehet-e írni osztályként. Sajnálattal állapítottam meg, hogy Körösényi bírálja emiatt Szalait, holott maga is tisztában van ezzel. (Bruszt, 1998, 101. o.)

2. Körösényi recenziójával kapcsolatban még számos egyéb kritikát is megfogalmaztam, így annak stílusával (ízléstelen személyeskedés) vagy például recenzensi módszereivel kapcsolatban (árnyékbokszolás, álidézet kreálása), de ezekre már nem térek ki még egyszer. Bírálatom tartalmi részét is csak azért foglaltam össze újra, mert Körösényi viszontválaszában azt állapította meg, hogy csupán az ő állításait erősítettem meg. Ez ugyan viccnek is rossz, de hát mit csináljunk, Körösényi Szalai írásait sem értette meg, miért pont az én írásomra reagált volna a tudományos vitának megfelelő színvonalon.[5]

Mielőtt leleplezném saját manipulációs technikáimat, röviden kitérnék arra a két, Körösényi által perdöntőnek nevezett állításomra, melyek alapján bebizonyítottnak látta, hogy csak az ő állításait erősítettem meg. Körösényi szerint elismerem az empirikus bázis hiányáról írottakat, s szerinte már itt meg is állhatna a recenzens, hisz a tudományosság kérdésénél ez a perdöntő. Itt én is megállhatnék, s elgondolkozhatnék azon, milyen jelzővel illethetném ezt az állítást. Én ugyanis nem az empirikus bázis hiányáról, hanem a kutatási eredmények bemutatásának hiányosságairól írtam (Bruszt, 1998, 99. o.). Sajnos megint azt kell gondoljam, hogy Körösényi nem véletlenül nem érti ezt a distinkciót.

A másik állításom, melyet Körösényi (ki)használ, az volt, hogy „Szalai elittanulmányai hipotézisek”. Ez megint csak Körösényi szövegkörnyezetből kiragadott megfogalmazása, s nem az enyém, s mint az előző állításnál, most is azt próbálja meg a számba adni, hogy kutatási eredményeket hiányolok Szalai írásaiban. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. Én ugyanis a hipotézis szót annak a kritikai racionalizmustól kölcsönzött értelmében használtam, mint tudományos vita tárgyává tehető kutatási eredményt, megkülönböztetve a tudományos vita tárgyává nem tehető publicisztikai állításoktól. Bírálatomnak az elittipológiával foglalkozó módszertani részében pontosan megfogalmaztam véleményem arról, hogy Szalai elitszociológiai állításainak mely része az, melyet survey típusú vizsgálódásokkal bizonyítottak be (például a nagyobb elitcsoportokba való bekerülés kritériumai), s melyek azok, amelyekben Szalai mélyinterjús módszerre alapozott kutatási eredményei tették lehetővé a pontosabb megértést (például elitek belső tagolódása, jól lehatárolható kisebb elitcsoportok szerveződése) (Bruszt, 1998, 99. o.).

3. Végül röviden a manipuláció(im)ról. A recenzens nem kevesebbel vádol, mint „forrásmanipulációval”, „szöveg és forráshamisítással”, „tematikai manipulációval” és az „olvasó szándékos megtévesztésével”. Komoly vádak ezek, gondolom Körösényi legalább egy hétig töprengett pontos megfogalmazásukon, s feltehetőleg közben jött rá arra is, hogy én voltaképpen nem is olvastam Szalai bírált műveit. Nézzük hát, hogyan manipulálok és hamisítgatok: 1. az ő recenziójából, valamint Szalai egy később megjelent, de a bírálat tárgyát nem képező írásából bőségesen idézek kritikámban, de Szalai bírált könyveiből csak Körösényi recenziója alapján. 2. Azzal magyarázom meg a Szociológiai Szemlében jóval a bírált kötetek megjelenése után publikált Szalai-cikk állandó beidézgetését, hogy hamisan azt állítom: Körösényi nem csupán két kötetről, hanem Szalai elitszociológiai munkásságának egészéről írt kritikát. 3. Szalait idézem azt bizonyítandó, hogy van elitdefiníciója, de elmulasztom az olvasóval közölni, hogy az idézet nem a bírált kötetekből való.

Megértem Körösényit. Írt egy arrogáns pufogásokkal teli recenziót Szalai műveinek tudománytalanságáról, boldogan hátradőlt a karosszékben a jó munka örömével eltelve, s akkor jön egy kritikus cikk, mely megállapítja, hogy írása nélkülözi a szakterület elemi kategóriáinak és módszertanának ismeretét. Én is manipulációt kiáltanék a helyében. Komolyra fordítva a szót:

1. Azt, hogy az ő cikkét idézem legtöbbször, Körösényi elnézhetné nekem: az ő cikkét bíráltam, nem Szalai könyveit. Hogy Szalai bírált írásait is tőle idézem, ennek oka az, hogy úgy találtam, maga Körösényi is tudja, hogy félreértelmezi Szalait.

2. Szalai elitszociológiai munkássága ez a két kötet, plusz a Szociológiai Szemlében a recenzió megírta előtt megjelent cikk, úgyhogy joggal írt Körösényi, mint azt cikkében kétszer is említi, a két kötet alapján Szalai elitszociológiai munkásságának egészéről recenziót. Tudatában voltam annak, hogy ez a cikk nem képezte a bírálat tárgyát, sőt kritizáltam is Körösényit, hogy nem olvasta el. Ugyanis ebben a cikkben helyezte el Szalai korábbi vizsgálódásainak főbb eredményeit a hazai és a nemzetközi szakirodalomban. Tanulmánykötetek tudományosságát megítélni készülő recenzenstől elvárható lenne a szakterület irodalmának ismerete, s az, hogy a szerző által nyújtott mankók nélkül is képes legyen elhelyezni annak írásait a szakirodalomban. Nyugodtan eltekinthettem volna én is a Szociológiai Szemlében megjelent cikk beidézgetésétől, ettől még kritikám lényege változatlan maradt volna.

3. Körösényi úgy beszél erről a cikkről, mintha ebben revideálta volna Szalai az előző két kötetében elkövetett összes tévedését, s én, hogy ezt elleplezzem, „beleloptam” ezeket a revíziókat a szerző által bírált, egyébként tücsköt-bogarat összehordó kötetekbe. Erről szó sincs. Megdicsértem Körösényit, milyen jól rekonstruálta a két kötet alapján Szalai elitdefinícióját, s ezután nyugodtan ki is hagyhattam volna a Szociológiai Szemlében megjelent cikk forrásmegjelölés nélküli idézését, ugyanis mindössze azt akartam bizonyítani vele, hogy a recenzens, ha megerőlteti magát, elég pontosan tudja rekonstruálni a recenzált szerző gondolatait. Eszembe nem jutott volna, hogy Körösényi ezt úgy interpretálja majd, mintha azt állítottam volna, hogy a bírált kötetekből voltaképpen nem ez az elitdefiníció következne. Ha ugyanis ez lenne a helyzet, akkor azt kellene gyanítanom, hogy Körösényi mégis elolvasta az inkriminált cikket, onnan, s nem a recenzált két kötetből „rekonstruálta” Szalai elitdefinícióját.

Hát ennyi. Épületes vita volt.

Jegyzetek

[1] Emellett hangsúlyosan is kiemeltem, hogy Szalai elitszociológiai írásaiban összekeverednek ezek az elemek, s bár arról lehetne vitatkozni, mennyire erősítik vagy gyengítik a publicisztikai elemek a tudományos megállapításokat, végül is azt fogalmaztam meg, hogy értékválasztás kérdése az, hogy egy szerző miről és hogyan ír, s a tudományosságnak a stílus nem kritériuma.

[2] Ezt egyébként maga Szalai is leírja a Körösényi által recenzált egyik kötetben (Szalai, 1994, 62. o.).

[3] Körösényi a recenzált tanulmányok fogalmi rendjét, módszereit és empirikus forráskezelését teszi meg a tudományosság kritériumának. Szalai fogalmi rendje a fentebb vázolt irodalom fogalmi rendjére épül, az elsődlegesen esettanulmányokra és interjúkra alapozó módszerei pedig arra, hogy kitüntetett szerepet tulajdonít az elitek pozíciói és habitusa közötti viszony tanulmányozásának. Szalai forráskezelésének problémáira magam is utaltam, megemlítve, hogy az elitek jelen idejű kutatása kompromisszumokra kényszerítheti az interjúzás módszerét alkalmazó kutatót.

[4] Míg egy átlagos olvasótól nem várható el, hogy a vonatkozó szakirodalom ismeretében ugorjon neki egy tanulmánykötet olvasásának, egy recenzensnek, pláne ha egyszemélyes tmb-ként jár el, minimum kötelessége a bírált szerző szakirodalmi elhelyezése.

[5] Nem tudom, honnan veszi Körösényi mostani válaszában a bátorságot arra, hogy Szalait „nagy mesemondónak” titulálja. Bemutattam, hogy a recenzens nem érti, hogy a rendszerváltó elitek meghatározásánál elsődlegesen történelmi módszerrel, illetve kritériumokkal lehet vitát nyitni. Ennek alapján neveztem némi sznobizmussal Szalai ezzel kapcsolatos megállapításait narratívának. Körösényi ahelyett, hogy megkísérelné megérteni érvelésem, azt egy olcsó poén elsütésére használja fel a jó ízlés határain messze túlzúgva.

• Visszabeszélő