Ladányi János

Nyomtatóbarát változat

Töredelmesen be kell vallanom: én nem voltam mindig az Expo megrendezése ellen. 1989 tavaszán még azt gondoltam (Vízlépcső-világkiállítás. Szabad Demokraták, 1989. 4–5. szám és Világkiállítás: esetleg, vízlépcső: nem, Heti Világgazdaság 1989. május 13.), hogyha biztosítékokat lehet kapni a világkiállítás ésszerű és gazdaságos megrendezésével kapcsolatban, akkor támogatni lehet az ügyet. Persze már akkor sem voltak különösebb illúzióim az ilyen biztosítékok komolyan vehetősége felől. Mégis úgy gondoltam, hogy mivel a világkiállítás megrendezésének kérdései a közvélemény, a hatalommal akkor még többé-kevésbé egységesen szembenálló ellenzéki pártok, valamint a nemzetközi hírközlés érdeklődésének előterében állnak, a világkiállítás egyfajta áttörési pont lehet. Ésszerű és gazdaságos megrendezésének esélyei jobbak, mint a „békés átmentés” során megvalósítható legtöbb más programnak. Az Expo Magyarország számára ugyan nyilván nem lesz különösképpen nyereséges (hiszen sehol sem volt az), talán veszteséges is lesz (hiszen ez máshol is megtörtént), de néhány milliárd forint veszteséget megérnek azok a gazdaságossági számítások során nehezen számszerűsíthető politikai és hosszabb távú gazdasági előnyök, amelyeket a világkiállítás egy olyan ország számára jelenthet, amely éppen csak hogy elindult a posztkommunizmusba való átmenet nyilván meglehetősen hosszú és göröngyös útján.

Azóta a feltételek előre nem látható mértékben és gyorsasággal változtak meg. Részben kedvezőbbek lettek, és ezért ma számos – kisebb kockázattal járó és gazdaságilag megalapozottabb – út kínálkozik Európához tartozásunk erősítésére, infrastrukturális lemaradásunk csökkentésére, új típusú vállalkozások ösztönzésére, új munkahelyek teremtésére stb. Ugyanakkor számos feltétel vált kedvezőtlenebbé – gondoljunk például az ország adósságállományának további növekedésére, vagy az egyik-másik környező országban kialakult polgárháborús helyzetre –, ami növelte az Expo megrendezésével járó kockázatokat.

Eltelt több mint két év, de még mindig nem lehet tudni, pontosan hol és milyen tematikával akarják a világkiállítást megrendezni, mennyibe fog kerülni, kik, milyen megoszlásban fogják a költségeket állni, milyen kötelezettségeket vállal a kormány, ki fogja az esetleges veszteségeket fedezni stb. A rendelkezésre álló idő lerövidült, ezért egyre valószínűbb, hogy a világkiállításhoz kapcsolódó létesítmények tekintélyes részét jó és gyors munkára, valamint a határidők betartására képes, tehát külföldi cégek építenék fel. Az országban kialakult politikai patthelyzetek, az egymásra mutogatások, az ellenfél lejáratását célzó törekvések következtében az Exponál sokkal kisebb és sokkal kevesebb „ideológiai töltéssel” bíró vállalkozások sem tudnak megvalósulni.

Ugyanakkor sokakban a világkiállítással kapcsolatban csodaváró hangulat kezd kialakulni. A budapestiek ettől remélik az elmaradt infrastrukturális beruházások megépülését, a közlekedési dugók megszűnését, a levegőszennyeződés csökkenését. A vidékiek az infrastrukturális hátrányok mérséklődését, a vidéki turizmus növekedését várják a budapesti Expótól. A világpiaci nyitás hívei a külföldi tőke rohamos beáramlását, a protekcionalisták a magyar vállalatok felértékelődését vélik a világkiállítás megrendezésével elérni. A liberálisok a közép-európai kis nemzetek egymásra találását, Budapest közép-európai kulturális centrummá válását remélik az Expótól, a kereszténynemzetiek országos összefogást kívánó célt, a nemzetnek bizakodást nyújtó perspektívát látnak a világkiállításban, kiváló alkalmat arra, hogy Ópusztaszeren méltó keretek között ünnepelhessék meg a honfoglalás 1099. évfordulóját. S vannak csodaváró reményei a környezetvédőknek is. A világkiállítás megítélésével kapcsolatos közvélemény-kutatási eredmények hitelesen tükrözik ennek a tudatosan is manipulált, csodavárási hisztériának az erősödését, de nyilván nem alkalmasak a közvélemény Expóval kapcsolatos várható reagálásainak megítélésére. A közvélemény a legalapvetőbb információknak sincs birtokában, így például azt sem tudja, hogy mennyibe fog ez neki kerülni.

Ezt a csodaváró hangulatot a magam részéről talán még veszélyesebbnek tartom, mint az Expo megrendezésével járó igen nagy kockázatot és az esetleges tetemes ráfizetést. Meg kellene végre értenünk, hogyha a külföldi tőke beáramlását, infrastrukturális beruházásokat, hidakat vagy jobb közlekedést akarunk, délibábkergetés helyett a célok eléréséhez szükséges feltételeket kell végiggondolnunk, majd haladéktalanul hozzá kell látnunk a szükséges munkálatokhoz. Ha ehelyett délibábokat kergetünk, hamis célokat tűzünk ki magunk elé, megint időt veszítünk és újabb veszteségeket könyvelhetünk el.

A kormány azzal, hogy maga hozta meg a döntést a budapesti világkiállítás megrendezése mellett, azzal, hogy így kényszerhelyzetbe hozta a fővárosi közgyűlést, azzal, hogy „a világkiállítási övezetként kijelölt területet” ki akarja vonni a fővárosi önkormányzatok kezeléséből és a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésébe kívánja átadni, azzal, hogy a világkiállítással összefüggő terhek egyre tekintélyesebb és ma még nem látható nagyságú, törvény által sem maximált részét a költségvetésre, tehát az adófizetőkre kívánja hárítani, azzal, hogy a felvett hitelekre költségvetési garanciát szándékozik nyújtani, végképp szertefoszlott egy valóban rentábilisan megrendezhető, vállalkozói világkiállítás lehetősége. A különböző manipulációk miatt a közvélemény azonban ezt ma még nem tudja, hiszen a felelősök még mindig „vállalkozói alapon szervezett világkiállításról”, hatalmas, közvetlen és járulékos haszonról beszélnek. A fővárosnak ezért véleményem szerint végre teljesen egyértelművé kellene tennie álláspontját: határozottan ellenzi az Expo Budapesten való megrendezését!

Ezt annál is inkább megtehetné, mert a magyar főváros a bevételek egy jelentős részétől akkor sem esne el, ha csak Bécsben lenne világkiállítás. A turisták tekintélyesebb része mindenképpen átjönne Budapestre, különösen akkor, ha mi itt ügyesen felkészülünk erre.

De mi van akkor, ha a kormány, majd várhatóan az Országgyűlés döntése nyomán a főváros kényszerhelyzetbe kerül? Véleményem szerint ebben az esetben sem felesleges a világkiállítás megrendezése ellen érvelni. Mert amikor majd letagadhatatlanul összeomlanak a külföldi működőtőke bevonásával kapcsolatos illúziók, amikor majd az Expo finanszírozása miatti inflatórikus nyomás következtében a kormány áremelésekre kényszerül, amikor majd világkiállítási különadókat kell kivetni, legalább egyértelmű lesz, hogy a főváros saját akarata ellenére kényszerült megrendezni az Expót.

Amellett kényszerhelyzetben is lehet a károk mérséklésére, illetve részleges előnnyé változtatására törekedni. Először is – amennyire lehetséges – törekedni kell arra, hogy a világkiállítás minél kisebb és minél kevésbé ráfizetéses legyen. Minimalizálni kellene az állami költségvetés és a fővárosi önkormányzatok tehervállalását is. Törekedni lehetne arra is, hogy lehetőleg olyan témák kerüljenek a budapesti kiállítások középpontjába, amelyekből a főváros várhatóan a legtöbbet profitálhatja. Kézenfekvő megoldásnak tűnik különböző kulturális rendezvények és kiállítások megrendezése, a magyarországi és más közép-európai népek kultúrájának bemutatása, különösen, ha ez összekapcsolódhatna a teljesen leromlott fővárosi és vidéki színházak, hangversenytermek, múzeumok, kiállítótermek felújításával. Meg lehetne kísérelni azt is, hogy a kiállítás megrendezésének évében Budapestet nyilvánítsák Európa kulturális fővárosává, ami további előnyökkel járhatna. További súlyponti téma lehetne a várostervezés, -gazdálkodás, -rehabilitáció és lakásépítés. Ebben egyrészt igen komoly üzleti lehetőségek rejlenek, ami talán az Expo-párti magyar vállalati-vállalkozói lobby fantáziáját is megmozgathatná, másrészt Budapestnek, de a vidéki városoknak is igen nagy szükségük lenne minden ilyen irányú tapasztalatra, segítségre és vállalkozói ajánlatra. A legkedvezőbb persze az lenne, ha előbb Bécs megrendezné a maga világkiállítását, majd – esetleg egy évvel később, a turistaáradatot ily módon is széthúzva – Budapest lebonyolítaná a fent javasolt rendezvények egyikét vagy másikát.

• Belföld