R. S. [Révész Sándor]

Nyomtatóbarát változat

Nincs okunk feltételezni, hogy a Kedves Olvasó egy szót is elfelejtett volna mindabból, amit az év eleje óta a médiaháborúról írtunk, de a biztonság kedvéért az elmúlt napok eseményeire való tekintettel mégis megismételnénk néhány régi megállapításunkat, hogy el ne anyátlanodjék az olvasó tudása.

Rügyfakadás idején ismertettük két részletben (Levelező harcfolyam, 1992. március 28., április 4.) a vaskos Antall–Hankiss-korrespondanciát, amelyből kiderült, hogy a miniszterelnöknek március 2-ról 3-ra virradó éjszaka jutott eszébe, hogy a kormány jogosult a fegyelmi jogkör gyakorlására a Magyar Televízió elnöke és alelnöke felett. Ez arról jutott eszébe, hogy Hankiss fegyelmit indított az újdonsült alelnök ellen. A fegyelmi határozat a miniszterelnök tiltakozása ellenére megszületett, s a kormányfő ebbe csendesen beletörődött, nem feszegette tovább a fegyelmi jogkör kérdését. Az Olvasó pontosan tudja, hogy miért nem, hiszen élénken él emlékezetében az a szakértői vélemény, amelyet 1992. április 11-én közöltünk. Ebből kiderült, hogy mennyire abszurd dolog jogi szempontból az, hogy a kormányfő az általa egy egyszerű levélben államtitkári, illetve államtitkár-helyettesi besorolású személynek minősített médiavezetőket úgy akarja fegyelmezni, mint az igazi államtitkárokat és államtitkár-helyetteseket, miközben az 1990. évi XXXIII. törvény már nem is ismeri az államtitkári (államtitkár-helyettesi) besorolású személy fogalmát, miközben ugyanez a törvény megszüntette az országos hatáskörű állami szervek vezetőinek államtitkári tisztségét, miközben a Magyar Rádió és a Magyar Televízió a 27/1990. (VIII. 13.) kormányrendelet értelmében már nem is része az államigazgatási szervezetnek, és ezt éppen a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára (Dr. Müller György) fejtette ki a Közigazgatás 1991. decemberi számában, miközben az az 1077/1987. (XII. 31.) számú kormányhatározat, amelyre a kormányfő hivatkozni szokott, az 1987. évi XI. törvény értelmében nem is minősül jogszabálynak, s miközben egyébként is csak annak van joga meghatározni a vezetők státusát, aki őt kinevezte, az pedig nem a kormányfő, hanem az államfő.

Nem feledkezhetett meg az Olvasó arról sem, hogy R. Á. alapos jogszabályelemzése szerint (Beszélő, 1992. július 18.) „a jelenleg hatályos rendelkezés a Magyar Rádió és a Magyar Televízió feletti kormányzati felügyelet körét kizárólag a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyására szűkíti, és nem ismeri el más, egyébként a felügyelet fogalmába tartozó tevékenységre”.

Végezetül pedig: lapunk hívei már amúgy sem csodálkoznak semmin. És a többiek se nagyon.

• Beszélő