Éva szereti Csabát

Beszélgetés Sarkadiné dr. Lukovics Évával

– Tősgyökeres békéscsabai vagyok. Ez nyilván meghatározza a viszonyomat a városhoz, hiszen minden ideköt. Jogász vagyok, a családsegítő szolgálat jogtanácsosa. Ezen a területen 1992 valósága nem ölt álarcot. Másfél évvel ezelőtt egyéni választókerületben indultam az önkormányzati képviselő-választáson, és az első fordulóban bejutottam a képviselő-testületbe: az egyik ellenfelem a kerületben az MDF helyi elnöke volt. Az önkormányzati munka, amely mindannyiunknak teljesen új, számomra mégsem volt egészen idegen: korábban hat évig dolgoztam a városi tanácsnál, tehát volt némi fogalmam arról, hogy mit is jelent az államigazgatási struktúra. Ebből fakadtak aztán a közgyűlésben is a tennivalóim: a jogi és ügyrendi bizottság elnöke vagyok, és emellett a népjóléti bizottság tagja. Szent meggyőződésem, hogy egy jogász az egyre inkább specializálódó világban sem foglalkozhat csupán egyetlenegy jogterülettel. Ha csak szociálpolitikával foglalkoznék, vagy mondjuk csak gazdasági joggal, akkor úgy erezném, hogy ez – félig elmondott történet. Éppen ezért folyamatosan foglalkozom a gazdasági joggal is, egy vállalatnál dolgozom, amely nemrégiben alakult át részvénytársasággá.

– Mióta működik Békéscsabán a családsegítő?

– 1989-ben jött létre, én is alapító tagja vagyok. De korábban a tanácsnál a szociális és egészségügyi osztályon dolgoztam szociálpolitikai csoportvezetőként.

– Ez módot ad az összehasonlításra. Hogyan változtak évek alatt a szociális problémák? Bővülnek-e vagy szűkülnek-e a megoldási lehetőségek?

– Amikor ismerkedni kezdtem a szociálpolitikával, azaz a 1980-as évek első felében, akkor az idősek számára a szociális otthon az élet szörnyű, utolsó stációja volt, ahová csak a végsőkig elkeseredett, teljesen kilátások nélküli idősek voltak hajlandók beköltözni. Mára megfordult a helyzet, Békéscsabán nyolcvan ember vár szociális otthoni elhelyezésre. Évről évre nő a szociális segélyezettek száma, és ez a szám meg sem közelíti a rászorulókét. Szerettük volna bevezetni, hogy legalább a nyugdíjasok számára a szociális segély ne alamizsnálkodás legyen, hanem aki egy bizonyos jövedelmi szint alatt kénytelen élni, azt az önkormányzat saját elhatározásból segítse. A társadalombiztosító adataiból azonban kiderült, hogy Békéscsaba hetvenezer lakosából 13 ezer fő él hétezer forint alatti nyugdíjból. Ez elképesztő szám, hiszen ott vannak még a munkanélküliek meg azok, akik minimálbérért dolgoznak. Kiszámoltuk, ha csak ötszáz forintot adnánk a hétezer alatti nyugdíjasoknak, tehát kizárólag a nyugdíjasoknak, akkor ez majdnem nyolcvanmillió forintjába kerülne a városnak, holott erre a célra a leosztott normatíva, akárhogy is számoljuk, szorozzuk, osztjuk, nyolcmillió forint.

– Hány ember kap szociális támogatást?

– Körülbelül 2100-an kaptak támogatást a rendkívüli szociális keretből. További kétezer gyermek részesül rendszeres nevelési segélyben. Az eddigi gyakorlat szerint a segélykeretet meg lehetett pályázni, tehát plusz forrásokat kaphattunk. Ha azonban a Népjóléti Minisztérium tovább halogatja a pályázatok kiírását, akkor az önkormányzat a kétezer segélyezési határozatból jó néhányat vissza kell majd vonjon. Sajnos naprakész szociális térképe nincs a városnak, de ha lenne is, a munkanélküliség következtében, aki tegnap még nem volt rászoruló, az ma rászoruló lehet. A megyében vannak olyan régiók, ahol harminc-, sőt negyvenszázalékos a munkanélküliség. Békéscsaba mint város jobb helyzetben van, itt mégiscsak több a lehetőség, de a munkanélküliség itt is eléri a 12 százalékot. Ennek ellenére van előrelépés is. A közgyűlés harminc szociális bérlakás építéséről döntött.

– Hány lakásigénylő van a városban?

– Háromszáz kérelem van bent, olyanoké, akik jogosultak bérlakásra. Legalább 650 kérelem van még bent, ún. tanácsi kiutalású OTP-lakásokra, ez a rendszer azonban az idei évvel megszűnt. Az előzetes vizsgálódások alapján a tanácsi kiutalású OTP-s lakásra várók mintegy 50-60 százaléka jogosult lenne szociális lakásra. Ha tehát a két számot összeadjuk, akkor kb. hétszáz főnek kellene lakást biztosítanunk. Ez természetesen irreális álom.

– Hogyan lehet hétszázból harmincat kiválasztani?

– Rettenetesen nehéz lesz. Létrehoztunk egy tanácsadó testületet, a tagjai minden egyes családot végiglátogatnak. Vannak megdöbbentő lakások, illetve lakásnak nem is nevezhető helyiségek, ahol deszka vagy papír van az ablak helyén, s az egész család egyetlen kamrában lakik.

– Országszerte heves viták folynak a bérlakások privatizációjáról. Itt mi a helyzet?

– Az önkormányzat úgy döntött, hogy addig, ameddig a parlament nem hozza meg a lakástörvényt, addig mi nem folytatjuk a lakáseladást. Ugyanakkor nem akartuk semmibe venni azokat a kötelezettségeket, amelyeket az egykori tanács vállalt. Tehát az ún. első ütemben megkezdett privatizációt végrehajtottuk. 3700 tanácsi bérlakás volt Békéscsabán, ebből kb. 700-at adtunk el, körülbelül háromezer önkormányzati bérlakás sorsáról kell majd döntenünk.

– Üresen álló bérlakások?

– Sokan azt hiszik, hogy nálunk is vannak üres lakások, ezek azonban javarészt honvédségi lakások. Amennyiben egy önkormányzati bérlakás megürül, azonnal találunk bérlőt.

– A várost érintené a déli autópálya?

– Igen, az önkormányzat egy jelképes összeggel be is lépett abba a kft.-be, amelynek célja a déli autópálya előkészítése. Pillanatnyilag azonban nem tudunk olyan konkrét lehetőségről, amely a közeljövőben megvalósulhat. A városból az emberek – különösen hétfőnként mindenki tapasztalhatja – leginkább a vasúton igyekszenek Budapest felé. Tehát én azt tartanám elsődlegesnek, hogy Békéscsaba és Kecskemét között épüljön olyan autóút, amelyen kulturált és gyors formában lehetne közlekedni Budapest felé.

– Ha megválasztják, országgyűlési képviselőként milyen ügyekkel szeretne foglalkozni?

– Nem vagyok „válogatós”, az önkormányzatban a szociálpolitikán kívül igen sokat dolgoztam a szervezeti és működési szabályzat elkészítésén is, és nagyon örültem, hogy az SZDSZ önkormányzati szakértői irodája úgy vélte, szinte ez az egyetlen majdnem hibátlan SZMSZ. A parlamentben azon lennék, hogy végre megszülessen a szociális törvény.

Ezenkívül meggyőződésem, hogy az abortusz ellen nem tiltással kell föllépni. Számomra elfogadhatatlan az, hogy olyanok döntsenek egy gyermek megszületéséről vagy meg nem születéséről, akik nem érdekeltek. Tehát igenis dönthesse el a nő és a kérdésben érintett férfi, tehát az apa, hogy kívánják-e erre a világra a gyermeket vagy sem.

– Az apa jogáról kevés szó esik az abortuszvitákban. De hadd kérdezzem meg: a férje mit szól a képviselő-jelöltségéhez?

– A férjem, aki pszichiáter-főorvos – és van egy hatéves fiunk is –, csak dicséretet érdemel. Azt tapasztaltam, hogy általában a férfiak nem nagyon szeretik, ha a feleségük holmi közéleti dolgokkal foglalkozik. Nálunk a férjem volt az, aki biztatott, hogy induljak az önkormányzati választásokon, és most is, amikor Szokolay Zoltán lemondásával megüresedett a parlamentben Békéscsaba város képviselői helye, ő volt az, aki nap mint nap rágta a fülem, hogy vállaljam, vállaljam, mert úgy érzi, van értelme, hogy én ezekkel a kérdésekkel foglalkozzam.

– Kedves Éva, olvastuk a jelmondatot: „Éva szereti Csabát!” Kívánjuk, hogy hamarosan kiderüljön: Csaba is szereti Évát.