Skip to main content

Győzelem!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A francia hírközlési eszközök például azt tudatták a francia közvéleménnyel, hogy Magyarországon a jobboldal 70%-os győzelmet aratott március 25-én. Igen, az MDF, az SZDSZ, a kisgazdák, a kereszténydemokraták és a Fidesz együtt körülbelül 70%-ot kapott a területi listákon. De azért kissé fanyar mosolyra húzódhat bonyolult közép-kelet-európai ajkunk. Mit értenek ebből a nyugatiak? Ők bizonyára azt hiszik, hogy nálunk is az történt, ami az NDK-ban, holott eléggé más a mi (egyelőre egyébként részben még befejezetlen) képletünk. Nálunk valóságos, jelentős politikai tényezőként kirajzolódni látszik az a modern liberális erőtér, amit nem egyszerűen feléleszteni kellett a tetszhalálból, hanem megteremteni az elmúlt egy-másfél évtized lassú, észrevétlen társadalmi folyamataiból. Nem, Magyarországon nemcsak a magántulajdon visszaállítása, a nemzeti, keresztény jobboldal győzött, az államosított gazdaság és társadalom, a nagyhatalomtól kikényszerített internacionalizmus fölött, hanem a bátor és világos beszéd, a nyílt versenyben elért teljesítmény, a sosemvolt egyéni szabadság is.

A Varsói Szerződés és a KGST – vagyis az európai szovjet csatlósok – országai közül háromban választottak már a polgárok. Lengyelország, az NDK és Magyarország népének döntő többsége élt demokratikus jogával, kényszer nélkül is magas aránnyal, világosan jelezve, hogy igényt tart az akaratnyilvánításra. Pedig nálunk például a tömegtájékoztatásban erőteljesen lebeszélték erről. A bukott politikai hatalom utóvédharcosai igyekeztek bemesélni nekünk, hogy utáljuk ezt az egészet, a többség hallgatag, és az is akar maradni, nem a politika érdekli, hanem a hasa és a zsebe. A többség azonban nem akart hallgatni, nagyon is nem akart. Ahogy Lengyelországban meg az NDK-ban is, főleg az volt a mondanivalója, hogy nem kellenek régi politikai vezetői. S nem tévesztik meg a különböző álruhák. A régi hatalom intézményeinek szereplőit akkor is leszavazták a választók az ország minden táján és településén (kevés és speciális kivétellel), ha „független”-ként pompáztak, ha a Hazafias Választási Koalíció – vagyis a létéhez foggal-körömmel ragaszkodó Hazafias Népfront – álnevében jelentek meg a színen, vagy a grandiózus taglétszámmal büszkélkedő valójában nem létező Néppárt színeiben léptek fel. A függetlenek (tegnap még MSZMP-sek), néppártosok, a Hazafias Választási Koalíció az első fordulóban jórészt a süllyesztőbe kerültek. A magyar választópolgárok mindenekelőtt a „kommunisták ellen”, és ami ennél több, árnyaltabb, a valóságos többpártrendszerre voksoltak, csodálatosan világosan. De büszkék lehetünk választópolgáraink józanságára és politikai jó ízlésére egy másik, nem megvetendő szempontból is. A nagy demagógok, a bombasztikus, és tömeggyűléseken zajos sikereket arató szélsőségek egyetlen választókerületben sem kerültek az élre. Lemaradt Csurka István, Csengey Dénes, Torgyán József, Hornyák Tibor. S kiestek a magukat sztároló, hiteltelen politikai kalandorok és akarnokok, Vass Csabák, Petrasovits Annák, Varga Csabák is. Fondorlatok, ködök: győzött a Nép!




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon