Skip to main content

Habent sua fata revolutiones…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Takács Géza: Négyezernyolcszáz leütés a kis hazugságtárból (Beszélő, 1994. november 1.)


Tisztelt barátaim!

Nem tudom, honnan veszi Takács Géza, hogy „’56-ról mindenki hazudik, nincs közöttünk senki, aki az igazat mondhatná”, s hogy „’56-tal nem lehet semmit sem kezdeni” (Beszélő, 1994. dec. 1.).

Abban persze igaza van, hogy ’56-ról ma is sokan hazudnak (habár másképp, mint azelőtt), sőt még abban is, hogy a mítoszok és az antimítoszok szintjén nehéz 1956-ról úgy beszélni, hogy ne legyen benne füllentés, elhallgatás, hamis általánosítás, lakkozás. No, de engedelmet, ez a világtörténelem minden eseményéről elmondható. Thermopülé sem egészen úgy esett meg, ahogyan ezt az ismert sírfelirat a spártaiaknak hírül vitte. A „történelmi igazság”, illetve az a relatív valami, aminek megértésére képesek vagyunk, végül is mindig a tizedigazságok ütköztetéséből hámozható ki.

Az a tény, hogy hősök és banditák 1956-ban egymást csapták be, s hogy a szélhámosok azóta még rájuk is licitálnak, nem kompromittálja ’56-ot mint történelmi eseményt, s még annak sem lehet akadálya, hogy igazságait – amelyek különböző szinteken ragadhatók meg, s nem is föltétlenül egyszínűek – a rájuk rakódott hazugságrétegek alól előkaparjuk. ’56 még akkor is integrális része a történelemnek – nemcsak a magyarnak –, ha „trottyos, szakadt, kivagyi, honját nem lelő nemzetünknek” (Takács G. szavai) csak amolyan büszkélkedni való cifra cégér. ’48-cal talán jobb a helyzet?

Az utókor kérkedései és hamisításai, még a legbődületesebbek sem változtatnak azon, hogy népforradalom és fegyveres felkelés igenis volt, hogy ez az esemény a benne részt vevők személyes motívumaitól szinte teljesen függetlenül sarkaiból mozdította ki a világhatalmi status quót, s hogy még harminchárom évvel leverése után is hatott, nem is annyira, mint mítosz és modell (ahogy hívei gondolták, például én magam is), hanem mint a szovjet birodalmi vezetés mindenkori helyzetértékelésébe belejátszó X-faktor. Tehát – nyugodtan hazudhatunk róla tovább.

Ami pedig a siratást illeti: hát hogyne sirathatná ’56-ot az, aki „a temetetlen holtakkal virraszt életfogytiglan”? S miért ne sirathatná az, „akit a hóhérok neveltek föl”, vagy „aki evett az áldozatok húsából”? Az emberi sors már csak ilyennek adatott.

(Párizs)














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon