Nyomtatóbarát változat
Kedves Barátaim!
Magyarországon töltve néhány napot magam is közvetlenül figyelhettem a Kalasnyikov-ügy kínos és szánalmas fejleményeit. A Beszélő szerkesztőségi cikke (8. old.) nagyon világosan ismerteti az ügy hátterét és a vele kapcsolatban felvetődő kérdéseket, két jugoszláviai munkatárs (Barcsi János és Sonja Licht) pedig a magyar kisebbségi és a tágabb szomszédsági vonatkozásokra is felhívja a figyelmet.
Egy dolog azonban kimaradt ebből a képből (Sonja Licht fejtegetéseit kivéve): a kommunizmus. Vagyis az, hogy a jugoszláv szuverenitás intranzigens védelme nemcsak a szerb nagynemzeti szemponttal fonódik össze, hanem a Titótól örökölt féltotalitárius államrend ügyével is. Akárhogy forgatjuk is ezt a dolgot, a nagy felhajtás mögött, az oszthatatlan jugoszláv államérdek retorikája mögött a kommunista restaurálás vagy helyesebben konzerválás erői állnak, míg a horvát–szlovén oldal a születőfélben lévő délszláv demokráciával is azonosítható. Ez még akkor is így van, ha nem minden MDF-államtitkár szándéka – s agyműködése – kristálytiszta.
Fontos és némileg nyugtalanító kísérőkörülmény továbbá, hogy – a jelek szerint – valamiféle kapcsolat van a jugoszláv hadsereg rendcsináló szándéka és a Moszkvában megindult restaurációs folyamat között. Ez a kapcsolat csak azokat lepheti meg, akik a Moszkva–Belgrád-reláció viszontagságos történetéből azt az elsietett következtetést vonták le, hogy Jugoszlávia nem tartozik bele a kommunista világrendszerbe.
Mármost aligha kell magyarázni, hogy a kommunista világrendszer jövője Magyarországot is érzékenyen érinti. Még ha igaz is, hogy ez a rendszer a végső felbomlás szakaszába lépett, bomlása sokáig tarthat, és még a közép-európai értelmiség felszabadult országai számára is rejthet meglepetéseket. Olyan folyamat ez, amelyben a „front” a demokrácia és a kommunista (esetleg az azzal szövetséges nacionálkommunista) restauráció erői között húzódik. Ebben a folyamatban Magyarország szövetségesei a délszláv demokraták, s az a körülmény, hogy a horvát–magyar együttműködésnek van egy rossz emlékű történelmi előzménye is, még nem ok arra, hogy a mai belgrádi centralistáknak szurkoljunk vagy falazzunk. Ezt azért mondom, mert a Beszélő egynémely cikkírója (nem mind) mintha erről megfeledkezett volna.
A magyar kormány kétségkívül hibát hibára halmozott. De nem annyira koncepciós tévedésből vagy etnikai elfogultságból, mint inkább azért, mert az – alapjában helyes – alaporientációt nem tudta sem Magyarország helyzetével, sem a diplomácia játékszabályaival összeegyeztetni. Magyarország pártolhatja, de nem fegyverezheti fel a horvátokat (vagy a szlovénokat, vagy a litvánokat). Azt sem engedheti meg magának, hogy a szerb nemzeti demokratákat maga ellen hangolja. S főleg nem szabad lovat adnia azok alá, akik – itt vagy ott – a demokrácia megsemmisítésére törekszenek Sajnálatos, hogy a horvátpártoló politika valami ilyesmibe torkollt, ez ugyanis – a kormánytényezőket érintő blamázson túlmenően – a helyes alaporientációból következő cselekvés lehetőségeit is visszaveti. Ezt fájlalni lehet, ostorozni is szabad, de közben ne tévesszük szem elől, hogy az új magyar demokrácia külpolitikájának első számú szövetségesei a demokraták, vagyis, amennyire technikailag és diplomáciailag lehetséges, azokat kell segíteni. Litvániában is és ennél délebbre is.
Szívélyes üdvözlettel:
Kende Péter
(Párizs)
Friss hozzászólások
6 év 9 hét
8 év 34 hét
8 év 38 hét
8 év 38 hét
8 év 40 hét
8 év 40 hét
8 év 40 hét
8 év 42 hét
8 év 43 hét
8 év 43 hét