Varga Kristóf

Nyomtatóbarát változat

Korán érkeztem a városba, hogy legyen időm körülnézni, mielőtt fogad a polgármester. Tatabánya: 75 627 lakos él itt 29 000 lakásban. 185 bolt, munkanélküliség az országos átlagon, de gyorsan nő. Minden 1000 lakosból 162 az iparban dolgozik ma is, és 140-nek nincs meg az alapfokú végzettsége. A városkép vegyes: a várost több kisebb település összevonásával hozták létre 45 évvel ezelőtt, ezek a mai napig megőrizték vidékies arculatukat. Az emberek többsége a lakótelepeken lakik, ezek az iparfejlesztés idején épültek, amikor tömeges volt az idevándorlás. Egy tízemeletes monstrum oldalában takaros bódé: pizza, hot dog, kávé. Hot dogot kérek meg felvilágosítást: milyen ez a város, milyenek az emberek, milyen itt lakni? Nehezen indul a beszélgetés, az asszony a pult mögött bizalmatlan. Aztán belemelegszünk, és elmondja, hogy drágaság van, nehéz az élet, bár Pesten még rosszabb. Óvatosan a politikára terelem a szót. Ki nyerte a helyi választásokat, ki lett a polgármester, hogyan vannak megelégedve vele? Ehhez már hozzászól egy úr a szomszéd asztaltól: bolond, aki politizál, szerinte mindenkinek a saját dolgával kellene törődnie, ő is azt teszi. Nem tudja, ki nyert, de őt nem is érdekli. Az asszony tájékozottabb. Úgy tudja, hogy a helyi választást az SZDF nyerte, de azok sem csinálnak semmit. Mögötte a falon tábla: „Felügyeleti szerv: Városi Tanács VB…” Megköszönöm a virslit, ideje indulnom, Bencsik Sándor polgármester úr vár a „Tanácson”.

Kérlek, beszélj egy kicsit magadról, mit csináltál, mielőtt polgármester lettél?

Békésszentandráson nevelkedtem. Onnan kerültem Szegedre, a teológiára, ahol nappali tagozaton három évet töltöttem, majd tanulmányaimat Pesten, az Akadémián fejeztem be levelezőn. Közben dolgozni kezdtem. Először a Komárom Megyei Gyermekvédő Intézetbe kerültem nevelőnek, majd a Családsegítő megalakulása, 1988 óta itt dolgoztam Tatabányán szociális munkásként.

Hogyan kezdtél el politizálni?

A szociális problémák megoldását csak úgy láttuk lehetségesnek, ha valamilyen érdekvédelmi szervezetet hozunk létre. Megalapítottunk egy Szociális Uniót, amely a későbbiek során elég gyorsan kapcsolódott a helyi SZDSZ-hez, melynek magam alapító tagja vagyok.

Vallásos ember vagy?

Igen.

Mi volt az oka, hogy az SZDSZ-hez kapcsolódtál? Az ember azt gondolná, hogy egy teológiát végzett, hívő ember inkább a keresztény politizálási vonalat képviselő pártokhoz vonzódik.

Azt hiszem, hogy a kereszténység ősegyházi formájában a legliberálisabb vallás vagy csoportosulás, ha nevezhetjük így. A történelem során sok minden rárakódott, mint minden másra. Van ami ettől megszépül és patinája lesz, van ami egy kicsit megcsúnyul tőle, és nem tudja már azt a szerepet betölteni, amire eredetileg hivatott volt. Én azt hiszem, hogy az egyházzal is ez történt. Az ősegyház liberális volt. Nagyon erőteljes alapelveket határoztak meg, amelyekhez tartották magukat, de ugyanakkor erre nem akarták rákényszeríteni a többieket. Kellő tárgyaló- és kompromisszumkészség volt bennük. Meghagyták a másik ember önállóságát, szabad akaratát. Eldönthette, hogy akar-e csatlakozni, el tudja-e fogadni az alapelveket. Ha nem, akkor hagyták szépen elmenni. A KDNP-nél inkább a történelmi egyház túlsúlyát érzem. Ilyen formában én nem tudom elfogadni, hogy a vallást, a kereszténységet politikai célokra, jelszavakká degradálva használják fel. Lehet keresztény alapokon politizálni, minden egyes politikus hordozhatja magában a keresztény motívumokat, kapaszkodókat, de ezt nem kell hangoztatni. Egyébként a kereszténydemokraták közül nagyon közeli platformon vagyunk Varga Laci bácsival, a párt alelnökével. Ő a KDNP problémáit is reálisan látja a pozitívumok mellett, és a párton belül próbálja ezeket a gondolatokat végigvinni. Jó, hogy minden pártba kerülnek ilyen gondolkodásúak. Ez lehet a bázisa egy keresztény értékrendnek. Hála Istennek, az egyházon belül is megvan az ellenzéke a centralizmusnak. Ezek az emberek csak azokkal a lehetőségekkel és eszközökkel kívánnak élni, amelyek nagyon széles körben adottak, és alig lehet őket kihasználni, megtölteni tartalommal, és nem ácsingóznak olyan körték után, amelyek a fa hegyiben vannak, amikor alulról is le lehet szedni a körtéket, de még ahhoz sincs elég kosár.

Visszatérve a pályádhoz: hogyan van az, hogy valaki 24 éves korában szociális munkásból egyszer csak polgármester lesz?

A demokratikus ellenzék, a Szabadelvű Kör volt az, ami engem megfogott, még Szegeden, főiskolás koromban. Szociális munkám során kerültem kapcsolatba Solt Ottiliával, és volt kapcsolatom a Szabad Kezdeményezések Hálózatával is. Nem kívántam csatlakozni a szövetséghez, amikor megalakult. Végül azért léptem be, hogy a tanács kénytelen legyen meghallgatni az általunk felvetett problémákat. Amíg nem egy politikai szervezet színeiben tettük ezt, addig lesöpörtek bennünket mint a tanács saját intézményében dolgozókat. Így indultunk el két barátommal a választásokon. Biztatgattuk egymást, hogy ilyen módon próbálunk a szociális ügyeknek egy kis „lobbyzást” biztosítani. Mind a hárman bekerültünk a közgyűlésbe. A két választási forduló között keresett azután meg a két országgyűlési képviselő meg néhány olyan képviselőjelölt, aki az első helyen végzett az első forduló után, hogy megkérdezzék, vállalnám-e a polgármesterséget. Igent mondtam, és azután a közgyűlés megválasztott.

Amikor bejöttél ebbe a házba, akkor itt a régi emberek ültek. Te könnyű labdákat adtál föl avval, hogy nem itt születtél, hogy fiatal vagy, hogy teológiát végeztél, és nem vagy jogász vagy közgazdász. Hogyan sikerült velük együttműködnöd?

A bizonytalanság, a bizalmatlanság és a félelem egyszerre jelentkezett. Igazából úgy vettük át a hivatalt, hogy az osztályvezetők nagy része már elmenekült, még a választásokat megelőzően. Átszervezést végeztünk, és az újjáalakított tagozódásra az osztályvezetői állások meg lettek hirdetve. Ennek eredményeképp két ember maradt itt a régi osztályvezetők közül, az egyik lett a jegyző, a másik maradt a pénzügyi iroda élén. 30-40 új munkatárs érkezett. Körülbelül háromszoros volt a túljelentkezés. Sok volt a belső pályázó, és ők többnyire sikerrel is jártak. Az újonnan jöttek 80 százaléka is bevált. A hatásköri törvény megjelenése után jött a második átszervezés. Addig nagy volt a bizonytalanság, az emberek nem akarták elhinni, hogy nem lesznek elküldve, másrészt nem tudták, hogy meddig terjed a hatáskörük. A legnagyobb gondunk az volt, hogy a tanácsrendszerben osztálystruktúra volt, önálló jogi személyiséggel. Ennek egyenrangú partnerkapcsolattá kellett alakulnia az irodák között. Ez még ma is feszültségeket jelent. Nagyon nehezen fogadják el az emberek a másik észrevételeit, akár még segítő szándékát is.

Minek tartod magad inkább: adminisztrátornak vagy politikusnak?

Szociális munkásnak tartom magam most is. Én azt mondom, hogy a politikának kellene sokkal nagyobb szerepet kapnia. A polgármesternek az lenne a feladata, hogy megteremtse a légkört a szakemberek számára a nyugodt munkához. A jelenlegi helyzetben a polgármesterek 98 százaléka operatív feladatokkal van elfoglalva. A jegyzői rendszer még nem elég stabil országszerte.

Milyen a viszonyod a kormánnyal? Miben segít, illetve akadályoz a munkád során?

Általában véve megállapítható, hogy a kormány a legkevésbé kívánja az önkormányzatok működését támogatni. Ahol csak tudja, ott a jelentkező terheket áthárítja rájuk. Tulajdonképpen egy kormánynak ez is beletartozik a dolgai közé, és ilyen szempontból ez el is fogadható. A kormány nagyon ügyesen taktikázik: mindig annyit terhel rá az önkormányzatokra, amennyit még éppen elbírnak, és egy kicsivel sem többet. Mindezen kötöttségek között az önkormányzatnak legjobb tudása szerint arra kell törekedni, hogy az itt élő embereket maximálisan kiszolgálja. Hogy meddig lehet ezt csinálni, az kérdés. Az biztos, hogy ha induláskor ezeket a terheket kilátásba helyezik, akkor nagyon sok képviselő és polgármester nem vállalta volna ezt a munkát. A legutóbbi vízdíjemeléssel, az energiatámogatások további leépítésével és a nagyvárosokban a helyi tömegközlekedési vállalatok részbeni átadásával a terhelés a tetőpontját fogja elérni. Ha ezt meg fogják tenni, akkor az önkormányzatok össze fognak csuklani, vagy pedig polgári engedetlenség fog kialakulni a vezényletükkel, és ezek a közüzemi vállalatok tönkre fognak menni. Amit eddig csinált a kormány ebből a szempontból, azt ügyesen csinálta, de most meg kellene állnia, mert problémák lesznek.

Milyen a viszonyod a polgárokkal?

A legnagyobb probléma, hogy az emberek nagyon nehezen tudnak különbséget tenni a helyi önkormányzat és a kormány feladatai és hatásköre között. Az első időszakban állandóan jött a bírálat, amit meg kell hallgatni, mert ez az öt év ilyen lesz. Ami beleszorult az emberekbe a hosszú évtizedek során, annak ki kell jönnie valahol, és nekünk jutott a megtiszteltetés, hogy ezeket meg kell hallgatnunk. Fontos, hogy legyen, aki meghallgatja őket, és hadd mondják a jogos és jogtalan bírálatot. Meg kell velük beszélni, hogy mi az, ami jogtalan, amiért a felelősség nem minket terhel. Viszont mint szociálisan érzékeny önkormányzatnak ezeknek a problémáknak az elhárításáért nekünk vállalni kell a felelősséget. És ha bírálat hangzik el a hogyanra, akkor abból kell kiindulnunk, hogy mi képviselők vagyunk, és így az ő érdekeiket képviseljük, tehát nekik kell megmondani, hogy mit képviseljünk a közgyűlésben. Ha ezt nem teszik, akkor nincs mit képviselnünk. És akkor jön az, hogy tényleg, hogyan is kellene ezt csinálni? Ilyenkor csitul a hangzavar, az emberek gondolkodnak, és jönnek elő a jó ötletekkel. Ha saját maguk meg tudják határozni azokat a célokat, amelyek számukra a legfontosabbak, tudnak rangsorolni, akkor könnyű velük megegyezni. A temetőt hozzuk rendbe, építsünk új tornatermet, vagy a csatornázást kezdjük meg. És amikor ezeket az ötleteket látják megvalósulni, akkor egyre többen vonódnak be a közös munkába. Egyébként az biztos, hogy a polgármesterek ebben az időszakban nem lehetnek népszerűek.

Te sem vagy népszerű?

Nem hiszem, nem érzem. Olyan feladatokat kell vállalni, amelyek ellene hatnak a népszerűségnek. Lehetne olcsó népszerűségre törekedni. Ki lehetne árusítani a város vagyonát, és három évre viszonylagos jólétet teremteni belőle, és mindenki elégedett lenne. Aztán ha jönne a következő csapat a választások után, akkor megnézhetné magát, hogy miből építi újjá a kialakult romvárost. Azt a politikát nem lehet folytatni, ami az elmúlt évtizedek alatt ment. A vagyont meg kell őrizni, ha lehet, még vásárolni hozzá, és olyan fejlesztési célokat kell meghatározni rá, amelyek felverik az árát. Az infrastruktúrát kell fejleszteni, hogy vonzó legyen a vállalkozónak a letelepedés. Így lehet igazából plusz bevételhez jutni. Ez persze óriási pénz, és nem látványos munka, mert jórészt elnyeli a föld. De meg kell tennünk, ha fejlődni akarunk.

Többször emlegetted a „következő csapat” jövetelét a választások után. Azt jelenti ez, hogy nem akarsz ismét polgármester lenni?

Én szeretnék ismételten a szakmán belül tevékenykedni. Egy dolog azért aggasztó. Mind a pártoknak, mind a kormánynak sokkal nagyobb gondot kellene fordítani politikusok képzésére. Attól tartok, hogy a következő választások során nem lesz újabb felhozatal, hanem nagyrészt a jelenlegi gárda áll majd rendelkezésre, némileg kiegészülve. Biztos, hogy nagyon sok helyen óriási dilemma elé fog kerülni az önkormányzati vezetés, még akkor is, ha úgy gondolja, hogy neki elegendő volt. De ha nem lesz más alternatíva, akkor nem tud mit csinálni.

Ha én egy jó tündér volnék, mint ahogy erről sajnos szó sincs, és lehetne kívánni tőlem, mit kívánnál?

Hogyha olyan álmot lehetne az emberekre bocsátani, amiből ha fölébrednek, akkor egy kicsivel felelősségteljesebben gondolkodnának a saját környezetük irányában. Hogy érezzék jobban magukénak a várost, és aktívabban vegyenek részt a közéletben. Ez lenne a legfontosabb.

Bárha minden egyes hotdog-árus olvasná a Beszélőt…!

• Önkormányzat