K. I. [Kiss Ilona]

Nyomtatóbarát változat

A legfőbb „rossz” maga Jelcin és csapata, de nem egyedül csak a neokommunista-neonacionalista egységfront asszonytagozata számolna le szívesen vele: a népképviselők március 10-én, szerdán nyíló kongresszusát most is, mint múlt év decemberében, egyre többen szeretnék a „hosszú kések” kongresszusának látni.

A VIII. rendkívüli kongresszusnak a terv szerint két fő napirendi pontja lesz. Az egyik: megtartják-e az április 11-re kitűzött összoroszországi népszavazást; a másik: „betartják-e” az alkotmányt a legfelsőbb orosz államhatalmi szervek és magas beosztású államhivatalnokok? Ez utóbbi igen komplikált feladat lesz, a jelenleg hatályos – már nem szovjet, de még nem is orosz – alkotmányon ugyanis Jelcin hatalomra kerülése, tehát 1991 júniusa óta nem kevesebb, mint 320 módosítást hajtottak végre!

A három kérdés

Az, hogy legyen-e egyáltalán népszavazás, avagy sem, immár december óta, a referendum kitűzése óta a legtöbbet és leghevesebben vitatott orosz belpolitikai kérdés. Ami nemcsak azért furcsa, mivel azt csak egy újabb népképviselői kongresszus vonhatja vissza, hanem azért is, mivel a szavazásra bocsátandó konkrét kérdéseket mindössze az elmúlt hét péntekjén tette közzé Jelcin csapata. E három kérdés a földmagántulajdon teljes körű bevezetését, a kétkamarás parlament létrehozását és az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását érinti. Mindez magától értetődően feltételezi a jelenlegi szuperparlament „rendeleti úton való” feloszlatását: a népképviselők 86 százaléka, azaz 1041 képviselőből 912 ugyanis a volt SZKP tagja, akiknek a legkevésbé sem áll érdekükben, hogy föloszlassák önmagukat. Álláspontjukat mi sem jelzi jobban, mint hogy például a decemberi kongresszuson többségük a megszokott sarló-kalapácsos címerre voksolt, s mindössze 479 képviselő szerette volna feleleveníteni a történelmi orosz változatot.

A népszavazásra bocsátandó kérdések jórészt az egyébként szintén igen heterogén demokrata tábor álláspontját tükrözik: a Reformkoalíció nevű parlamenti frakció alaptézisei többnyire megegyeznek a Jelcin által javasoltakkal. Ha tehát Jelcin az ő kérdéseikkel nyer, visszaszerezheti a demokraták megtépázott tekintélyét is. Érdemes megjegyezni, hogy bár Jelcin az azóta szétzilálódott Demokratikus Oroszország mozgalom támogatásával került pozícióba, azon nyomban „függetlenedett” tőlük, s a pártonkívüli mítoszával próbálta hatalmát megőrizni. Négy fő „támaszát” azonban múlt év végére kiütötték alóla: Poltoranyin sajtóminisztert leváltották, Burbulisz államminiszter pozícióját más névre keresztelték, részben megingott Kozirjev külügyér hatalma is, végül miniszterelnökéről, Gajdarról kellett lemondania.

„Vagy polgárháború – vagy népszavazás”

„Vagy polgárháború – vagy népszavazás” – állít választás elé tehát a demokrata tábor, Valerij Zorkin alkotmánybírósági elnök viszont egyre azt ecseteli, hogy épp a népszavazásból robban ki, ha nem is polgárháború, de legalábbis Pugacsov-felkelés.

Az eufemisztikusan „alkotmányos válságnak” nevezett nyers hatalmi harc három fő résztvevője a jelenlegi három fő hatalmi ág három feje: Jelcin, Zorkin és Haszbulatov. Utóbbi többek szerint azért olyan magabiztos, mert maga mögött tudhatja a Belügyminisztérium és a KGB támogatását is, viszont a hadsereg nem kötelezte el magát egyértelműen Jelcin mellett.

Haszbulatov, a Legfelsőbb Tanács elnöke már az év elején indítványozta, hogy a kongresszus által javasolt népszavazás helyett rendezzenek idő előtti parlamenti és elnökválasztásokat, s ennek jóváhagyásához hívjanak össze rendkívüli népképviselői kongresszust. Az alkotmány által a kongresszus kitűzéséhez megkövetelt aláírásokat ugyan még csak-csak összegyűjtötték, március 4-én azonban az ülésteremben csupán a jelenlevők 10 százaléka szavazott a rendkívüli kongresszus megtartására, 40 százalék ellene, a többi tartózkodott. Haszbulatov másnap újból szavazásra bocsátotta ugyanezt a kérdést, s érdekes módon akkor egy szempillantás alatt összegyűlt a szótöbbség…

Maga Jelcin egyre többet utal arra, hogy 1993 a hatalmi ágak közti megbékélés éve lesz. Ez azonban valószínűleg csupán kölcsönös zsarolást takar: Jelcin eláll a népszavazástól, ha Haszbulatov eláll a rendkívüli kongresszus összehívásától – ami persze újra csak merő alkotmánysértés, hisz ezekről a kérdésekről önmagában egyikük sem dönthet.

A kusza helyzetet még tovább bonyolítja, hogy nem mindenki van Haszbulatov mellett, aki Jelcin ellen van. Az Oroszországi Egység nevű blokk 355 képviselője ugyanis, mely a Jelcin-ellenzék öt különböző színű frakcióját foglalja magába (neokommunistáktól nacionalistákig), nem ellenezte a rendkívüli kongresszus összehívását, csak épp taktikai okokból egy héttel későbbre, március 17-re akarta időzíteni, hátha Jelcin nem nyújtja be időre a népszavazási kérdéseket, s akkor alkotmánysértés miatt ismét ráhúzhatják a vizeslepedőt. Az egység-blokk is közzétette a maga népszavazási kérdéseit: a hat pont közül öt valamilyen formában az elnöki rendszer oroszországi bevezetése ellen irányul.

Véres „kacsák”

Közben a kongresszus végkimeneteléről véresebbnél véresebb parlamenti „kacsák” terjednek: a legradikálisabb változat szerint már az első nap föloszlatják, s az alkotmányozó nemzetgyűlési választásokig ideiglenes elnöki kormányzás lesz. A Nemzeti Megmentés Frontja és az Állampolgári Szövetség vezetőit internálják, „megbízható értesülések vannak” politikai gyilkosságok előkészületeiről, de Haszbulatov „úgy tudja”, a Demokratikus Oroszország vezető személyiségei a kiszemelt áldozatok. A másik, a vértelen verzió épp Haszbulatov házelnök ellen irányul: a mérsékelt kommunisták fogják követelni eltávolítását, hogy saját emberüket ültessék helyére…

Mit lehet várni voltaképp ettől a kongresszustól?

A legvalószínűbb az, hogy miként a decemberi kongresszuson, „alkotmányos” megegyezésre fognak jutni, s miként akkor, a döntő szó Valerij Zorkin alkotmánybíróé lesz, aki ismét az egyes hatalmi ágak világos szétválasztását fogja szorgalmazni. Ha a kongresszus a népszavazás eltörlése mellett dönt, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása akkor is igen nehéznek tűnik. Fő ellenzői, a Legfelsőbb Tanács ideológusai Lenin érveit felmelegítve igyekszenek lejáratni magát az alapeszmét, lenini szóhasználattal „alkotmányozósdi” (ucsregyilovka) titulussal illetik, mondván: „nem egyéb, mint a múlt árnya, amit most egyesek fel akarnak éleszteni”. Arra hivatkoznak, hogy „a nép már akkor is szétkergette az alkotmányozósdit”, holott valójában annak idején a bolsevik párt kergette szét a gyűlést, mivel a hivatalos adatok szerint mindössze 23,9 százalék szavazat volt a kezükben, a többi az eszereké, kadetoké, mensevikeké stb. lett volna.

Most azonban nincsenek pártok, amelyek egy mégoly bizonytalan sorsú Alkotmányozó Nemzetgyűlésben határozott modellekkel, programokkal állnának elő. Csak személyek vannak, s hozzájuk kötődő csoportocskák: Travkin pártja, Anpilov pártja, Akszjucsic pártja és így tovább. Ezért teremtene fölöttébb bizonytalan helyzetet az új parlamenti választások kiírása is: az új kampány politikai vita helyett újra csak személyek közötti csatározásban forgácsolódna szét, amiben a fő hangsúlyt továbbra is az kapná, ki KGB-sebb a másiknál.

Jelszóháború következik. A demokratáké lesz a legnépszerűtlenebb: az alkotmányozó nemzetgyűlést követelők elfeledik, hogy a politikai stabilitás és a produktív hatalom a tömeg gondolkodásában egyáltalán nem az alkotmány szövegével kapcsolódik össze, hanem épp a végrehajtói hatalom erejével.

Veszélyben a haza! Haza-anyácska hív! – mondják továbbra is a nacionálpatrióták, de ez minden bizonnyal csak a leginkább hazafias lelkületűekre hat.

A legnépszerűbb minden jel szerint a harmadik, a magukat centristáknak nevezők jelszava lesz, amit vezérük, Ruckoj alelnök, az SZKP-apparátusokban iskolázott és a hadiipari komplexumban „gyakorlatot szerzett” Állampolgári Szövetség egyik alelnöke készülő könyve ríméül is választott „Liberális reformok – erős hatalom”…

Mit mondjunk: furcsa párosítás. De hátha nekik még ez is sikerül.

• Külföld