Skip to main content

Hidegvérrel

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


„Régóta van egy olyan elméletem, hogy a riport a nagy felfedezetlen műforma. Elméletem úgy szólt, hogy egy tényeken alapuló mű az írás új dimenzióját tárhatja fel, oly módon kettőzve meg a hatást, ahogyan a szépirodalomban lehetetlen: maga az a tény, hogy igaz, hogy minden szava igaz, kétszeresen járulhatna hozzá a mű erejéhez, hatásosságához. (…)

Egy szép napon elővettem az újságot, és a New York Times gazdasági rovatában ezt az apróbetűkkel szedett címet olvastam: „Meggyilkoltak egy Eisenhower-jelöltet.” Az áldozat egy nyugat-kansasi gabonatermelő gazda volt, akit Eisenhower nevezett ki a Mezőgazdasági Hitelirodához. Feleségével, két gyermekével együtt gyilkolták meg, és az ügy tökéletes rejtély volt. Senki sem tudta, ki tette, és miért, de hirtelen teljesen megfogott ez a história. Rádöbbentem, hogy talán éppen ez a bűnügy lenne az eszményi téma ahhoz a nagyszabású riporthoz, amire készülök. Jellemek egész sora szerepelhetne benne, és ami a legfontosabb, időtlen lenne. (…) Ezer más bűnügyet is választhattam volna, de ebben valami különös elrendelést éreztem. Miért utazzak el egy kansasi kisvárosba? Miért érdekelne egy gabonatermelő meggyilkolása? Nem tudom, de egyszerűen fejbe vágott a dolog. Azon kaptam magam, hogy ülök a vonaton, és utazom ebbe a nyugat-kansasi kisvárosba. Az első alkalommal hét hónapot töltöttem ott, és azóta is nagyon sokszor visszatértem oda.” (Részlet Roy Newquist T. Capote-val 1964-ben készített interjújából.)

Capote igen hosszú és szívós helyszíni kutatással-kérdezősködéssel derítette fel az áldozatok és gyilkosok személyiségét; lélektani és társadalmi hátterét. A nagy sikerű tényregény (hét évig dolgozott rajta) 1966-ban jelent meg (magyarul 1967-ben, Szíjgyártó László fordításában), a hatvanas évek második felének legnagyobb irodalmi-erkölcsi vitáját váltotta ki.

Richard Brooks filmje a könyv korrekt adaptációja, s pontos képet ad az ötvenes–hatvanas évek kisvárosi Amerikájáról, tárgyi környezetéről.

Örökmozgó
(Bp. VII., Erzsébet krt. 39.)
november 12. (szombat) 20.30












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon