Emőd Pál

Nyomtatóbarát változat

A vagyonvédelemről és az Állami Vagyonalapról szóló törvény mellett egy harmadikat is meg kellett volna tárgyalnia az Országgyűlésnek. Ez a törvény az állami kiskereskedelem, vendéglátás és szolgáltatóipar vagyonának privatizálását foglalta volna magában. Noha a törvénytervezet november végén elkészült, a privatizálási kormánybiztos, dr. Martonyi János mégis meghátrálni kényszerült. A Kereskedelmi Minisztérium és a Magyar Gazdasági Kamara ugyanis nem támogatta a törvényjavaslatot. Az előbbi azzal érvelt, hogy a privatizálásnak nemcsak a kereskedelem területén kell beindulnia, hanem a gazdaság egészében, az utóbbi pedig nyilvánvalóan a vállalatokat és a vállalatvezetőket féltette az államtalanítástól. Ez a törvény ugyanis azt tűzte ki célul, hogy az egyéni tulajodonon alapuló vállalkozás váltsa fel az állami tulajdont a kiskereskedelemben, a vendéglátásban és a szolgáltatások meghatározott területén.

Az önkormányzat nem valódi tulajdonos

A falat azonban, úgy látszik, túl nagynak bizonyult, s a túlélésre spekuláló vállalatok most még képesek voltak befolyásukat, érdekérvényesítő képességüket kamatoztatni. S hozzájuk csatlakoztak a tanácsok is. Mivel az érintett vállalatok többsége tanácsi alapítású, a politikai erők között vita van arról, hogy mi legyen az önkormányzati vagyonnal. Egyes önkormányzatok nem kívánják eladni a meglévő boltokat, tehát nem akarnak pénzt, hanem az üzletet szeretnék tulajdonukba venni. Ebben az esetben viszont meghiúsulna az a terv, hogy a meglévő boltok magántulajdonba menjenek át. Azok megmaradnának valamilyen közösségi tulajdonban, ami nem jelentene igazi megoldást, csak amolyan harmadik utas változatot.

– Elképzelhető-e, hogy az önkormányzatokból igazi tulajdonosok válnak? – kérdeztük Schagrin Tamást, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjét.

– Ez nagyon valószínűtlen. A kereskedelem, a vendéglátás és a fogyasztói szolgáltatás területén ugyanis kézenfekvő a privatizáció: hiszen magát a vállalkozást, azaz az üzletet, a kereskedelmi egységet kell eladni. Arról nem is szólva, hogy az önkormányzatok kifejezetten abban érdekeltek, hogy a nyereséget a saját területükön költsék el, tehát a tőke mindenképpen leragad.

– Milyen következményekkel járhat, hogy a kormány már nem tudta a parlament elé terjeszteni az említett területeket átfogó privatizációs törvényt?

– Mivel a törvényjavaslat kiszivárgott, nyilvánvalóan elkezdődött a vállalatok vagyon- és pozícióátmentési akciója. Így aztán a társasági törvény lehetőségeiből kiindulva dupla (vagy tripla) fenekű bőröndöt készítenek, amelyben jól el lehet rejteni a nemzeti vagyont. Így nekem az az érzésem, hogy a leendő új kormánynak először egy nemzeti vagyonfelkutató hivatalt kell majd létrehoznia.

Az eltüntetés technikája

– Tapasztalatai szerint kialakult egy olyan mechanizmus, amelynek segítségével sikerül elvarázsolni a nemzeti vagyont?

– Valóban kialakult egy ilyen technika. Első lépésben feláll egy vagyonkezelő szervezet, amely két részből áll: az állami vállalatból és egy olyan részvénytársaságból, amelynek részvényei döntő többségben az állami vállalat kezében vannak. Második fázisban felemelik a részvénytársaság alaptőkéjét, és a teljes vállalati vagyont beviszik a részvénytársaságba. (Igaz, a most hozott értékpapírtörvény kizárja, hogy egy éven belül felemeljék a vagyont.) Harmadik fázisként az egyes üzletekből a részvénytársaság kft.-ket és betéti társaságokat hoz létre, ezáltal az állami vagyon különböző társaságokba folyik szét. Ami azzal jár, illetve járhat, ha a következő kormány privatizálni akarja ezeket a vállalatokat, akkor az üzleteket nem tudja értékesíteni. Azok ugyanis csak a különböző társaságokban részt vevő tulajdonosoknak adhatók el. Vagyis az előbb említett folyamat olyan ördögi kört jelent, amiből nagyon nehéz kitörni.

– Milyen szerepük van az ön által felvázolt folyamatban a vállalatvezetőknek?

– Először is megkettőzik a központi szervezetet. Alakítanak egy vagyonkezelő központot, valamint egy rt.-szervező apparátust. Elképzelhető, hogy mindkettő élén igazgató (vezérigazgató) fog állni. A vállalati menedzsereknek lehetőségük van arra, hogy részvényeket vásároljanak, és különböző pozíciókat töltsenek be a megkettőződött szervezetekben. Tehát valódi vállalkozó réteg nem jelenik meg, viszont tovább él a korábbi szervezet.

Fennmaradó fantomközpontok

– Hogyan érinti ez az állami vagyoneltüntetési mechanizmus a szerződéses üzleteket?

– Ha vállalat kft.-vé alakul át, akkor már nem a szerződés után kapja a bérleti díjat, hanem más módon. Például üzleti részesedést húz, vagy szolgáltatásként, mellékszolgáltatásként bocsátja a szerződéses bolt rendelkezésére a helyiségeket, a berendezéseket. Így gyakorlatilag mindenfajta rizikó nélkül kapja meg a vállalati központ a pénzt „szolgáltatás” címén fejti ki az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője.

A privatizációs törvény tehát késik az érdekeltek ellenállása miatt. Ami azért is érthetetlen, mert a tanácsok a privatizálásból befolyt bevétel ötven százalékát megkapták volna. Az üzletek pedig azok kezébe kerülhetnének, akik ma is működtetik, akik tehát tisztában vannak a valós üzleti lehetőségekkel. Így viszont fennmaradnak a fantom vállalati központok, a látszatigazgatóságokkal. S tovább él az az abszurd helyzet, amely szerint Magyarország piacgazdaságot akar kiépíteni, miközben a kereskedelem és vendéglátás hetven százaléka továbbra is állami tulajdonban van.

• gazdaság