Skip to main content

Hogyan tüntetik el a nemzeti vagyont?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A kereskedelemben és a vendéglátásban késik a privatizáció


A vagyonvédelemről és az Állami Vagyonalapról szóló törvény mellett egy harmadikat is meg kellett volna tárgyalnia az Országgyűlésnek. Ez a törvény az állami kiskereskedelem, vendéglátás és szolgáltatóipar vagyonának privatizálását foglalta volna magában. Noha a törvénytervezet november végén elkészült, a privatizálási kormánybiztos, dr. Martonyi János mégis meghátrálni kényszerült. A Kereskedelmi Minisztérium és a Magyar Gazdasági Kamara ugyanis nem támogatta a törvényjavaslatot. Az előbbi azzal érvelt, hogy a privatizálásnak nemcsak a kereskedelem területén kell beindulnia, hanem a gazdaság egészében, az utóbbi pedig nyilvánvalóan a vállalatokat és a vállalatvezetőket féltette az államtalanítástól. Ez a törvény ugyanis azt tűzte ki célul, hogy az egyéni tulajodonon alapuló vállalkozás váltsa fel az állami tulajdont a kiskereskedelemben, a vendéglátásban és a szolgáltatások meghatározott területén.

Az önkormányzat nem valódi tulajdonos

A falat azonban, úgy látszik, túl nagynak bizonyult, s a túlélésre spekuláló vállalatok most még képesek voltak befolyásukat, érdekérvényesítő képességüket kamatoztatni. S hozzájuk csatlakoztak a tanácsok is. Mivel az érintett vállalatok többsége tanácsi alapítású, a politikai erők között vita van arról, hogy mi legyen az önkormányzati vagyonnal. Egyes önkormányzatok nem kívánják eladni a meglévő boltokat, tehát nem akarnak pénzt, hanem az üzletet szeretnék tulajdonukba venni. Ebben az esetben viszont meghiúsulna az a terv, hogy a meglévő boltok magántulajdonba menjenek át. Azok megmaradnának valamilyen közösségi tulajdonban, ami nem jelentene igazi megoldást, csak amolyan harmadik utas változatot.

Elképzelhető-e, hogy az önkormányzatokból igazi tulajdonosok válnak? kérdeztük Schagrin Tamást, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjét.

– Ez nagyon valószínűtlen. A kereskedelem, a vendéglátás és a fogyasztói szolgáltatás területén ugyanis kézenfekvő a privatizáció: hiszen magát a vállalkozást, azaz az üzletet, a kereskedelmi egységet kell eladni. Arról nem is szólva, hogy az önkormányzatok kifejezetten abban érdekeltek, hogy a nyereséget a saját területükön költsék el, tehát a tőke mindenképpen leragad.

Milyen következményekkel járhat, hogy a kormány már nem tudta a parlament elé terjeszteni az említett területeket átfogó privatizációs törvényt?

Mivel a törvényjavaslat kiszivárgott, nyilvánvalóan elkezdődött a vállalatok vagyon- és pozícióátmentési akciója. Így aztán a társasági törvény lehetőségeiből kiindulva dupla (vagy tripla) fenekű bőröndöt készítenek, amelyben jól el lehet rejteni a nemzeti vagyont. Így nekem az az érzésem, hogy a leendő új kormánynak először egy nemzeti vagyonfelkutató hivatalt kell majd létrehoznia.

Az eltüntetés technikája

Tapasztalatai szerint kialakult egy olyan mechanizmus, amelynek segítségével sikerül elvarázsolni a nemzeti vagyont?

Valóban kialakult egy ilyen technika. Első lépésben feláll egy vagyonkezelő szervezet, amely két részből áll: az állami vállalatból és egy olyan részvénytársaságból, amelynek részvényei döntő többségben az állami vállalat kezében vannak. Második fázisban felemelik a részvénytársaság alaptőkéjét, és a teljes vállalati vagyont beviszik a részvénytársaságba. (Igaz, a most hozott értékpapírtörvény kizárja, hogy egy éven belül felemeljék a vagyont.) Harmadik fázisként az egyes üzletekből a részvénytársaság kft.-ket és betéti társaságokat hoz létre, ezáltal az állami vagyon különböző társaságokba folyik szét. Ami azzal jár, illetve járhat, ha a következő kormány privatizálni akarja ezeket a vállalatokat, akkor az üzleteket nem tudja értékesíteni. Azok ugyanis csak a különböző társaságokban részt vevő tulajdonosoknak adhatók el. Vagyis az előbb említett folyamat olyan ördögi kört jelent, amiből nagyon nehéz kitörni.

Milyen szerepük van az ön által felvázolt folyamatban a vállalatvezetőknek?

Először is megkettőzik a központi szervezetet. Alakítanak egy vagyonkezelő központot, valamint egy rt.-szervező apparátust. Elképzelhető, hogy mindkettő élén igazgató (vezérigazgató) fog állni. A vállalati menedzsereknek lehetőségük van arra, hogy részvényeket vásároljanak, és különböző pozíciókat töltsenek be a megkettőződött szervezetekben. Tehát valódi vállalkozó réteg nem jelenik meg, viszont tovább él a korábbi szervezet.

Fennmaradó fantomközpontok

Hogyan érinti ez az állami vagyoneltüntetési mechanizmus a szerződéses üzleteket?

Ha vállalat kft.-vé alakul át, akkor már nem a szerződés után kapja a bérleti díjat, hanem más módon. Például üzleti részesedést húz, vagy szolgáltatásként, mellékszolgáltatásként bocsátja a szerződéses bolt rendelkezésére a helyiségeket, a berendezéseket. Így gyakorlatilag mindenfajta rizikó nélkül kapja meg a vállalati központ a pénzt „szolgáltatás” címén fejti ki az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője.

A privatizációs törvény tehát késik az érdekeltek ellenállása miatt. Ami azért is érthetetlen, mert a tanácsok a privatizálásból befolyt bevétel ötven százalékát megkapták volna. Az üzletek pedig azok kezébe kerülhetnének, akik ma is működtetik, akik tehát tisztában vannak a valós üzleti lehetőségekkel. Így viszont fennmaradnak a fantom vállalati központok, a látszatigazgatóságokkal. S tovább él az az abszurd helyzet, amely szerint Magyarország piacgazdaságot akar kiépíteni, miközben a kereskedelem és vendéglátás hetven százaléka továbbra is állami tulajdonban van.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon