Farkas Zsolt

Nyomtatóbarát változat

1.

Minden evilági szellemi játékok csúcsán kétségkívül a sakk áll. Fölötte pedig a go.

2.

(MÉLYSÉG/EGYSZERŰSÉG) Mérő László nagyszerű Észjárások című könyvében azt írja egy helyütt, hogy a go sokkal „mélyebb” játék, mint a sakk. Mint meglehetősen agresszív olvasó – aki képtelen nyugodtan, hátradőlve, kényelmes testhelyzetben olvasni, mert ott van a kezében a ceruza (a méltányosság kedvéért: szigorúan ceruza, és nem örökíró), szél- és lábjegyzetel, aláhúz és megjelöl, mintha muszáj volna – azonnal lecsaptam erre a jelzőre. Tekintve, hogy Mérő egzakt angolszász-analitikus stílusban beszél, ez a metafora azonnal felkorbácsolta bennem a vadállati-de-konstruktív ösztönöket. Hamarosan kiderült azonban, hogy e jelző nem valamiféle véletlen elszólás, nem az a szépséges pillanat, amikor a tarthatatlan metodológiai purizmus egy pillanatra kihagy, kiesik a szerepéből, és szándékán és tudtán kívül visszazuhan a közönséges doxák, a tisztátalan mindennapi tudás, az analízis számára félelmetes metaforika mocsarába. Mérő egzakt magyarázata a következő: a különböző játékerőt képviselő játékosok között „klassziskülönbség” van. Ezt definiáljuk úgy, hogy a magasabb klasszisba tartozó játékos 75%-os valószínűséggel megveri az eggyel alacsonyabba tartozót. Viszonylag pontosan mérhető, hogy egy játékban hány klasszisszint van, a sakkban ez kb. 200 Élő-pontonként ugrik. „A kezdő játékos nagyjából 1300 pontos, a világbajnok 2700 – eszerint tehát a sakkjáték mélysége összesen körülbelül nyolc klasszisnyi. Hasonlóan számolva a go-minősítések alapján azt kapjuk, hogy a go mélysége összesen kb. 13-15 klasszis… A go sokkal bonyolultabb sémákat igényel, mint a sakk; valahogy sokkal holisztikusabb…” Pedig szabályai és szerkezete hihetetlenül egyszerű.

(ANYAGISMERET/MÁSIKISMERET vagy ERUDÍCIÓ/INTUÍCIÓ) Annak a kérdésnek az analitikus, definitív megválaszolásához, hogy „Melyek a (szerintem) jó játékok?”, sok jó megoldás elképzelhető. Például: „Annál jobb egy játék, minél kevesebb benne a vakszerencse szerepe.” Ily módon az 5 a 90-ből lottó kb. azzal fordítottan arányosan rossz játék, amekkora esélyem van az ötös találatra. (Persze most tisztán a játék nyújtotta örömökkel foglalkozunk, nem az esetleges nyereményekével.) Ennél a definíciónál, bár igaz, és néhány érdekes következmény is levonható belőle („lám, a kis felvilágosult imperialistája, a titáni barbárság euro-atlanti technikusa, ahelyett hogy a lét pásztora lenne, jellemző módon azokat a játékokat kedveli, ahol mindent ő uralhat” stb.), sokkal érdekesebb, mi több: mélyebb definíciók is vannak. Egy ilyen definíció lehetne, hogy „Annál jobb egy játék, minél inkább megismerhető belőle a játszótárs(ak) és önmagam”. A lottó itt is igen gyenge minősítést kap. Hozzá képest a snóbli vagy a rikiki mérhetetlenül érdekesebb játék. Vagy a foci.

A sakk minden szinten a (sakk)műveltség játéka is, s mint ilyen, mindig kevesebb teret hagy a léleknek. A go viszont, 30 kiutól 10 danig, minden szinten az intuíció és a lélek játéka. Ha nem látod az ellenfelet, akkor is tízből kilencszer megmondod, férfival vagy nővel játszol-e, olasszal-e vagy svéddel, orális passzívval-e vagy anális agresszívvel, Popper-pártival vagy Feyerabend-hívővel. A sakknál először is azt tudod megmondani, hány Élő-pontos lehet az ellenfél, s csak ezután némi homályos személyiségrajz. A sakkot csodálom, ámde idegenkedem is tőle. Régebben élvezettel olvasgattam az újságban a nagyok játszmáit, igen ritkán még le is játszottam őket. Nem mintha bármit is értettem volna belőlük. A legjobban a szakértő néhány zárójelbe tett megjegyzését szerettem. Mondjuk – a hasamra ütök – gyalog a 19. lépésben nimzóindiai védelemmel a hátában, „váratlanul” f5-öt lép, kommentár: „(Zseniális!)” Esetleg: „(Zseniális újítás a nimzóindiai védelem Tal–Petroszjan, 1956, Tallinn változatához képest, mert…)” Vagy az egyszerűbb kijelentések: „(Ezzel sötét a szélső mezőre kényszeríti világos huszárját, ami az öngyilkossággal egyenlő.)” „(Az azonos színű futók előrevetítik a döntetlen árnyékát.)” Élvezetem (rész)magyarázata persze a távoli, egzotikus és – bizonnyal – gyönyörű világok iránti érdeklődés és kíváncsiság; édes, idegen nyelvünknek ízlelése. De ez az idegenség egyúttal az idegenkedés magyarázata is. És nyilván ott munkál benne minden kirekesztettek ellenségessége és alacsony érzülete az iránt, amit nem ismernek. Azt se tudom, mi az a spanyol megnyitás. Csak annyit tudok, ahhoz, hogy jól játsszam a játékot, minimális szinten csupa ilyet kéne tudnom. Évtizedes, napi-tízórás-csak-ezzel típusú olvasottság – és csak ezután jön a finomságok, a kellem, a gyönyör, az esztétika, a gourmand-élvezetek birodalma, ott, messze, az elérhetetlen távolban, a vér- és verejtékfolyó túlpartján.

1986-ban, egy nyári hajnalon, a német nagykövetség előtt vízumra várva és beszélgetve, kiderült, hogy a mögöttem álló figura a go Európa-bajnokságra való kiutazhatás céljából dekkol itten. Nosza, játsszunk akkor, hosszú még az idő nyitásig. Mondtam neki, a kettőnk játékereje közé tornyosuló klassziskülönbséghegyek miatt úgysem kell félnie, tanítgasson hát közben egy kicsit, mit, miért és hova. Készségesen teljesítette kérésemet. Legalábbis magyarázott egyfolytában. Szóval csupa homályos, érthetetlen metaforát mondott; nem is emlékszem rájuk, egyet kivéve, mert ezt állandóan ismételgette, és láthatólag borzasztó nagy jelentőséget tulajdonított neki, nevezetesen, hogy „Minden kőnek erőtere van”. Na – mondtam magamban – most kurvára okos lettem. Aztán, évekkel később, játék közben hirtelen eszembe villant ez az explikáció – és értettem. Az is világos volt, hogy ez az erőtér-dolog tényleg milyen fontos, és hogy milyen pontos a metafora. És az is megvilágosodott, hogy fölösleges bármiféle verbalizációs, formalizációs és didaktikai kísérlet a go kapcsán. Hiszen amíg nem érted, hogy miről szól a metafora, addig használhatatlan, s ha megértetted, akkor is használhatatlan, mivel ez nem egy deducibilis elv; ez alapján nem lehet játszani. „Na most akkor applikáljuk az Erőtér Törvényét” – marhaság. Minden emberi szó alkalmatlan az isteni jellemzésére. A végeredmény azonban végtelenül egzakt: az egyik győz, a másik veszít. Hogy mitől, az misztikus és kommunikálhatatlan. Az isteni kegyetlen.

(ISTEN/GÉP) Talán ezzel függ össze, hogy „egyedül Isten nevezhető objektívnek”, amiként Robbe-Grillet mondja. És mégis, az elfogult idióta tovább próbálkozik: kommunikálni a homályos, de egyértelmű ízlésítéletet, hogy a go a tökéletes játék, és a sakk csak majdnem az. Egy kvázi-metafizikai kívülállóra hivatkozik, minden reflexivitás és dialektika Harmadikjára, a számítógépre.

Van egy sakkprogramom, Chessmaster 3000, és amilyen flikkflakkos, felhasználóbarát meg minden, olyan meghökkentő, hogy nincs rajta játékerősség-fokozat opció. (Csak játékstílus-opciók.) Fogalmam sincs, hányas Élő-pontszámot kapna, engem mindenesetre úgy lever mindig, mint vak a poharat. Azt gondoltam, egy ilyen nagyon okos és művelt programmal szemben egyetlen esélyem van. Mivel minden lehetséges kombinációt nem tehetnek bele a programba (Mérő: „egy átlagos sakkállásban 30-40-féle szabályos lépés tehető. Ugyanennyifélét válaszolhat mindegyikre az ellenfél, arra ismét ugyanennyifélét én stb. Ha csak 25 lépéspáron visszük ezt végig, akkor is minimum 3050 esetet kell áttekinteni. Tegyük fel, hogy a Föld minden atomja egy-egy számítógép, ami csakis sakkállásokat vizsgál, és egyet-egyet annyi idő alatt dolgoz fel, amennyi idő alatt a fény egy millimétert megtesz. Rövid számolás után kiderül, hogy ennek az ugyancsak fejlett számítógépnek is több millió évre lenne szüksége ennyi eset megvizsgálásához”), ezért értelmes, emberi sémákat alkalmaznak. Vagyis ha gyalog a4-gyel nyitok, egyszóval megtolom kettővel a szélső parasztot, akkor zavarba jön a szoftver. Ostoba tévedés. Rezzenéstelen arcátlansággal játssza a spanyol megnyitást vagy a szicíliai védelem Najdorf-féle változatának „Mérgezett gyalog”-variációját – és agyonver.

Go-program ezzel szemben nincs. Vagyis van, de nagyon-nagyon buta. Kezdők is megverik. Amerikában egymillió dollárt ajánlottak fel annak, aki legalább egy kius-programot tud csinálni. Pedig a játék iszonyú egyszerű, alig négy-öt szabálya van összesen, pár utasítással megadható bármely programnyelven. Azt viszont, hogy jól játsszon, minimális szinten sem lehet formalizálni. És ez jó.

• Sport