Bauer Tamás

Nyomtatóbarát változat

Ebben az országban számos nagy horderejű ügyben született hibás döntés az elmúlt évtizedekben. És amikor már a döntés nem volt védhető, a kritikusoknak kellett sokszor hallaniuk a szemrehányást: miért nem szóltak időben. Most még időben vagyunk, a nemzetközi elköteleződés küszöbén állunk. Ha meg vagyunk győződve arról, hogy az országnak az lenne előnyös, ha visszalépnénk a világkiállítás megrendezésétől, akkor most kell kiabálnunk.

Így lenne akkor is, ha semmi esélyünk nem lenne arra, hogy befolyásoljuk a döntést. Akkor is világossá kellene tennünk a közvélemény előtt, hogy a kormány és a parlament koalíciós többsége nyomós érveink tudatában és ellenében hozza meg döntését. A választók, akik tavaly tavasszal és ősszel ránk szavaztak, azért szavaztak ránk, hogy legyen, aki megfogalmazza a másik véleményt is, aki tud is és mer is nemet mondani, ha legjobb belátása szerint azt kell tennie.

Emellett az sem igaz, hogy a közvélemény egyértelműen támogatja a világkiállítást. A többség valóban örülne, ha megrendeznék, hiszen örülne, ha emelkedne az ország nemzetközi híre, ha épülne-szépülne az ország, ha csökkenne a munkanélküliség és javulnának az életkörülmények. Ha azonban úgy teszik fel a kérdést, hogy akkor is támogatja-e az ügyet, ha az terhekkel, veszteséggel jár, már nyoma sincs az össznépi támogatásnak. Ha nem vállaljuk, hogy szembeszegülünk a szervezett önámítással, és felhívjuk a figyelmet a veszélyekre; ha nem hirdetjük fennhangon, hogy más út is vezet a gazdasági fellendüléshez, akkor nem teljesítjük választóink megbízatását.

Többről van azonban szó, mint az alternatíva puszta megfogalmazásáról. Mi nemcsak tavasszal szereztünk szavazatokat, hanem ősszel is. Mi lettünk a legnagyobb párt a Fővárosi Közgyűlésben. A Fidesszel együtt többségünk van a fővárosban. Márpedig a világkiállítás – budapesti ügy. A kormány korábban kijelentette: a Fővárosi Közgyűlés egyetértése nélkül nem mond igent a világkiállításra. A Fidesszel együtt tehát módunk van elutasító álláspontunk érvényesítésére. Ez nagy lehetőség, de nagy felelősség is! Nem volt módunk megakadályozni a kárpótlási törvény – e gazdaságilag rendkívül hátrányos és szociálisan súlyosan igazságtalan törvény – megszületését. Az őszi választási győzelem azonban olyan helyzetet teremtett, hogy a világkiállítás ügyében megakadályozhatunk egy szerintünk rossz döntést.

Már önmagában az is sokat jelent, ha a legnagyobb ellenzéki párt megismétli érvekkel alátámasztott elutasító álláspontját. Még többet jelent azonban, ha képviselői is ennek megfelelően szavaznak: rendkívül nehézzé teszi a kormány számára, hogy a megrendezés mellett döntsön. Mikor lépjünk fel tehát, ha nem most? És még valami. Az előprivatizációs törvényért, a költségvetésért, a kárpótlási törvényért nem vagyunk felelősek. De ha nem lépünk fel az ügyben, akkor a világkiállítás okozta terhekért felelősek leszünk!

Azok a választók, akik az ősszel ránk szavaztak, azért szavaztak ránk, hogy a megszerzett hatalmi pozíciókban szabaddemokrata-álláspontot képviseljünk. Mint ahogy a potenciális Fidesz-szavazók közül is szavaztak ránk azért, hogy a megszerzett hatalmi pozíciókban szabaddemokrata-álláspontot képviseljünk. Mint ahogy mások azért szavaztak a Fideszre, hogy képviselőik a Fidesz programját képviseljék az önkormányzatokban. És mit mondott a Fidesz az önkormányzati választások előtt? Határozottan elutasította a világkiállítást. Nyilvánvaló, hogy ők most, a közgyűlésben is ellene fognak szavazni. És vajon Demszky Gábor mit mondott a választási kampányban? Azt mondta, hogy csak akkor tudja elfogadni a világkiállítást, ha az nem terheli a költségvetést, az adófizetőket. Márpedig a múlt heti kormányülés világossá tette: senki sem hiszi, hogy a világkiállítás komoly költségvetési tehervállalás nélkül megvalósítható. Választási ígéreteiket szegnék meg a Fidesz és az SZDSZ önkormányzati képviselői, ha áldásukat adnák a világkiállításra!

Politikai hitelünk forog kockán tehát, amikor a világkiállításról foglalunk állást. De nemcsak annyiban, hogy komolyan vesszük-e azt, amit a világkiállításról mondtunk a választási kampányban. Annyiban is, hogy komolyan vesszük-e saját gazdaságpolitikai filozófiánkat.

Az elmúlt másfél év politikai küzdelmeiben kétféle gazdaságpolitikai filozófia ütközött egymással. Az egyik oldalon az a felfogás állt, amely szerint szakítani kell a korábbi évek restrikciós politikájával, adókat kell csökkenteni, bőségesen kell osztani a hiteleket, a gazdaság élénkítésére kell törekedni, forszírozni kell a növekedést. A Magyar Demokrata Fórum 1989 őszén elfogadott programjára még ez a felfogás nyomta rá a bélyegét, bár az MDF-vezetésű kormány fokozatosan eltávolodott tőle. Az SZDSZ és a Fidesz viszont következetesen a másik álláspontot vallotta magáénak: a gazdaság adott helyzetében elsősorban a makroszintű egyensúlyt kell biztosítani, meg kell fékezni az inflációt, s kerülni kell mindenféle mesterséges élénkítést.

Kik a világkiállítás fő szószólói? Az első helyen a munkáltatói érdekképviseletek: a VOSZ, a Gazdasági Kamara állnak. Felsorakozott mellettük a szakszervezetek többsége is. A kormányon belül a legerősebb támogató a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere. Ők mindig is bírálták a keresletkorlátozó gazdaságpolitikát. Viszont a korábbi pénzügyminiszter és a keresletkorlátozó gazdaságpolitikát hivatalból képviselő Nemzeti Bank azon az állásponton volt, hogy a világkiállítás finanszírozására nincs lehetőség.

Ha komolyan vesszük azt, amit gazdaságpolitikai kérdésekben a „kék könyvben” leírtunk és azóta képviselünk, akkor kötelességünk kimondani: a világkiállítás súlyosan veszélyeztetheti a gazdaság egyensúlyát és így a stabilizáció esélyeit. A világkiállítás melletti döntés elsietett gazdaságélénkítő törekvést fejez ki, ami sem az SZDSZ eddigi programjával, sem a készülő válságkezelő programmal nem összeegyeztethető.

A nyilvánvaló kutyaszorítóból a városháza néhány jó szándékú tanácsadója oly módon vél kiutat találni, hogy azt mondja: rendezzünk valamilyen minimális igényű világkiállítást, akár a kőbányai vásárváros pavilonjaira korlátozva, így kielégítjük a kormány és a közvélemény presztízsszempontjait, és mégsem terheljük meg a gazdaságot felesleges milliárdokkal.

A szándék tiszteletre méltó, de nincs az ötletnek realitása. Hallhattuk a miniszterelnököt, aki máris azt fűzte hozzá a kormány döntéséhez: a színvonalban nem adhatjuk alább a bécsieknél. Ha egyszer a programiroda elképzelését jóváhagyja a kormány, majd a Fővárosi Közgyűlés és az Országgyűlés, akkor ellenállhatatlan erővel megindul a gőzhenger. Nem azért harcolt évekig a világkiállítási lobby, hogy most beérje az 1972-es vadászati világkiállítás megismétlésével. Aki egy ilyen monstre rendezvénytől várja az ország fellendülését – és az ügy szószólói ettől várják –, az monstre rendezvényt akar, vállalva a horribilis költségeket. Ha a kormány és a parlament igent mond, nem lesz erő az országban, aki a rendezvényt keretek között tudja tartani, aki az újabb és újabb ötleteknek, igényeknek ellen tud állni. Sorra jönnek majd a jobbnál jobb ötletek, az újabb meg újabb vállalkozók, hogy még fényesebbé, még zengzetesebbé tegyék e nagy nemzeti vállalkozást. Megálljt itt nem parancsolhat más, csak a nincs. De ha a nincs parancsol megálljt, és úgy kell visszalépni, akkor nagyobb, sokszor nagyobb lesz a presztízsveszteség, mint Nagymaros miatt volt.

Nagyon remélem, hogy erre nem kerül sor. De legyünk tudatában annak, hogy ez sem zárható ki akkor, ha most a megrendezés mellett születik döntés.

Azt kívánnám, hogy a szabad demokrata képviselők a pártpolitikának rendeljenek alá egy olyan nemzeti ügyet, mint a világkiállítás? Azt kívánnám, hogy a párt gazdaságpolitikai megfontolásait kövessék, s ne az őket megválasztó fővárosiak vagy éppen a kerületi lakosok szempontját? Hiszen a (dél-)budapestieknek érdekük lehet a világkiállítás megrendezése, aminek folytán a kerület vagy a főváros többet harcolhat ki magának a nemzeti nagy kalapból. Elvégre – mondhatják – a képviselők választóiktól, és nem az SZDSZ-től kapták megbízatásukat.

Olcsó válasz lenne a kérdésre, hogy a Fővárosi Közgyűlés szabad demokrata képviselői vagy a fővárosi listán vagy kerületi küldöttként jutottak mandátumukhoz, tehát ők a pártot képviselik. Hivatkozhatnék arra is, hogy a kerületi önkormányzati képviselők egy részét szintén pártlistán választották meg. De nem ez a válaszom lényege.

Ha a modern politikai rendszerekben a helyi önkormányzatok képviselőitől csak azt várnák el, hogy választóik helyi érdekeit érvényesítsék döntéseikben, akkor nem sok értelme lenne, hogy az önkormányzati választásokon is túlnyomórészt az országos politikai pártok állítanak jelölteket, s e jelöltek nyerik el a szavazatok többségét. Ezektől az önkormányzati képviselőktől azt is várják választóik, hogy abban a szellemben foglaljanak állást, amit a párt országos dolgokban képvisel. A helyi képviselők az országos politikai pártok jelöltjeiként nyernek mandátumot, és ez megkönnyíti a kommunikációt az országos és a helyi politika között. Ma Németországban a „régi” tartományok helyi és tartományi képviselői akkor is megszavazzák, hogy a tartomány erőforrásaiból az „új” tartományokat támogassák, ha ez a saját választóikra, a „régi” tartományok lakosaira nézve hátrányos. Pártjuk országos politikája ezt így kívánja. Ha az SZDSZ országos vezetése alapos mérlegelés alapján elutasítja a világkiállítás megrendezését, akkor számíthat arra, hogy fővárosi és kerületi képviselői is magukévá teszik álláspontját. Ez nem „bolsevik” pártfegyelem, hanem egy országos politikai párt normális működési módja egy európai típusú, a parlamentre és a helyi önkormányzatokra egyaránt kiterjedő többpártrendszerben.

Nem arról van szó persze, hogy az önkormányzati képviselők kötelesek volnának képviselni az országos pártvezetés álláspontját. Nem kötelesek így eljárni az országgyűlési képviselők sem. A képviselők állásfoglalását a frakcióüléseken kell összehangolni, s vannak esetek, amikor ez azzal végződik, hogy ki-ki saját lelkiismerete szerint szavaz. Olykor ez elkerülhetetlen, de nem volna helyes eleve kizárni, hogy a szabad demokrata képviselőket a szavazáskor sajátosan szabaddemokrata-megfontolások vezessék.

Márpedig a liberális gazdaságfilozófia és a szociális érzékenység a szabaddemokrata-gondolat elengedhetetlen része. Ha szabaddemokrata-megfontolások vezetik képviselőinket, akkor bizonyára a világkiállítás megrendezése ellen fognak szavazni.

• Beszélő