Újvárosi Viktor [Somogyi János]

Nyomtatóbarát változat

A fővárosi Városháza épületének egy részében a régről ott maradt – s igencsak feladata fogyott – Buváti terpeszkedik. Feleslegessé vált helyiségeit albérletbe adja többek között egy külföldi banknak – havi 48 000 DM-ért. De még az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság is a Buvátitól bérli városházi székhelyét.

Régi és új igénylők

Kapós lett a Városháza patinás épülete. Lévén műemlék, a törvény (az 1991. évi XXXIII.) nem adta a kiskorú önkormányzat tulajdonába, hanem a vagyonátadó bizottságot hatalmazta fel a nagy értékű épülettel való sáfárkodásra. A vábnál sorra jelentkeztek az igénylők. A Városházát akarja egy kicsinykét a munkaügyi miniszter, a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, az ipari és kereskedelmi miniszter, a különböző dekoncentrált szerveik elhelyezésére.

A belügyminiszter pedig az egész Új-városházára igényt tart a köztársasági megbízott hetente növekvő hatáskörű hivatalának elhelyezésére.

Mellesleg az egykori tanács visegrádi, siófoki és római-parti üdülőit is kéri részben vagy egészben. A döntés a vagyonátadó bizottság kezében, melynek határozata ellen a legfőbb igénybejelentőhöz, a belügyminiszterhez lehet fellebbezni.

Nincs messze az idő, hogy az önkormányzati képviselők, tisztségviselők csak valamelyik miniszter vagy a meghosszabbított karja engedélyével léphetnek be az önkormányzati tevékenység szintjére, a Városháza épületébe.

Az önkormányzat egyértelmű tulajdonával sem sokkal jobb a helyzet, hiszen a tulajdonosi rendelkezési jogosítványokat számos régről ránk maradt rendelet rontja le.

Helyiséggazdálkodási kalandozás

A helyiséggazdálkodásról szóló 1984-es minisztertanácsi rendelet alapján adják-veszik még ma is egymás között az önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségeket az élelmesek, nemritkán hivatali-jogi segédlettel.

Nehezen ver gyökeret az az önkormányzati alapelv, hogy a képviselő-testület a területen belüli viszonyokat szabadon szabályozhatja. Valakinek nagyon jó ez a jogi dzsungel.

Egy tipikus példa: X. üzlethelyiséget, amely időközben önkormányzati tulajdon lett, ősiségi alapon egy vállalat bérli, de nincs rá szüksége. Ezért az öntestéből kivált kft.-nek passzolta át – s a sokszorosát kéri annak a díjnak, amit ő fizet a Városházának… Vállalatok tömege él az önkormányzati tulajdon bérbeadásából.

Mások – alapítványok, egyházak stb. – még csak kérnek az önkormányzati tortából; iskolákat, üzleteket, üdülőket stb. több száz milliós értékben. Az egyik régebbi keletű alapítvány egy volt pártüdülőt használ a Római-parton, amely az alapító okirat szerint 4,5 millió forintot ér, amiről az ingatlanforgalmi szakértő megállapítása szerint kiderült, hogy közel 400 millió forintot ér. A kezelő szeretné rendezni a zavaros tulajdoni helyzetet, ezért levélben arra kérte a fővárost, hogy egyszerűen adja a tulajdonába az épületegyüttest. Időközben az ingatlanforgalmi szakértő megállapította: a tényleges érték megközelíti a 400 milliót…

Schmidt Károly hentesmesternek szerencséje volt. 1950-ben az akkori belkereskedelmi államtitkár a húsboltjának csak az üzemeltetési jogosítványát vette el, az épület tulajdonjogát meghagyta neki. Ma is Kelenföldi Közért Vállalat működteti az üzletet, de már korszerűen: szerződéses üzemeltetésbe adta ki, albérletbe, egy hentesnek. Vagyis, az állami vállalat ma már csak szelvényt vagdos; Schmidt mester hentesüzlete neki fial. Az egykori hentes örököse úgy vélte, most már talán ő is hasznosíthatná a tulajdonát képező hentesüzletet, és felmondott a közértnek.

Meglepő válaszában a vállalat azt közölte, hogy az örökös felmondólevelét nem fogadja el, mert ők az 1950-ből származó 170.014/1950. dec. 3-án kelt belkereskedelmi minisztériumi kiutaló határozat alapján Schmidt Károly hentesmesterrel kötöttek szerződést, ezért csak az ő aláírásával ellátott felmondást fogadják el, „azt is csak a vonatkozó rendelet szerint”.

Jogok és kötelességek

Január 20-án kelt határozatával a kormány a pestújhelyi volt szovjet katonai kórházat a fővárosi és a kerületi önkormányzat közös tulajdonába adta. Néhány apró feltétellel. A kiskorú önkormányzatoknak meg kell ígérniük, hogy a kórházat kórházként fogják működtetni, és a működésről évente kétszer beszámolnak a népjólét meg a pénzügyek miniszterének. Ki kell fizetniük továbbá a sok hónapos huzavona idején felszaporodott több millió forint őrzési díjat, és meg kell ígérniük, hogy a kitűzött egészségügyi célok megvalósítása érdekében létrehozandó kórház-alapítvány kuratóriumába beveszik az említett két minisztert.

Az egészségügyi alapellátásért felelős önkormányzatoknak végül azt is tudomásul kell venniük, hogy „az ölükbe pottyant” vagyon megterheléséhez, elidegenítéséhez vagy netán a szükséges fejlesztést, korszerű működtetést biztosító társasági vagyonként való hasznosításhoz Állam bácsi hozzájárulása szükséges.

Ha a kormány úgy ítéli meg, hogy az önkormányzatok mindezen feltételek valamelyikét valaha, valamikor (az idők végezetéig) nem tartanák be, az államnak joga van visszavenni a babaruhát (kórházat) mindenestől. A lakosság egészségügyi alapellátásának feladata ettől még természetesen az önkormányzatoké marad.

• Belföld