Ó Pál

Nyomtatóbarát változat

Az immár ötödik számánál tartó periodika egy csapásra nagy népszerűségre tett szert a százezer példányban készült első szám kétszázezres utánnyomása is pillanatok alatt elfogyott. A lap ára 10 frank, melyből 8 frank magát az árust illeti meg, aki az „alapszabály” szerint hajléktalan munkanélküli. Persze a franciák nemcsak merő szolidaritásból veszik a lapot, hiszen tartalma is rendkívül vonzó: egyebek közt azáltal, hogy saját szemszögéből „folytatja” a francia közvéleményt foglalkoztató vitákat. Például az immár egy éve folyó „munkamegosztási” kísérletek körüli disputát.

„Dolgozz kevesebbet, hogy mindenki dolgozhasson”

Ez a címe Guy Aznar nemrég megjelent könyvének, akit a munkamegosztási, pontosabban „munkahely-megosztási” kísérletek egyik „teoretikusaként” tartanak számon. Aznar a Macadamnak adott interjújában kijelenti: ezzel a módszerrel csak akkor lehet valóban új munkahelyeket teremteni, ha a munkaidőt annyira brutálisan csökkentjük, hogy azt ne lehessen a termelékenység emelésével kompenzálni. Kérdés persze, ki akar önként kevesebbet dolgozni – s főleg kevesebbet keresni – csupán azért, hogy másoknak is jusson munkahely. Sokan ezt merő illúziónak tekintik, ám az egy éve tartó kísérletek számos tanulsággal szolgáltak arra vonatkozóan, miként lehet a 3 millió francia munkanélküli helyzetét enyhíteni.

„Munkamegosztás” vagy „fizetésmegosztás”?

Épp egy évvel ezelőtt, még a szocialista kormány idejében, néhány kis vállalat dolgozója így érvelt az elkerülhetetlennek látszó elbocsátásokkal szemben: „Ha a vállalat 100 dolgozóból ötöt el kíván bocsátani, de az összes dolgozó elfogadja, hogy 5 százalékkal kevesebbet keres és 5 százalékkal rövidebb ideig dolgozik, az elbocsátások elkerülhetők.” Más vállalatok dolgozói felháborodottan tiltakoztak, az összes szakszervezet a javaslat ellen foglalt állást. Megoszlott a szocialisták véleménye is, ráadásul a támogatók sem merték a gyereket nevén nevezni: „munkamegosztás”-ról beszéltek, a „fizetésmegosztás” szót gondosan elkerülték.

Az akkori ellenzék – a mai kormánypárt – nevetséges, jelentéktelen vagy éppen káros kezdeményezésnek titulálta és fölényesen visszautasította az ötletet, ennek ellenére azóta – miként a Le Monde hírül adta – csak az év első felében 37 „munkamegosztási” kísérlet történt Franciaországban.

A kísérlet során a vállalatok vezetősége a dolgozók kezdeményezésére egy évre szóló szerződést kötött a szakszervezetekkel. Az egyezmények tartalma igen változatos, többnyire négy módszert követ. 1. Egyszerű munkaidő- és fizetéscsökkentés: ennek fejében a vállalat meghatározott időre kötelezi magát, hogy nem folyamodik elbocsátáshoz vagy épp „krónikus” munkanélkülieket alkalmaz, meghatározott feltételekkel. 2. „Szolidaritási járulék”: a dolgozók fizetésük egy meghatározott százalékát befizetik egy szolidaritási alapba. Ezt a vállalat vagy az eredetileg tervezett elbocsátások közvetlen elkerülésére, vagy olyan beruházásokra fordítja, melyek az elbocsátások elkerülését lehetővé teszik. Az alap és működése szakszervezeti ellenőrzés alatt áll, és a szerződés lehetővé teszi, hogy a dolgozók hozzájárulását bizonyos körülmények között közvetlenül visszatérítsék. 3. Fizetés- és munkaidő-csökkentés a fizetés nagyságától és a beosztástól függően. 4. A munkrend megváltoztatása fizetés és munkaidő meghagyásával  (részmunkaidő, félállás, idő előtti nyugdíjba vonulás). Egy patinás champagne-i pezsgőgyártó középvállalatnál például a dolgozók elvállalták, hogy idénymunkák idején eredeti beosztásuktól eltérő munkát végeznek: az irodai dolgozók elmennek szüretelni stb. cserébe a vállalat lemond a tervezett elbocsátásokról.

Ez a módszer sok helyütt igencsak megosztotta egy-egy vállalat közvéleményét: a dolgozók egy része privilegizált helyzetben érezve magát, nem akarta meghozni a kívánt áldozatot. Leginkább ott bíztak a kísérlet sikerében, ahol a vállalat nem válik meg szívesen a magas szakképzettséggel rendelkező, speciális munkát végző dolgozóitól, és ahol maguk az alkalmazottak is úgy vélték, képesítésük máshol nem hasznosítható. A DAUM üvegkristálygyárban az üvegfúvók heti munkaidejét 39-ről 36 órára csökkentették, 7200 frank havi fizetés alatt 3 százalék, e felett 6 százalék bércsökkentést fogadtak el, amivel 60 személy elbocsátását megakadályozták.

Zavar és gyanakvás

A kormány nagyszabású tervet dolgozott ki a fenti kezdeményezések alapján. A június 2-án nyilvánosságra került javaslat lényege a következő volt: ha a vállalat elbocsátás helyett kisebb fizetést (és munkaidő-csökkentést) ajánl dolgozóinak, az állam a bérveszteség felét kifizeti. Ez a javaslat még kormánykörökben is zavart keltett, a szakszervezetek is gyanakvással fogadták. Sokak szerint ez arra fogja biztatni a vállalatokat, hogy a munka könnyebbik végét fogják meg, s nagyobb fejtörés helyett egyszerűen a falhoz szorítsák alkalmazottaikat: elbocsátás vagy bércsökkentés.

Amitől féltek, már néhány nap múlva bekövetkezett: egy sarrebourgi cég mind a 450 dolgozójának bejelentette, hogy vagy elfogadnak egy általános 5 százalékos bércsökkentést, vagy elbocsátják őket. A munkaügyi miniszter éles tiltakozására a cég átmenetileg elállt e tervtől, és a kormány – becsületére legyen mondva – a tervezetet visszavonta, s egyelőre a „munkamegosztás” módszere is megmarad kísérletnek, a dolgozók egymás iránti szolidaritását jelző kezdeményezésnek.

(Párizs)

• Külföld