Skip to main content

Kiűzetésünk pontos története

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
avagy rövid küzdelmünk a kísér(t)ővel

A Szabad Demokraták Szövetsége tiltakozik…


Szovjet Szocialista Köztársaságok
Szövetsége
Nagykövetsége
Budapest

A Szabad Demokraták Szövetsége tiltakozik amiatt, hogy a szovjet hatóságok a mai napon két képviselőjét a Seremetyjevo repülőtéren feltartóztatták, nem engedték Tallinnba továbbutazni, és visszaküldték Magyarországra.

A hatóságok arra hivatkoztak, hogy a Bécsi Konvenció értelmében bárkitől megtagadhatják a beutazási engedélyt. Ez annál meghökkentőbb, mert képviselőink éppen a helsinki folyamatról és az európai átalakulásról tartott konferencián vettek volna részt.








Aki már járt a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren, bizonyára ismeri azt a leginkább „pepsi feeling”-nek nevezhető érzést, mely a legnagyobb ország legnagyobb repülőterének legkülönlegesebb duty free shopja előtt elsétáló utast a hatalmába keríti. Nyugat a javából, súgja egy belső hang: pompa, csillogás, a hosszú folyosón elszórtan magukra hagyott személyi számítógépek (a fejlődés mérföldkövei, mintegy).

Az útleveles fiúval hosszasan fixírozzuk egymást. Nehezen hiszi, hogy abból a borzas huligánból az útlevélképen, magamfajta konszolidált, zakós úriember sikerülhet. Delegációnk másik tagja a fénykép óta valamelyest kigömbölyödött, de ezt elképzelhetőbbnek tartja.

A vetélkedő elkezdődik. Elhangzik az első kérdés a beutazási engedélyért. „Tallinnba, egy emberi jogi konferenciára” – válaszolom. Megmutatom a meghívót, rajta az EESTMAA RAVARINNE (Észt Népfront) cégér. A felelet hibás, nem nyert, próbálkozni lehet még a vigaszágon a külföldieket ellenőrző hivatal képviselőjénél.

Az események eddig sem száguldottak, itt azonban a történet végképp leül. Félreállunk, és várunk egy órácskát. Oda a „pepsi feeling”, körülöttünk valahogy megrekedt az orosz kvasz megszokhatatlan szaga. Időnként kirohan egy ingerült hadfi, és az útleveleink után már a jegyeinket követeli. Tiltakozunk, megtarthatjuk – csatát nyerünk. A háború tőlünk távol, szánalmassá gyúródott meghívólevelünk fölött dúl, feltehetően telefonon.

„Hozzák a csomagjaikat, és kövessenek!” „Csak egy szóra tiszt uram, mégis mi lesz velünk?” „Idejében megtudják.” Két perc sem telik el: „Szása, szaladj fel a malévoshoz, ezeket itt visszaküldik.” „Tiszt uram, mi a legnagyobb magyar ellenzéki, parlamenti pártot képviseljük, és egy emberi jogi…” „Ehhez semmi közöm, én csak kísérem magukat.” „Ember, vigyen már a főnökéhez!”

Az aznapra rendelt párbeszéd ezzel véget is ért. Két monológ következett, melyeknek csak az eszmei tartalmát foglalom itt össze.

A csinovnyik szemmel láthatóan rossz passzban volt. Erősen izzadt, szalonnás ujjú és gallérú felöltője, kopasz fejebúbján keresztbe fésült, rég mosott haja az ápolatlanság benyomását keltette. Röviden ismertettem vele az eljárásukkal szembeni kifogásainkat, hivatkoztam a nemzetközi egyezmények idevonatkozó passzusaira, valamint arra, hogy mégiscsak az arrogancia netovábbja feltartóztatni egy emberi jogi tanácskozásra igyekvő küldöttséget, amikor a tranziton túl már ki tudja hányadik virágzását éli a nyíltság. Válaszul csak annyit mondott, hogy ő legalább annyira ismeri a nemzetközi megegyezéseket, mint mi, sőt fejből idézte a Bécsi Konvenciónak azt a kitételét, mely szerint egy ország sem köteles megindokolni a beutazási engedély megtagadását, de nehogy azt higgyük, személyünkkel nem szimpatizál, annyit megsúghat, hogy nincs rendőrségi pecsét a meghívónkon, s ezt a mellőzöttséget rendőrségi kollégái olyannyira zokon vehették, hogy most sajnos el kell hagynunk az országot.

A vita elméleti része így döntetlennel ért véget, a gyakorlatban pedig felkísértek ugyanarra a gépre, mellyel Moszkvába repültünk.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon