Soós Károly Attila

Nyomtatóbarát változat

Az ínség zavara

A vállalati sorban állások felszámolására a kormány olyan programot dolgoz ki – írja a dokumentum –, amely a 40-50 legnagyobb és csődhelyzetben lévő sorban álló vállalatnál „állami, banki és privatizációs eszközökkel összehangoltan eléri a felduzzadt tartozásállomány apadását. Ugyanakkor, a következő programpont szerint, a kormány csődeljárásokat indít 30-40 tartósan veszteséges vállalat ellen. Ennek nyomán a kérdéses vállalatok belső egységeit a dolgozók vagy más belföldiek vagy külföldiek „vállalkozásba vagy tulajdonba” vehetik.

A vállalatok köre – és a kezelendő probléma is – nagyjából ugyanaz a két programpontban. A kezelésre megjelölt eszközök sokfélesége látszólag a bőség zavarát tükrözi, de ha alaposabban megnézzük, lehet, hogy inkább az ínség zavaráról és a cselekvési irány meghatározásának hiányáról van szó. Hiszen az „állami, banki és privatizációs eszközök” lakonikus rövidségű megfogalmazása olyan privatizációs eljárásokra utal, amelyek nincsenek kidolgozva, továbbá olyan állami pénzeszközökre, amelyek forrásai ismeretlenek. A csődeljárás indítására vonatkozó ígéret pedig csak akkor váltható valóra, ha a kérdéses vállalatok magának a kormánynak adósai; ha azonban – más kötelezettségeik terhére – kifizetik esetleges adóhátralékaikat, akkor a kormány nem indíthat ellenük csődeljárást. Végül is tehát nem világos, hogy a kormány mit kíván tenni a kérdéses vállalati körrel; a vállalatok vezetői a mai helyzet fenntartására igyekeznek majd kihasználni a kormány bizonytalankodását.

Privatizálni vagy bérbe adni?

Emellett feltűnő, hogy – a magántulajdonnak, mint a gazdasági rendszer fundamentumának a program elvi részében található hangsúlyozásához képest – az idézett részekben kevéssé áll előtérben a magántulajdonba adás. Ezzel szemben nemcsak itt, hanem e rövid távú („vállalkozásélénkítési”-nek nevezett) program más pontjaiban is nagy fontosságot kap a „vállalkozásba”, „működtetésbe”, magyarán bérbeadás: megjelenik a vállalkozásélénkítő programról szóló pontban mint kísérleti vállalkozási forma; továbbá a belkereskedelemben, a vendéglátó- és szállodaiparban és a fogyasztási szolgáltatások körében kilátásba helyezett „előprivatizáció” (nyilván gyorsított privatizáció) egyik módozata gyanánt; végül a visszaállamosításra kiszemelt (mert belső egységeiket társasággá szervezett) vállalatok működtetése is ehhez hasonló elven fog alapulni.

Vajon nem arról van-e itt szó, hogy az utóbbi időben gyors privatizálást sürgető MDF visszatér korábbi, ezt lassítani kívánó álláspontjához? Ne feledjük: az előtérbe kerülő bérbeadás (amely kedvezőtlen a beruházások, gyökeres vállalati átalakítások szempontjából) az állami tulajdon tartós fennmaradását jelenti, hiszen vállalatot, vállalatrészt – hacsak nem a rablógazdálkodás szélsőséges formáit akarjuk erősíteni – általában csak hosszabb időre (több évre) szabad bérbe adni.

A privatizálás-bérbeadás eldöntetlennek látszó dilemmája mellett további fontos kérdés, hogy mi történik a hagyományos vállalati formákkal. A rövid távú program egyik pontja szerint lehetőséget kell adni arra, hogy a nagyvállalatok „önállóságra érett” belső egységei kiválhassanak. A verseny élénkítésének, a monopóliumok elleni harcnak az a szándéka, amely e célkitűzés mögött munkál, kétségtelenül üdvözlendő. Kérdés azonban, hogy a választott forma megfelel-e a kormányprogram általános szellemének. A belső egységeknek adandó kiválási lehetőség az önigazgatás irányzatát erősíti; ugyanakkor a program (100 napon túlra szóló része) a vállalati tanácsos vállalati forma megszüntetését helyezi kilátásba. Végül is tehát a vállalati önigazgatás erősítése vagy megszüntetése a cél? Vagy rövid távon a hosszú távú céllal ellentétes irányban kell elindulni? Vajon nem vezet-e ez jogbizonytalansághoz és a hazánk iránt érdeklődő külföldi beruházók elbizonytalanodásához?

Azt hiszem, mindezek a kérdések (persze említhetnék itt továbbiakat is, pl. a költségvetési egyensúly sürgős megjavításának mikéntjéről) mielőbb tisztázásra szorulnak: a gazdasági szereplők – munkavállalók, vállalati vezetők, vállalkozók, külföldi beruházók – ismerni akarják a kormány törekvéseit. Ha ezek nem válnak heteken belül nagyon világossá, akkor bizonyára arra fognak számítani, hogy marad minden a régiben, és ennek megfelelően saját viselkedésükön sem fognak változtatni. Akkor pedig egy időre – talán hosszú időre – elvész a rendszerváltoztatás történelmi lehetősége, és tovább folytatódik a gazdasági hanyatlás.

• Beszélő