S. L. [Sebők László]

Nyomtatóbarát változat

Kezdetben a Dunáé volt az Óbudai- (avagy, ahogy a köznyelv a mai napig tartja, Hajógyári-) sziget. A folyam szabta-varrta partját, öntözte ártéri erdeit. 1835 óta, amikor is a déli részén hajógyár épült, a sziget sorsát lényegében a gyár hogyléte határozta meg. Bíró József, a Magyar hajóépítés 150 éve című, 1985-ben napvilágot látott könyve előszavában Angyal Ádám, a Ganz Danubius Magyar Hajó- és Darugyár akkori vezérigazgatója így ír: „A Magyar Hajó- és Darugyár múltja és jelene biztos jóslatokat enged meg. Ez az iparágnyi vállalat az elkövetkező évtizedekben is fontos lesz a magyar gazdaság számára, teljesítményei a világon mindenütt hirdetni fogják országunk jó hírnevét, eredményeit.”

De Angyal Ádám nem lett próféta saját gyárában. A Pártélet 1989-es első számában már ezt írja: „…nem riadunk vissza attól sem, hogy egészen más üzleti tevékenységbe kezdjünk, így például az óbudai gyár területét esetleg idegenforgalmi célokra szabadítsuk fel. Tőkeerős partnerek részéről igen komoly érdeklődés mutatkozik az elképzelések iránt, a vállalaton belül azonban még nagy ellenállást kell leküzdenünk.”

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a hajógyárnak volt-e valós esélye a túlélésre. A vezérigazgató szerint nem, a gyáriak szerint igen.

Íme két év fontosabb eseményei:

1989. január: Az öt gyárból (Angyalföld, Óbuda, Balatonfüred, Vác, Daru- és Kazángyár) öt önálló részvénytársaságot szerveznek. A vezérigazgatóság egy részéből olyan vagyonkezelő holding alakul, melynek többségi tulajdona van mindegyik rt.-ben.

1989. március: A vagyonkezelő holding társaságot szervez Szigethasznosító Rt. néven.

1990. március: A Szigethasznosító Rt. nemzetközi pályázatot ír ki a sziget beépítésére. Ugyanakkor a svéd Jimm Shipping AB olyan, 40 százalék magyar részesedésű vegyes vállalat létrehozására tesz ajánlatot az óbudai gyár vezetőinek, amely lehetőséget adna öt év alatt 31 darab part menti közlekedésű hajó megépítésére. Demeter József, a gyármentő akció egyik szervezője: „Mai szemmel úgy látom, hogy az ő fantáziájukat is a terület ragadta meg. A hajógyártás fejében csodálatos területhez juthattak volna. Mi természetesen foggal-körömmel küzdöttünk a túlélésért, de azt hiszem, vesztésre ítélt csatába indultunk.”

1990. június: A részvénytársaság közgyűlése a főrészvényes javaslatára szerződéskötési korlátozást ír elő a gyár számára. Ugyanebben a hónapban a zsűri formai okokra hivatkozva eredménytelennek nyilvánítja a szigetbeépítésre kiírt nemzetközi pályázatot.

1990. augusztus: Angyal Ádám – az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium rosszallása ellenére –előszerződést köt a dán Baltica Finans AS befektetőtársasággal és a JPG Enterprise AS építőipari vállalkozással. Az előszerződést jóváhagyásra benyújtják az ÁVÜ-höz.

1990. szeptember: Az említett svéd Jimm Shipping is megteszi a maga ajánlatát. Az ÁVÜ államigazgatási felügyelet alá vonja a Ganz Danubiust, és felmond Angyal Ádámnak. Vásony Gergely, a kijelölt kormánybiztos egyik ajánlattételt sem fogadja el, elrendeli a gyár lehető leghamarabbi bezárását.

1991 tavaszától a munkásokat a még meglévő szerződések teljesítésének függvényében folyamatosan küldik el. Demeter József: „A maradék tíz hajóépítő a szerelőcsarnok közepén asztalt terített. Velem együtt körbeülték, és búcsúzóul birkagulyást ettünk.” Szíjártó Péter, a gyár utolsó tervezési osztályvezetője: „A múzeum elvitte a megőrzendő terveket, de rengeteg használható szabvány, műszaki dokumentáció, fantasztikus szellemi érték ment veszendőbe. Az irodákat ki kellett ürítenünk. Amit lehetett, lakásokra mentettünk, de rengeteg minden került szemétre.”

1992 közepétől-végétől gyakorlatilag már senki sincs a szigeten a gyár egykori dolgozói közül. A hasznosítással kapcsolatos ügyeket a Hajógyári Sziget Vagyonkezelő Kft., a 118 hektáros sziget 27 százalékának tulajdonosa intézi. A kft.-ben egyébként vagy negyven cég képviselteti magát. Angyal Ádám: „Az Óbudai Hajógyár felszámolásra került. A felszámolás során az összes hitelező valamilyen üzletrészt kapott ajándékba. A Magyar Befektetési és Fejlesztési Rt. pillanatnyilag a többségi tulajdonos.”

A Vagyonkezelő Kft. valamilyen formában értékesíteni szeretné a rendelkezésére álló területet. Ám Kádár József ügyvezető szerint addig, amíg nincsenek végleges hatósági előírások, hogy mit lehet és mit nem lehet csinálni a szigeten, egyetlen befektetővel sem folytathatnak érdemi tárgyalásokat.

A tervek közül eddig a dán szórakoztató centrum projekt jutott még a legmesszebbre. A Baltica Finans AS vállalta volna a beruházáshoz szükséges 869 millió dollár előteremtését is, ha megkapja a terület tulajdonjogát. Erre azonban senki nem mert engedélyt adni. Igaz, az akkori területrendezési tervbe sem lehetett volna begyömöszölni ezt a majd’ Bős–Nagymaros léptékű vállalkozást.

A vita immáron két év óta akörül folyik, hogy milyen legyen az idevonatkozó részletes rendezési terv. A környezetvédő mozgalmak váltig tiltakoznak a felkért tervezőit elképzelései ellen. A III. kerületi önkormányzat építési ügyeinek felelőse viszont állítja: amennyire lehetett, a környezetvédők szempontjait is figyelembe vették. A rendezési tervvel a kerületi önkormányzat egyetért, de csak akkor léphet hatályba, ha a Fővárosi Közgyűlés is jóváhagyja a benne szereplő építési övezeti átsorolásokat.

Tarlós István III. kerületi polgármester: „A hatósági jogköröket mi gyakoroljuk, s az építésrendészeti eljárások segítségével meg tudjuk óvni a terület jellegét. Csakhogy a Hajógyári-sziget tulajdonjoga nem a mienk, így az irányítás nem a mi kezünkben van. Találkozunk elrugaszkodott nézetekkel. Én benne volnék egy környezetbe illő szálloda felépítésében, de van, akinek még így se jó.”

A legélesebb vitát az váltja ki, hogy a tervek övezeti átsorolásokat helyeznek kilátásba. A hajógyár területének övezeti minősítése jelenleg 35-ös, ami azt jelenti, hogy „jelentős zöldfelületet igényelő közösségi létesítmény” céljaira van kijelölve. A rendezési terv azonban a 34-es övezetbe sorolná át, vagyis övezeti státusa a jelző nélküli „közösségi létesítmény” megjelölésre fokozódna le. „Ez esetben – írják a környezetvédelmi mozgalmak a részletes rendezési tervhez kapcsolódó módosító javaslatukban – semmiféle elvi akadály nem gördíthető a beépítési szándék növelése, egy esetleges újabb Duna-parti szállodasor felépítésének útjába.” A sziget északi részére, a honvédségi üdülő területére vonatkozó tervben szintén az említett övezeti átsorolás szerepel. Kifejezetten botránykőnek tartják a környezetvédő mozgalmak a 71-es övezeti minősítéssel ellátott, mintegy 3,5 hektárnyi közpark 34-es övezetbe sorolását. Gyenge Zsolt környezetvédő budapesti polgár: „A rendezési terv három szállodát, egy countryclubot és egy főiskolát helyezne ott el. A közparkot csereként kapná a Vagyonkezelő Kft., mivel a területén lévő római kori Hadrianus-palota maradványai akadályozzák a szálloda- és irodaház-építést. Ha egy állampolgár telkén tilt meg valamit egy rendezési terv, akkor nem hasítanak ki cserébe egy másik telket egy közparkból.”

A környezetvédői ellenvetések lényege, hogy a tervezett létesítmények tovább rontanák a súlyosan szennyezett környezetben lévő óbudai lakótelep helyzetét. Ma a szigeten naponta 300 gépkocsi fordul meg, ha viszont megvalósulna a rendezési terv, akkor több mint háromezer autó szennyezné a levegőt. Az új bevezető hidak megépítése pedig tönkreteheti a védett galériaerdőt. Bubla Gyula, a Fővárosi Közgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke: „Nem szabad megengedni, hogy több gépkocsit vezessenek be a szigetre, teljesen felesleges új hidak létesítése. Bizottságunk nem támogatja a közpark átsorolását építési övezetté. Lehet, hogy ezek után visszavonják, és átdolgozzák az övezeti átsorolásra tett javaslatot, de megtörténhet az is, hogy a közgyűlésre bízzák a döntést.”

Közben a Duna Kör a Független Ökológiai Központtal, a Levegő Munkacsoporttal, az Óbudai Beton Biotóppal és a Selyemgombolyítóval közösen kidolgozta Ökosziget-koncepcióját. A szerzők – Droppa György és Farkas Gabriella – azt írják: javaslatunk modellkísérlet, ami ugyan nem kockázatosabb, legfeljebb bonyolultabb módja a vagyonhasznosításnak, mint a feldarabolás utáni eladás.” Elképzeléseik szerint a szigethasznosítók a meglévő épületeket, szabadidő- és sportintézményeket szánnák közösségi használatra, s mindenképpen a természetközeli állapotok megtartására, bemutatására törekednének.

Hogy mitől tartanak leginkább a környezetvédők, azt talán a legélesebben épp a közgazdász-technokrata Angyal Ádám fogalmazza meg: „Biztos vagyok benne, hogy ami ott megvalósul, az nem a részletes rendezési terv lesz, hanem valami más. A pénzemberek szeretik megmondani, hogy mire hajlandók pénzt adni, és mire nem.”

Területrendezési terv (1) kontra Ökosziget-koncepció (2) a Hajógyári-szigetről

• Gazdaság és társadalom