Bretter Zoltán

Nyomtatóbarát változat

Sri Lankán (Ceylon) demokrácia van.

A gyarmati uralom megszűntével az angolok kivonultak, de itt hagyták a demokrácia intézményeit, a westminsteri modellt. (Emiatt akarta távol tartani az ENSZ-tagságtól Sri Lankát a SZU, de Mongóliáért cserébe végül beengedte.) Működik a parlament – igaz, mostanában egy szigetre költöztették, mert a régi épületre az elnök és a miniszterek tartottak igényt; vannak pártok – igaz, közülük az egyiknek, az UNP-nek, a Nemzeti Egységpártnak abszolút többsége van a törvényhozásban; a nyilvánosság széles körű: a televízió egyik csatornája közszolgálati, a másik többnyire magán – habár a magántársaság csak adminisztrálja a kormány tulajdonában lévő frekvenciákat; újságot is bárki alapíthat, s két országos napilap is van, melyek közül az egyik állami, a Daily News, a másik, a The Island független, a bíróságok szintén függetlenek, s csak ritkán esik meg, hogy megfélemlítenek bírókat, ügyvédeket; végül az ország gazdasága vegyes tulajdonon alapul: 60 százalék az állami tulajdon aránya, a magántulajdon mértékét szabályozzák, s az ültetvények nagy része továbbra is állami.

Dr. Chanaka Amaratunga, a Liberális Párt vezetője is azt mondja: Sri Lankán alapvetően demokrácia van, legfeljebb a demokrácia intézményeit működtető emberek a hibásak azért, ha ez a demokrácia mégsem tökéletes. A legnagyobb hibának a liberálisok az elnöki rendszer 1977-es bevezetését tartják.

Még a gyarmati időkből származik a tiltás: a parlamentben nem szabad támadni a királyi családot, kérdés az uralkodóhoz, később annak helytartójához, nem intézhető. Ceylon függetlenségével egy időbeni a szigeten megteremtették a reprezentatív elnöki rendszert, ami helyettesítette a kivonuló királyi felséget. (Később az 1977-es választások nyomán már a végrehajtó hatalom feje lett.) A „királyi felség” felelősségre vonásának parlamenti tilalma változatlanul törvénybe iktatott korlát, következésképpen most már az elnöknek nem lehet kérdéseket föltenni, nem lehet interpellálni hozzá.

A következő lépés tovább szűkíti a demokráciát. Az elnöknek joga van bizonyos minisztériumok tevékenységét saját hatáskörébe vonni. Ezekre a minisztériumokra pedig rögtön érvényes a „királyi felség” parlamenti immunitásának törvénye. De a minisztériumok esetében a legfurcsább mégiscsak az, hogy 105 van belőlük. A 130 képviselő közül ennyien miniszterek. Mindenre van miniszter és minisztérium: az agráripar és ipari-agrárium, a hajózás, a vizek, a kereskedelem, a repülés, a tömegközlekedés, a vasutak stb. stb. ügyeinek intézésére. Nem csoda, hogy az elnök közvetlen klientúrájából áll az egész végrehajtó apparátus.

A parlamenti hiányosságokat azután mindenféle egyéb tekintélyelvű mutatvány egészíti ki. A nyilvánosság nem korlátozott közvetlenül, csak éppen az újságírók rettegnek. Külső cenzúra nincs, de a belső cenzúra dühöng. Állását veszítheti az az újságíró, aki túlságosan merész. S állásán kívül aligha van egyéb lehetősége a pályán.

Egyáltalán: a közéletet minden ízében áthatja a félelem. Még Bandaranaike asszony, a volt miniszterelnök is arról panaszkodik, hogy lehallgatják telefonját.

A félelem közvetlen forrása nem a titkosrendőrség, ahogy ezt itt-ott szokásban volt, hanem az elnök titkos utasításai és leplezetlen szándékai, valamint a katonaság. A katonák kivételes hatalmát elsősorban a tamil–szingaléz polgárháborúban játszott szerepük szavatolja; az, hogy szükség van rájuk. A különböző etnikumok közötti kegyetlen harcot kiegészíti a szingaléz nacionalista terrorizmus és a JVP, a militáns kommunisták fegyveres harca a hatalomért.

Az elnök mindazonáltal igyekszik a demokrácia látszatát fönntartani. Működik az összpárti konferencia, amelyik a hivatalosan elismert pártok tanácskozó testülete. Egyelőre azonban az összpárti konferencia gyöngíti a parlamentet, azt számos esetben sikerrel kerüli meg – némi haszonnal járó demokráciapótló.

A vidéki nyomor, a helyi önkormányzatok fejletlensége (most zajlanak az ország történetének első helyi választásai), a többpártrendszer kiegyensúlyozatlanságai, az ellenzék parlamenti jelentéktelensége mellett bizonyára döntő jelentősége van az ideológiai egysíkúságnak is.

Az elnök eszmei fegyvertára kísértetiesen hasonlít némely harmadik utas populizmusokhoz. „A népet kell szolgálni”, és a „népnek csak olyan rendszer jó, amelyik e nép történetéből, hagyományaiból fakad”; a nép lelkivilágát a vallás fejezi ki legjobban, a buddhizmus, az ország 70 százalékának hite, melynek védelmére az alkotmány kötelezi a politikai erőket. „Idegen eszmék” nem gyökeresedhetnek meg, és sem a gyökértelen európai liberalizmus, sem pedig a gyökértelen európai kommunizmus nem lelhet otthonra a hazában – habár ez utóbbi talán mégsem olyan veszedelmesen gyökértelen (az elnök egyik tanácsadója elismert sztálinista). Ha pedig az elnöknek rossz kedve van, akkor megfenyeget „bizonyos értelmiségieket”, hogy bomlasztó tevékenységüknek hamarosan végé. Ezt mondta akkor is, amikor díszvendégként megnyitotta a Liberalizmus a harmadik világban című, a Sri Lanka-i Liberális Párt 10 éves fennállása alkalmából megrendezett szemináriumot.

• Külföld