Skip to main content

Médiaautó

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A képviselőket, akik a parlament szeptember 28-i délelőtti ülése miatt reggel nem tudtak hajóra szállni, autóbusz vitte Visegrádra, az ebéd és a politikai talk-show-k színhelyére. Az ülés elhúzódott, a busz – utasokra várva – a tervezettnél másfél órával később indult el. Végül három képviselőtársammal és egy kollégámmal öten ültünk a nagy Ikarusban. A nekilóduló busz előtt úgynevezett felvezető kocsi, villogó kék fényt és vijjogó szirénát használó rendőrautó haladt. A kocsi vezetője piros-fehér rendőrbottal parancsolt megállást a zöld jelzésben szabályszerűen áthaladó vagy a szemközti sávban közeledő autóknak. A mellette ülő csinos rendőrnő feltűnően kecses keze nem kevésbé határozott mozdulatokkal parancsolta távolabbra a jobb sávban haladó kocsikat, hogy a testes busz a rendőrautó nyomában átkígyózhasson az összetorlódó járművek között. A piros jelzés előtt várakozó kocsik rémülten kúsztak fel a megemelt, füves útpadkára. A busz vezetője riadtan fékezett, amikor egy óvatlan autós becsusszant a felvezető és az Ikarusz közé. Visegrádon buszunk megint csak csinos rendőrnők sorfala között hajtott be a várudvarra. Este a kikötőhöz vezető utat ismét rendőrök zárták le.

Hogy is van ez? Vajon a parlament kérésére a BRFK rendelte ki a rendőrautót az utazó képviselők miatt? De a képviselők nem védett személyek, hivatalos, állami védelem a miniszterek közül is csak néhánynak jár. A program jellege a fokozott sebességet sem indokolta. Hiszen a honatyák nem katasztrófa színhelyére siettek, még csak nem is hivatalos állami eseményre, a Médiahajó politikai értéke ellenére is magánprogram, már-már szórakozás.

A vállalkozás ötletgazdája és legfőbb szervezője, Enyedi Nagy Mihály tudtomra adta: a biztosítás tetemes pénzébe került a szervezőknek. Hiszen ennyi politikus, ennyi neves ember egy hajóban kívánatos célpontja bármely terroristának, Mátyás-templomi robbantgatónak. Nem olcsó mulatság a rendőri felvezetés sem.

Hohó! A biztonságról a vállalkozónak valóban gondoskodnia kell: erre szolgál a majd’ kétezernyi vagyon- és személyvédelmi cég. A védett személyeket pedig őrizze a Köztársasági Őrezred: ezért kapja a pénzt a költségvetésből. De mi van a kettő között?

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályán elmondják, rendőri felvezetést, területbiztosítást, útlezárást bárki kérhet – csak meg kell fizetni az árát.

Az utóbbihoz az önkormányzat hozzájárulása is szükséges. Aki úgy kívánja, az esküvői menetét rendőrmotorosok vezetik. A bérelt rendőr ára 2000 Ft/óra, a kocsi 600. Megkülönböztető jelzést használó rendőri felvezetőkocsi így óránként 4600 forintba kerül (mert két rendőr kell bele), plusz 40 forint/kilométer. Ha a rendelés 24 óránál rövidebb határidőre szól, a szállító – a rendőrség – 100 százalék felárat számíthat fel. A rendelést azonban a rendőrség – a hatóság mégiscsak hatóság – halaszthatatlan állami feladatra hivatkozva kártérítési kötelezettség nélkül lemondhatja. Megkülönböztető jelzést – engedéllyel – magánszemély is kaphat a gépkocsijára, ha autóját élet- és vagyonmentés céljára használja. Ezzel voltak visszaélések, mondják a közlekedésrendészeten. A közelmúltban több engedélyt visszavontak.

Nálunk egy luxus-Mercedes óradíja fegyveres vezetővel 1800 forint, tájékoztat az egyik ismert testőr-kft. vezetője. Hosszabb távolságra 60 Ft/kilométer – alig több, mint egy taxi. A mi árainkat lenyomja az óriási konkurencia. A rendőrség monopolhelyzetben van. Mi csak védelmezzük az ügyfeleinket, azt nem tudjuk biztosítani, hogy a kocsijuk megállás nélkül szelje át csúcsforgalomban a várost. De nézze meg, naponta hány magánvendéget hozatnak be a meghívó cégek vijjogó felvezetéssel Ferihegyről.

A rendőr hatósági személy, akkor is, ha csupán X. Y. cégvezetőt hozza be leányfalui villájából a Gellért szállóbeli villásreggelire. Aki kézmozdulatára, piros-fehér botja intésére nem tér ki a cégvezető útjából, szabálysértést követ el, sőt súlyosabb esetben bűncselekményt: „Aki a hivatalos személyt jogszerű eljárásban erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti… három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (Btk. 229. par.)

A Köztársasági Őrezred tagjai Buffalo Kft. néven vagyonvédelmi feladatokat vállalnak, állítja egy konkurens cég vezetője. Az őrezred illetékese határozottan cáfolja, hogy közük lenne a Buffalo Kft.-hez, létezéséről azonban tudnak. Nem zárják ki, hogy az őrezred egyes tagjai vállaltak magánmegbízást. Pontosabb információval azonban csak alaposabb vizsgálat után szolgálhatnak.

A rendőröknek – való igaz – csekély a fizetésük. De vajon indokolhatja-e ez azt, hogy a rendőr úgy változzon át magánvállalkozóból hatósági személlyé és vissza, ahogy a fotonok váltogatják hullám- és részecsketermészetüket?

A Médiahajón egyébként, még egyszer mondom, remekül éreztem magam. Köszönöm a meghívást.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon