–krp– [Krasztev Péter]

Nyomtatóbarát változat

Az iskolában annak idején azt tanultuk, hogy Mongólia az egyetlen ország, mely az elmaradott feudalizmusból egy merész elhatározással belevágott a szocialista társadalom építésébe. Ügy tűnik, mostanában az emberek ott is kíváncsiak lettek arra, miből maradtak ki.

– Zorig úr, arra kérem, mondjon néhány szót magáról, „polgári” foglalkozásáról és arról, hogy kapcsolódott be hazája politikai életébe?

– Huszonkilenc éves vagyok, az ulan-batori egyetemen tanítottam, és jelenleg is ott dolgozom. Politológus vagyok, Mongólia politikai életével foglalkozom. Már 1988 végén kísérletet tettem arra, hogy pártot alapítsak, próbálkozásom azonban akkor még kudarcba fulladt.

– Mi lett volna a párt neve?

– Nemzeti Haladás Pártja. Ezt követően 1989 végén találkoztam hozzám hasonló „máskéntgondolkodókkal”, és velük együtt megalakítottuk a Mongol Demokratikus Szövetséget (MDSZ).

– Milyen hagyományai vannak Mongóliában az ellenzékiségnek? Hogyan merült fel egyáltalán a pártalapítás gondolata?

– Azt lehet mondani, hogy ilyen hagyomány gyakorlatilag nem létezett. Ez nagy tehertétel volt számunkra. A mostani ellenzéki pártot a fiatal értelmiségiek hozták létre, akik nagyrészt külföldön tanultak, ki Kelet-Európában, ki a Szovjetunióban. Csak nekik lehetett összehasonlítási alapjuk, ők értették meg elsőként, hogy az az út, melyen mi is elindultunk, nem vezet sehová, előre látták, milyen siralmas eredményekre vezet mindaz, amit ránk kényszerítettek. A tapasztalatunk szintén ezekből az országokból származik, és persze maga a pártalapítás ötlete is.

– Hozzánk Magyarországra igen kevés információ jut el Mongóliáról, és amit a tömegtájékoztatáson keresztül tudunk meg, gyakran annak a hitelességéről sem vagyunk meggyőződve. Idén június huszonkilencedikén parlamenti választásokat tartanak önöknél. Milyenek ma a politikai erőviszonyok Mongóliában?

– A legnagyobb erőt a mai napig a kormányzó kommunista párt képviseli. Ellenfele az egységes ellenzék, melyben három párt, illetve mozgalom vesz részt. Közülük a legjelentősebb az MDSZ, melynek több mint hetvenezer tagja van. Az országban már szinte mindenütt alakultak szervezeteink. A választásokon e két nagy erő között dől el a küzdelem.

– Mindig foglalkoztatott a kérdés, hogyan jut el odáig egy diktatórikus hatalom, hogy olyan ellenzéket tűrjön meg maga mellett, mely kész arra, hogy átvegye tőle az irányítást. Önöknél hogyan zajlott le a gyakorlatban a pártalapítás? Említette, hogy önhöz hasonlóan gondolkodó fiatal értelmiségiek alakítottak csoportot.

– Kezdetben, azaz 1988 végétől elszigetelt illegális csoportok működtek…

– Egyfajta földalatti ellenállás?

– Igen, illegális földalatti mozgalmak, melyek egy adott pillanatban egymásra találtak. Röplapokat nyomtattak, és titokban teleragasztották velük a várost, szamizdat kiadványokat terjesztettek.

– A hatalom mit szólt mindehhez?

– Azokat, akik lebuktak, beidézték az Államvédelmi Bizottság elé, „elbeszélgettek” velük, azonban semmit sem tudtak ellenük tenni, hiszen semmiféle alkotmányellenes cselekményt nem követtek el. Később megpróbálták megosztani az ellenzéket, az aktivistákról dossziét vezettek. Tudomásom van róla, hogy 1988 végén nekem is nyitottak egy dossziét, mert a fülükbe jutott, hogy szervezkedtem. Lehallgatták, és valószínűleg jelenleg is lehallgatják a telefonomat. Nos, miután tudatosult bennünk, hogy nem érhet minket bántódás, hiszen semmi törvénybe ütközőt nem követtünk el, felmerült a kérdés, miért is ne legalizálhatnánk magunkat, meddig fogunk még félni az üldöztetéstől. Így hát döntöttünk, és egyesített erőfeszítéssel legalizáltuk tevékenységünket.

– Milyen megmozdulásokat szerveztek, és milyen eredményeket értek el?

– Tavaly december tizedike óta rendszeresen szervezünk tüntetéseket. Akkor jelentettük be ugyanis szervezetünk megalakulását, és tettük közzé követeléseinket a kormánnyal, vagyis a párttal szemben. Több éhség- és ülősztrájkot tartottunk, és ez növelte a közvélemény irántunk érzett szimpátiáját és támogatását. Az éhségsztrájkkal konkrét eredményeket is elértünk: az egész politikai bizottság és a kormány néhány tagja lemondott. Kiharcoltuk, hogy a parlamenti választások listás rendszerűek legyenek.

– Ezt hívják önöknél Kis Népi Hurálnak. A Nagy Népi Hurál tagjait hogyan választják?


– A Nagy Népi Hurál, vagyis a felsőház nálunk teljesen jelképes intézmény, gyakorlati politikai hatalma nincs, mivel csak ötévenként ülésezik. A képviselőket egyéni körzetekben választják meg, s ez, ily módon valóban kedvez a volt apparatcsikoknak.

Visszatérve az előző kérdésére, én úgy látom, hogy a legnagyobb eredmény, amit eddig elértünk az, hogy a változások békés úton, erőszakmentesen zajlanak.

– Egy esetleges választási győzelem után melyek lennének az önök kormányának a legelső intézkedései?

– Országunk mély gazdasági válságot él át. Szövetségünk kidolgozott egy válságkezelési programot, és a kilábalásra is volnának ötleteink. Első számú feladatunk a piacgazdaságra való áttérés. Ehhez a különböző tulajdonformák bevezetésére és egyenjogúsításra lesz szükség. Meg kell szüntetni az állami tulajdon kiváltságait. Kívánatosnak tartjuk, hogy mindez dinamikusan, de fokozatosan menjen végbe, hiszen a gazdaság szerkezete nálunk teljesen deformálódott, és egy hirtelen változás katasztrófához vezetne.

– Vannak példaképeik vagy olyan modellek, melyekről úgy találják, hogy alkalmazhatók Mongóliában is?

– Erre nehéz válaszolni, mert csak most jutottunk el oda, hogy kezünkbe vehettük a kelet-európai pártok programjait. Eddig ugyanis ezekhez nem juthattunk hozzá Mongóliában. Az utóbbi hetekben kezdtük meg a külföldi gazdasági elképzelések feldolgozását.

– Önök most az országuk teljes politikai, gazdasági és katonai függetlenségét tűzték ki célul. Bennem ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel. A szovjet hadsereg kivonulása után nem tartanak-e Kína „területéhségétől”, és mi történik, ha a Szovjetunió a hadseregével együtt visszahívja az önöknél dolgozó nem katonai szakembereit? Nem lát veszélyeket a félgyarmati viszony hirtelen megszüntetésében?

– A szovjetek kivonulása után szeretnénk minden szempontból semlegesekké válni. Reméljük, hogy területi sérthetetlenségünkre nemzetközi garanciákat kapunk. Ez ügyben kétoldalú tárgyalásokat fogunk kezdeményezni Kínával. Úgy gondolom, szakemberek dolgában nem állunk rosszul. A kérdés itt csak az, sikerül-e nekik megszabadulniuk ideológiai előítéleteiktől, ki tud-e alakulni egy újfajta gondolkodás.

– Arra kérem végezetül, értékelje megbeszéléseit az SZDSZ képviselőivel. Miben lehet egy magyar ellenzéki párt az önök segítségére?

– A Szabad Demokraták Szövetsége az első európai párt, mellyel kapcsolatba léptünk. Eszmecserénk rendkívül hasznos és tanulságos volt a mi szempontunkból. Meggyőződhettünk arról, hogy a személyes kontaktusok, az ilyen kötetlen beszélgetések minden hivatalos tárgyalásnál többet érnek. Rengeteg ötletet kaptunk az előttünk álló kampányhoz, és a pártszervezés kérdéseivel is részletesen foglalkoztunk. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az itt töltött másfél óra alatt egymásra találtunk.

– Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok a választásokhoz.

• Külföld