Paul Hockenos

Nyomtatóbarát változat

Macedóniában, az Albániával, Bulgáriával és Görögországgal határos sziklás nyugat-balkáni köztársaságban a szavazás első fordulóját november 11-én tartották. Ezáltal teljesebbé vált Jugoszlávia átalakuló politikai térképe. Az álmos kis köztársaság egyértelműen kinyilvánította, hogy nem szándékozik többé alárendelt szerepet játszani erős északi szomszédja, Szerbia mellett. De a nacionalista ébredés ebben az 1,3 millió lakosú, szegény köztársaságban sajátos problémákba ütközik. Erősen kezdi hallatni hangját a 4-500 000 fős albán kisebbség, és ez bizonyára itt is felszítja majd a szenvedélyeket, akárcsak Szerbia nyugtalankodó déli tartományában, a 90 százalékban albánok lakta Koszovóban.

A macedóniai nemzetiségeknek kevesebb mint 40 százaléka ment el szavazni. A kiosztásra váró 120 parlamenti hely közül csak egy maroknyi sorsa dőlt el az első fordulóban. A fennmaradó helyek döntő többségén november 25-én a két éllovas – és vélhető koalíciós partner –, a reformkommunista párt és a Reformerők Szövetsége fog osztozni. A szövetség, amely a jugoszláv miniszterelnök, Ante Markovic szellemi gyermeke, az itteni szavazáson jó mutatkozott be. A párt – amely csak egy hónapja alakult – Markovic rámenős szabadpiaci reformjainak politikai orgánuma. A miniszterelnök politikája – legalábbis eddig – megállította a vágtató inflációt. A föderáció hívei úgy látják, hogy ez a párt jelenti az utolsó esélyt az ország széthullásának megakadályozására.

Szlovéniában és Horvátországban a nemzeti erők győztek. A macedóniai választás volt az első jele annak, hogy az országban egy új föderáció alternatívája népszerű lehet. A Reformerők Szövetsége vonzza azokat, akiket aggasztanak a nemzeti szenvedélyek politikai és gazdasági következményei.

A kormányban a megreformált kommunista párt is vezető szerepet fog játszani. A Kommunisták Macedóniai Szövetségének utódja, a Demokratikus Reform Pártja hasonlít sok keleti rokonára: nevében szociáldemokrata, kilátásaiban európaias, riválisaihoz képest sokkal kevésbé nacionalista. A kitatarozott párt „bevallotta hibáit”, és rehabilitálta a száműzött liberálisokat. A párt egy lazább, demokratikus jugoszláv föderáció gondolatát pártolja, de nem minden áron. „Azelőtt Macedónia is azt gondolta, amit Szerbia – mondja a pártreformer, Dordi Spasov. – Ez nem lesz így ezután.”

Nagy-Albánia…

Negyven kilométerre nyugat felé, Tetevo városában nem az ortodox templomok tömör sziluettjei, hanem a karcsú, magas minaretek tagolják a horizontot. A fővárossal, Skopjéval ellentétben itt főleg albánok laknak. A választás előestéjén mindenki az esélyeket latolgatja. A szűk, sáros utcákon minden kirakatban az albán párt, a Demokratikus Felvirágzás Pártjának kampányplakátjai díszelegnek. Fehér paszományos albán kalapot viselő, hangosan vitatkozó férfiak csapatai járnak fel-alá a párt fűtetlen, egyszobás irodája és a szomszédos kávéház között.

A Macedóniában élő 30-35 százalékos albán kisebbség a választásoktól azt várja, hogy végre elnyerheti a kulturális és emberi jogok teljes körét – csakúgy, mint a köztársaságban élő törökök, bolgárok és muszlimok. A vidék súlyos szegénysége és Skopje kíméletlen nemzetiségpolitikája egyre több gyúlékony anyagot halmozott fel, és tüzelte mindkét oldal szélsőségeseit. A múlt évben például megváltoztatták Macedónia meghatározását: „a macedón nép, valamint az albán és a török kisebbség államát” felváltotta a „macedón nép nemzeti állama” elnevezés. Az indok: „erősíteni kell a macedón nép nemzeti egységét.”

A túlnyomórészt albánok lakta Nyugat-Macedóniában alig van albán iskola. Az albánok lakóhelyeit buldózerek rombolják le, asszonyaikat akaratuk ellenére sterilizálják, gyermekeiket börtönbe vetik. „Egyetlen albán újság sem kapható egész Jugoszláviában” – mondja Nevzat Halili, az albán párt elnöke. Az utcai tiltakozásokkal szemben még tavaly is erőszakosan léptek fel. „Ez a választás az utolsó esélyünk – mondta a választás előtt Halili. – Békésen és demokratikusan akarjuk a problémát megoldani. De ha a helyzet rosszabbodik, találunk majd más utakat. Olyanokat, amelyeken soha nem akartunk volna elindulni.”

Az albán emberek szókimondóbbak. A többségi nemzet oly sok hidat égetett fel, hogy jó néhányan már nem reménykednek a demokratikus Jugoszláviában. „A berlini fal ledőlt. Most a mi falainknak kell ledőlnie – jegyzi meg valaki. – Igen, Nagy-Albániát akarunk!” Koszovóban is sokan úgy látják, hogy az egyetlen kiút a Nyugat-Macedóniát, Koszovót és Albániát egyesítő állam.

…kontra Nagy-Macedónia?

Az albánok választási sikere felbőszítette a macedón nacionalistákat, akik jóval mögöttük végeztek. Az összes nem albán párt szerint az albán választókerületekben súlyos csalások történtek, a nemzetközi megfigyelők viszont kijelentették, hogy a választások többé-kevésbé szabályosan folytak le. Tiltakozásul öt nacionalista párt bejelentette, hogy bojkottálni fogja a második fordulót.

A nyílt albánellenes retorika a gyenge választási eredmények ellenére is sikert ígér a nacionalista pártoknak. Az Összmacedón Akció mozgalma valamennyi kisebbséget ki akarja űzni Macedónia területéről. A Belmacedóniai Forradalmi Szervezet nem kisebb célt tűzött maga elé, mint Nagy-Macedónia létrehozását. Tagjai a kommunisták uralma alatt börtönben ültek, de az egykori militáns csoport most mégis épen jött elő, a háború előtti változatlan programjával egyetemben. És a falvakban, főleg az ifjúság körében megértő fülekre találnak. Skopjén kívüli főhadiszállásukon a falakat Nagy-Macedónia egykor betiltott térképei borítják, amelyek jókora szeleteket metszenek ki Albániából, Bulgáriából, Szerbiából, Horvátországból, Görögországból, Montenegróból, de még Törökországból is.

A szervezet fiatal vezetői – a régi szabadságharcosok dédunokái – nem hagynak sok kétséget afelől, hogy fegyvereik vannak, kiképzést kapnak és készek céljaikért meghalni. „Mi mindig demokraták voltunk, nem a magunk jószántából készülünk a harcra – mondja Boris Zmejkovski, a szervezet titkára. – Nem akarunk polgárháborút. De ha kitör, nem futamodunk meg.”

A nacionalista mozgolódás Macedóniában és a többi köztársaságban szorosan összefügg azzal, hogy merre is tart Jugoszlávia egésze. A hat köztársaság szétválása csak növelné a kisebbségek elszigeteltségét, még magasabb és még sovinisztább falakkal venné körül őket. Ám minél átjárhatóbbak a politikai, gazdasági, kulturális és nemzeti határok, annál nagyobb az esély a békés együttélésre. A másik lehetőség: a polgárháború. A választás most a jugoszlávok kezében van.

• Külföld