Skip to main content

Nappali Ház,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
1993/4.
Folyóirat


Számomra három centruma van ennek a folyóiratszámnak. Az első nyilvánvalóan Tar Sándor művészete köré szerveződik. Három színvonalas kritikával ünneplik a nagy írót (Károlyi Csaba, Radics Viktória, Závada Pál). Az első inkább elvi, a második meditatívabb, a harmadik önvallomásos-novellisztikus jellegű. Ám ha elolvasom az itt közölt LASSÚ TEHER című Tar-elbeszélést, eszembe jutnak George Steiner szavai: „A kritikus ha maga mögé néz, egy törpe árnyékát látja.” (Félreértés ne legyen: e „törpék” közé magamat is odaszámítom!) Döbbenetes írás, és mintha valami új kezdetét jelezné az író pályáján. Nincs már itt szó dokumentumjellegről, szociográfikumról, bár a környezetrajz, a valóságábrázolás most is a megszokottan pontos és hiteles. Leginkább talán balladásnak lehetne nevezni ezt a megszólalást: tömörítések, kihagyások, ama nevezetes „balladai homály”, a párbeszédek a végsőkig lecsupaszítottak; a palaszürke ég alatt, akár kéregető szerszáma, a tangóharmonika, alig nyiszorog Balog, a Kreatúra. Ebben a megalázott világban csak az agresszió látszik az egyetlen válaszlehetőségnek: több regénykötettel felér, ahogy Tar pár oldalon át eljuttatja a kisfiút a kitörésig, míg végül egy heccelődő, az apját csontig megalázó vonatbeli társaság mintájára bakancsával lerúgja a lépcsőre felkapaszkodni készülő Balogot a lassító tehervonatról. Remekmű.

Nagyszerű interjút készített Szijj Ferenc az 1944-es születésű Elek Istvánnal (nem tévesztendő össze a politikussal!), aki előszeretettel nevezi elek isnek önmagát. Szakmai önéletrajza üdítően narcisztikus: „Szakadatlanul próbálkozom azzal, hogy prostituáljam a művészetemet, de ahhoz is tehetségtelen vagyok.” Képzőművész, happener, költő – leginkább talán gagmannek nevezném, de sajnos ötleteit nemigen veszik meg. Kitalált például egy gyönyörű metaforát a „találka-alakú terek”-ről. Nagyon költői ez a kép, bár nem tudjuk meg pontosan, hogy mit is jelent. Inkább azt, hogy melyek a nem találkaalakú terek, elsősorban azok, amelyek nem „marasztalóak”. „Ez a város otthontalan.”

„Úgy az egész világ is az” – mondhatnák a század utolsó negyedének orosz írói. Az esszéíró Viktor Jerofejev szerint ezt az irodalmat a rossz uralma határozta meg. Rendkívül tömör, ám igen sokatmondó jellemzéseiben egy valóban döbbenetes irodalmi körkép rajzolódik ki, nekrofília, pornográfia, kannibalizmus, alkoholizmus stb. ennek a literatúrának az alapanyaga, vagy ahogy Vlagyimir Szorokin nemes egyszerűséggel kijelenti: „genny és szalonna”.

A korszak egyik fő műve Venyegyikt Jerofejev Moszkva-Petuski című poémája, a Sterne-féle szentimentális utazás alkoholista újrafogalmazása, sátáni humorral, féktelen önundorral és méltóságteljes önsajnálattal. (Mindezt a német kiadás alapján mondom, a folyóirat természetesen csak egy rövid részletet közölhet a regényből.) Mindezek és más ismereteink alapján is újra érvényes a régi jelszó: Tanuljunk az élenjáró szovjet íróktól!








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon