Mécs Imre

Nyomtatóbarát változat

A Beszélő július 6-i számának 15. oldalán névvel nem jegyzett, erősen hirdetésszagú közlemény jelent meg a leendő Közép-európai Egyetemről, amely szerint „A Soros György nevével és dollármillióival fémjelzett koncepció lényegében egyedülálló, ilyen minőségben és formában eddig nem létező intézmény jött létre, amivel Soros úr egész Közép-Európát behálózó, több szervezet szerepét is átvállaló mecénási tevékenysége feltehetően csúcspontot ért el”.

Szabadjon e mecénási orgazmus előjátékait a Beszélő olvasói számára összefoglalni, bár mindaz, amit leírok, a magyar újságolvasó számára ismeretes.

A Közép-európai Egyetem gondolatát, koncepcióját nem Prágában, Krakkóban avagy Zágrábban és Dubrovnikban, s nem is a New York-i Soros-irodában találták ki, hanem itt Budapesten. S ez nem véletlen. A magyarság sorsa oda vezetett, hogy nincs lehetősége egységes nemzetállamban élni, csak úgy valósíthatja meg kulturális önmagát, ha a nemzetekfelettiséget, az integrálódást és a határok eljelentéktelenítését felvállalja. Erre kellett rájönni sok keserű kudarc és nacionalista kísérlet után, végre hallgatva Jászira és Bibóra.

A térségünkben elmérgesedett nacionalizmusok oldására találtam ki a Közép-európai Egyetem ideáját, egy campusét, ahol a középkori universitasok mintájára a régió tudósai, tanárai és diákjai összegyűlnek, és hosszú éveken keresztül ismergetik és kóstolgatják egymást, miközben olyan szellemi iskolákat, gondolkodási mechanizmusokat, erkölcsiséget és közösségi érzést nevelnek ki magukból és egymásból, ami hosszú távon segíti a népek közeledését.

A gondolat régóta érlelődött bennem, s amikor 1987-ben közeledett régi barátom. Vásárhelyi Miklós 70. születésnapja, s az Irodalomtudományi Intézet emlékkönyvet szerkesztett a tiszteletére, abban jelentettem meg „Trianoni trauma–közép-európaiság” c. írásomat, amelyben javaslatot tettem a Közép-európai Egyetem létrehozására, valahol Magyarország egy kisvárosában. A tanulmány több hazai és külföldi lapban is megjelent, azt több helyen előadtam.

A tanulmány egyik legfontosabb s sajnos mások által még nem hangsúlyozott alapgondolata az, hogy eddig Trianonban csak a magyarok elvesztését láttuk, s nem ismertük fel, hogy elveszítettük a velünk évszázadokon keresztül együtt élő nemzetiségeket, és azt sem, hogy ők is elveszítettek minket, holott sorsunk át- meg átfonta egymásét, s szüntelen kölcsönhatásokban éltünk.

A népek közeledését kívánja hosszú távon előkészíteni, a középkori Universitas eszméjének modern reinkarnációja, az általam javasolt Közép-európai Egyetem.

Nem volt véletlen, hogy Vásárhelyi Miklóst oltottam be először a gondolattal, lévén ő Soros György személyes megbízottja. Így reméltem Soros megnyerését is.

A koncepciót előadtam – angolul – az 1987 őszén Budapesten megrendezett East–West-konferencián, majd 1988 januárjában részletes vázlatot írtam az egyetem céljáról, elveiről, felépítéséről és szervezésének egy lehetséges ütemtervéről. Ezt eljuttattam Soros Györgynek.

Elgondolásom másik vezérfonala az volt, hogy a huszadik század végén, az új évezred elején oldani kell a tudományok túlzott differenciálódását, amely az áttekinthetőség és a fejlődés útját állja. Felismertem azt, hogy a tudományágak túlzott mértékű, egészségtelen elválasztásánál ugyanolyan szellemi és érzelmi mechanizmusok játszódnak le, éppolyan szakmai metanyelvek, személyes érdekek és azokra épülő sovinizmusok jönnek létre, mint amilyenek a népek között a nacionalizmusok.

Ha tehát tudományos műhelyekben megpróbáljuk feloldani a szakmai elkülönüléseket, akkor olyan szellemi eszközöket fejlesztünk ki, amelyek a tudat mélyén a szeparatív, sovén gondolkodással szemben a nyitottságot és integráló mentalitást segítik. Így észrevétlenül lazítjuk a nemzeti sovinizmusok gyökereit is.

Szűkebb szakterületem, az elektronika és a számítástechnika fejlődése, eredményei azt sugallták, hogy rendelkezésünkre állnak azok a csodálatos szerszámok, amelyek segítségével össze tudjuk vetni az elkülönült tudományágakat, a közöset ki tudjuk belőlük hámozni, s a redundanciát elvetve a különösségekhez értékeket tudunk rendelni.

Tehát az egyetemnek a „kettős integráció” elve alapján kell működnie, hogy valóban hatásosan szolgálja a kitűzött célt: közvetítenie kell a nemzeti-kisebbségi kultúrák és a tudományágak között egyaránt. Mindehhez a megfelelő tudományos hátteret a rendszerelméletek és a computer science mély kutatását és a megfelelő gyakorlati számítástechnikai támogatást biztosító informatikai intézet adhatja meg.

Soros Györgynek megtetszett a koncepció, és ’89 tavaszán Dubrovnikban tanfolyamokat rendezett a gondolat körüljárására. Ezeken magam is részt vettem. Sorossal koncepcionális vitába keveredtünk. Ő ugyanis nem kívánt egy alapegyetemet létrehozni, hanem posztgraduális kurzusoknak a hálózatát kívánta támogatni.

Kezdetnek ezt a formát elfogadtam volna, de önmagában kevésnek találtam. Ugyanis a térség meglévő egyetemeire ráépülő, rövid időtartamú, már máshol végzett szakemberek továbbképzésével alapcélunk nem érhető el, csak hosszú idejű együttéléssel-együtt tanulással-együtt munkálkodással.

A meglévő egyetemekre és azok tanszemélyzetére való alapozás eleve lehetetlenné tenné a szakmai elkülönülések feloldását. A régi egyetemi hagyományok általában hátráltatják elgondolásunkat, új „hagyományokat” kell teremteni.

Dubrovnikban Soros kifejtette, hogy nem szeret intézményeket alapítani; inkább kezdeményezéseket támogatni, nem kívánja magát lekötni, immobillá tenni. Ezt tudomásul vettem, s úgy gondoltam, hogy a két szemlélet kiegészítheti egymást, ő szervezi a posztgraduális közép-európai kurzusok laza hálózatát, én pedig a magegyetem szervezésére koncentrálok.

1989-ben több cikk jelent meg a napisajtóban elgondolásomról. Ezekre figyelt fel több magyar város közönsége (Békéscsaba, Sopron, Kecskemét), s több ajánlatot kaptam az egyetem megvalósítására.

Ezek közül legkedvezőbb Kecskemét város magisztrátusáé volt, amely felajánlotta a közeljövőben felszabaduló Rudolf laktanyát campus céljára. (A lovassági laktanyát a múlt század nyolcvanas éveiben Lechner Ödön tervei alapján építették, szellős, zöldövezetben fekszik, ideálisnak tűnt egyetem céljára.)

Kecskemét ajánlata mellett szólt a város cívis múltja, a korábbi századokban megnyilvánult nagyfokú vallási toleranciája, a zenei integrációt képviselő Kodály Intézet, valamint Budapesthez való közelsége. (Autópályán egy órán belül elérhető.) Ugyanakkor nem akartam az egyetemet Budapestre telepíteni, növelve ezzel annak vízfej jellegét.

Megalakítottuk az Egyetemalapítók Egyesületét, elgondolásainkról részletesen tájékoztattuk az akkori művelődésügyi minisztert, Glatz Ferenc történészt, kérve a kormányzat diszkrét támogatását. (S tájékoztattuk a következő kultuszkormányzatot is.) Azért kellett „diszkrét” támogatást kérni, mert nem akartuk kizárólagos magyar ügynek deklarálni az egyetem alapítását, hanem valóban a térség népei közös ügyének tekintettem vállalkozásunkat.

Ezért is, a prágai forradalom győzelmének másnapján ’89. december elején Vargha Jánossal Prágába repültünk, s Klausnak–Havelnek (utóbbi akkor még nem volt elnök) átadtuk koncepciómat a Közép-európai Egyetemről, valamint egy nemzetközi park tervét a Duna régiójában.

Az egyetemmel kapcsolatos lépéseimről rendszeresen tájékoztattam Soros Györgyöt, nem titkolva, hogy várom bekapcsolódását. Sajnos fordítva nem működött az informálás: csak hulladékinformációkból tudtam meg, hogy Soros Prágában tárgyalt, s Havel – már elnökként – felajánlott egy épületet a Közép-európai Egyetem céljaira. Nyilvánvaló, hogy a személyesen átadott anyag hívta fel Havelék figyelmét az ideára, és ők felismerve jelentőségét, rögtön lecsaptak rá. Sajnálatos, hogy sem Soros, sem régi barátom, Vásárhelyi nem tartották fontosnak tájékoztatásomat. (Nem is szólva véleményem kikéréséről.)

Nem „sérelmeimet” kívánom itt előadni, csak a dolog fonákságára kívánom felhívni a figyelmet. Az egész koncepció alapja az, hogy az emberek bizalommal legyenek egymás iránt, és megértsék egymást, s közös szellemi vállalkozásokat hozzanak létre. Vajon mindez hogyan fér össze ezzel?

1990-ben megalakult a Közép-európai Egyetem Alapítvány (kurátorai betűrendben; Csoóri Sándor, Göncz Árpád, Konrád György és e sorok írója). Kecskemét város tanácsa az alapítványnak adományozta a 12 hektáros Rudolf laktanyát. Minderről szóban és levélben részletesen tájékoztattam Sorost, és kértem, hogy vegyen részt az alapításban. Nem válaszolt.

Ezért múlt év decemberében a Magyar Nemzet hasábjain nyílt levélben fordultam hozzám, a társadalom színe előtt. Erre sem kaptam választ. Mint ’91 májusában Komor Vilma újságíró kinyomozta: Soros röviden válaszolt ugyan nekem, de levelét budapesti titkársága elfelejtette kézbesíteni.

Ebben Soros kifejti, hogy jelenleg nem kívánja támogatni egyetemünket, mivel szerinte furcsa lenne, ha ő mint magyar származású támogatná a Közép-európai Egyetem Magyarországra kerülését. Az érvelés meghökkentett annak raritása miatt, nem hiszem, hogy találnánk olyan cseh vagy lengyel embert, aki ne akarná hazájába telepíteni az egyetemet. (Lásd Havel gyors és ügyes reagálását.) De ezzel éppen az alapeszmével kerülnénk szembe.

Így le kell mondanunk hazánkfia, Soros György támogatásáról. De azt azért nem lehet megengedni, hogy a Közép-európai Egyetem eredeti ideáját bárki is kisajátítsa, s főként azt nem, hogy az eredeti elképzelés eltorzuljon. Kutatómérnöki tevékenységem során elég sok találmányi gondolatomat elkonfiskálták, és ezeket nem is tudták sikeresen megvalósítani, mert hiába vették el a frappáns alapgondolatot, az kevés volt, a finomabb részletek az én agyamban maradtak. Kár. Kár az alapgondolatért.

Kár, hogy két magyar ember nem tud szót érteni integráció ügyében. Kár a kirekesztésért.

Nagybátyám kedvelt anekdotája jut eszembe: még az ántivilágban történt, hogy hazatért az amerikás magyar Brassóba, és nyitott egy Fehér Ökör nevű kocsmát a főtéren. Éppenséggel már volt ott egy Fehér Ökör nevű kocsma, de ez nem zavarta. Azután vasárnaponként, amikor jöttek ki az emberek a szagosmiséről, akkor a két korcsmáros kiállt korcsmája elé, s mellét verve kiabálta: Én vagyok az igazi Fehér Ökör, én vagyok az igazi!

Hát én nem vagyok Fehér Ökör. De megcsináljuk a Közép-európai Egyetem alapintézményét Kecskeméten.

• Vita