Szijj Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Előzmények: Hozzám ne beszéljenek – Mozart és a kismamák, valamint a többi növény – A feliratkozás mint olyan – Hálózsák, termosz, keresztrejtvény, beintés a magyar népnek – A politikai irányvonal megváltozása – A társadalmi rend megdöntése – Sáskajárás – Tornádó – II. József a halálos ágyon, vissza az egész – Aranka férjének csontjai a szekrény tetejéről a fejemre estek

Hozzám ne beszéljenek, és nekem zenét se játszszanak, se Mozartot, se magyar nótát, se mást, és semmiféle lármát se csapjanak. Az lenne a legjobb, ha felszórnák szalmával az utcákat, tereket, parkokat, sőt a rendelőket, a laboratóriumokat és a transzformátorállomásokat is, mint annak idején Milánóban, amikor Verdi haldoklott. Rendeljenek el az egész országban dudálási tilalmat, és ha ez nem elég, akkor házasságkötési tilalmat, autóknak konvojban haladási és feldíszítési tilalmat, tiltsák be a házassági hirdetéseket, és tegyék fizetőssé az anyakönyvvezetői tanfolyamokat. Intézzenek a pápához feliratot vagy határozatot, az nekem mindegy, a harangszó megszüntetése ügyében.

Vannak növények, akik mindent kibírnak, azoknak mindegy, hogy forgalmas, zajos út mellett állnak, vagy gőzkalapács mellett, netán folyó közelében, ahol egész nap fel-alá közlekednek a kotrógépek. Jellemzően ezeknek a növényeknek természetes ellenségeik sincsenek, ugyanakkor nem is lehet őket hasznosítani semmire, viszont minden helyet elfoglalnak, a hasznosabb és szebb és különlegesebb és az evolúcióban esetleg sokkal előbbre tartó növények elől mind elfoglalják a termőterületet, és oda neked biodiverzitás, oda neked világörökség!

Ezek mindig megtalálnak. Ezek csak jönnek, idefújja őket a szél, idehozza őket egy eltévedt végrehajtó, akinek eredetileg egy kisebb vízierőművet kellene lefoglalnia, kiesnek egy futballbíró zsebéből, amikor veszi elő a laposüveget. Jönnek és veregetik a hátamat, hogy ugye, ugye, és hogy vagyunk, hogy vagyunk, mintha nekik hivatalból mindent kétszer el kellene mondaniuk, mintha úgyszólván a munkaköri leírásukhoz tartozna, hogy mindent kétszer mondjanak el, mintha ez lenne az első, amit meg kell tanulniuk a tanfolyamon, hogy első pont, kötetlen beszélgetés, hogyan tegyük pokollá mások életét a beszélgetéssel, amikor mások csak egy pohár italt akarnak meginni a talponállóban, és nem akarnak senkivel sem beszélgetni, sőt, egyáltalán, soha nem akarnak beszélgetni, még két ital között sem akarják elmondani, hogyan vannak éppen, vagy hogy az ő környezetükben és szűkebb-tágabb ismeretségi körükben ki hogyan van pillanatnyilag, akár csak hallomásból is, mendemondák szintjén, de még nyugtázni sem akarják egy fejbiccentéssel sem, hogy mire lenne bizonyíték, miféle jóakaratnak és további gyümölcsöző kapcsolatnak vagy egyenesen bizalmas viszonynak lehetne a jele, hogy odaengedték őket az állópulthoz, és eltűrték, hogy a hátukat veregessék, de az enyémet ne veregessék, mert én nem akarok leírni semmi mást, csak a fényt, de azt minél részletesebben, percről percre, attól kezdve, hogy felkel a nap, onnantól egészen addig, hogy lenyugszik, és megkezdődik egy másik élet, mert onnantól már nem ártalmatlanítjuk a szén-dioxidot, ingyen, jótékonyságból, hanem ellenkezőleg, mi is kibocsátjuk, valósággal kipufogjuk, bele az atmoszférába, a nagy üvegházba, a globális felmelegedésbe, úgy kell nekik.

Ha azonban a feliratkozásról van szó, amit még utoljára el kell intéznem, akkor persze nem jönnek, akkor eszük ágában sincs a hátamat veregetni, akkor külön nyomozást kell folytatni, hogy egyáltalán tudjunk róla, hogy lesz feliratkozás, és hihetetlen erőfeszítéseket kell tenni, ha meg akarjuk tudni azt is, hogy hol, mikor, de ez nekem nem probléma, mert én a túlélés érdekében már rég megtanultam, hogy minden megengedett, tehát ha arról van szó, akkor én növénykutatóként, kezemben egy hatalmas lucernával megjelenek a Növényvédelmi Hatóság központi hivatalában, hogy a megfelelő ablaknál bejelentést tegyek a gombákról, akik még ma is sok helyen növénynek adják ki magukat, és felveszik a támogatást, pedig tudományosan és jogilag is megállapították, és meg is írta minden tudományos és politikai vagy tudománypolitikai pártfolyóirat, hogy a gombák úgy anyagukban, mint táplálkozási szokásaikban sokkal közelebb vannak az állatokhoz, bizonyos fajták már annyira közel, hogy kevés hiányzik, hogy ránk ugorjanak és átharapják a torkunkat, tehát rájuk is maximálisan érvényes a vágási kényszer, amely a tyúkokkal, malacokkal és házinyulakkal kapcsolatban valamilyen járványos körömfájás és viselkedészavar miatt minden évben napirendre kerül, míg viszont, mondom az ablak mögött ülő növényvédelmi kommandósnak, én például most jövök a kórházból, ahol háromórás műtéttel megműtöttek, és fele-fele arányban biztatnak, csak az az egy, mondják, akik biztatnak, hogy a feliratkozással mi van, azt jó lenne megtudni, mondom, és erre az illető vagy mond valamit, vagy nem. Ha mond, akkor abból ki kell hüvelyezni, hogy kapcsolatban áll-e a dolog a feliratkozással, mert például, hogy valami történik, azaz nyilvánvalóan valami rendkívüli esemény, valami nemzetközi horderejű, az könnyen lehet, hogy kapcsolatban áll, mert ebben az országban mindig ilyenekben reménykednek, hogy majd egy nagy horderejű, nemzetközi vagy inkább világméretű rendezvény megmenti az összeomlástól az államot, a gazdaságot és mindenkit, valami olimpia vagy fesztivál, de legfőképpen a taxisok reménykednek, hogy milyen jól megszedik majd magukat, nem is csoda, hogy minden ilyesminek ők a legfőbb szószólói, ők gyűjtik a legszorgalmasabban az aláírásokat a rokonaik és a barátaik között, mintha nem lett volna elég nekünk egy vadászati világkiállítás a rengeteg kitömött bölénnyel, bivallyal és gazellával, a híres vadászok spirituszban úszó, leharapott ujjaival, amikkel megtelt egy egész stelázsi, és a vadaskertté átalakított Városligettel, ahol tízezerszám engedték szabadon a nyulakat, hogy aztán a testvérpártok vezetői levadászhassák a zömét, a maradéknak az utódai pedig azóta is rejtett életmódot folytatnak a Vidámparkban.

És ha ez megvan, vagyis szigorú következtetéssel, egy valóságos szillogizmussal megállapítottuk, hogy igenis, feltehetőleg lesz feliratkozás, akkor már csak arra kell valami úton-módon rájönnünk, hogy miért, minek, hol, mikor és nem utolsósorban, hogy kell-e bélyeget venni magához a feliratkozáshoz vagy a feliratkozásra való előzetes bejelentkezéshez, mert ha kell, akkor bocsánat, vissza az egész, akkor számomra már nem aktuális. Én már annyi bélyeget vettem életemben, hogy ha én azt mind egymás mellé ragasztanám be, akkor az a tagsági vagy akármilyen könyv vagy füzet körülérné a földet, mégpedig nem ám az Északi- vagy Déli-sarkon, hanem legalábbis a mi földrajzi szélességünkön, de idevehetjük Szumátrát és Celebeszt is. Az a rengeteg takarékbélyeg például, amit az iskolában megvettem, megnyálaztam, beleragasztottam a füzetbe, és mindig összeszámoltam, hogy most már vajon mire elég, focilabdához hány kell még, biciklihez hányszor kell évet ismételni, és mindig akkor tűnt el a füzet, amikor már betelt, és hiába jöttek hozzám, és veregették a hátamat, hogy mi újság, mi újság, hol vannak a bélyegek, hát honnan tudtam volna, kilopták a táskámból, vagy talán őszerintük elfért volna az a táska a pulton? Vagy hogyan igyak, hát fel kell emelnem a fejemet, nem ihatok szívószállal röviditalt vagy akár hosszút, csak azért, hogy közben szemmel tartsam a táskámat. És gyanúsítottat se tudok mondani, vagy aki a korábbiakhoz képest feltűnően költekezik, hiába is erőltetik, hogy legalább egy nevet mondjak, lehet az virágnév vagy lónév, lottószám, de én nem mondok semmit, hanem végső esetben előjövök a kormányfőtanácsos barátommal, és kész, vehetjük úgy, hogy ki van pipálva a feliratkozás, majd értesítenek, rendben van, és az időmet végre a fény leírásának szentelhetem.

Odaadom a barátomnak, a kormányfőtanácsosnak a tervezetet piszkozatban, és máris utalja ki nekem zsebből a jogos honoráriumot, aminek az összegéről most a szerénységem tiltja, hogy bővebben beszéljek, de ha bárki vagy az Aranka esetleg sarokba szorítana, akkor bizony, mi tagadás, százezres nagyságrendekről van szó egy-egy alkalommal, csak az a baj, hogy ilyen körülmények között még egy piszkozatot se lehet írni, nemhogy tisztázatot, ahogy kellene, részletes leírás, megvalósítás, hasznosítás, minden, avatási ünnepség, de így hogyan, hát kitől kérjek papírt, kérjek egy vadidegentől?, és mit mondok neki, hogy mire kell?, nem is kell mondani semmit, rögtön gyanút fog, és persze hogy nem ad, pedig piszkozat nélkül nem tudnak letisztulni a gondolatok, hogy akkor most bálna vagy kalapács, kalapács vagy bálna?

Mert el kell ismerni, a maga nemében mind a kettő zseniális ötlet, az óriási bálna a Duna-parton és az óriási kalapács a Kossuth téren, bele lehet menni a belsejükbe, ahol egy kisebb kiállítás látható, mondjuk az ország története dióhéjban, plusz az elmaradhatatlan ajándékbolt, és a kalapács minden egész órában lesújt egy óriási szögre, ahol is a működési elv természetesen hidraulikus, mert ez a bűvös szó, nem érti senki, a másik a hajszálcsövesség, a harmadik pedig a fotoszintézis, amiről csak annyit tudnak az emberek, hogy a pénzhamisítással kapcsolatos, tehát rendben van, de vagy-vagy, a kettőt egyszerre nem lehet beadni, mert az pocsékolás, de akkor melyiket? Az biztos, hogy mindkettőhöz valósággal özönlenének a turisták, úgy kellene kisorsolni a szerencséseket, akik az adott évben bejuthatnának, de lehet, hogy majd én is kisorsolom, hogy melyik a kettő közül, bálna vagy kalapács, hacsak nem a harmadik zseniális terv, az óriási barométer a Dózsa György úton, rögtön a homokóra mellett, piszkozatban leírom, odaadom a barátomnak, a kiutalt borítékot diszkréten elteszem, és egyben engedd meg, hogy érdeklődnék a feliratkozás felől is, mert én már mindenfélét hallottam, magát megnevezni nem kívánó Habsburg főherceget is, aki a történtek ellenére még mindig felelősséget érez az ország sorsáért, nem pedig ahogy sokan teszik a hivatali idejük lejárta után, hogy beleülnek egy igazgatótanácsba, vagy kormányfőtanácsosok lesznek, és a kisujjukat sem mozdítják, ha a tehetséges emberek felkarolásáról van szó, míg itt van ez főherceg, ő inkább a saját vagyonát éli fel a cél érdekében, illetve annak kamatait osztogatja szét, amiért cserébe az a minimum, hogy a magunk részéről legalább egy gyors és fájdalommentes feliratkozáson átessünk, csak tudni kéne, hogy hol, mikor, ilyesmik, továbbá hogy egy főherceget vajon hogyan is kell szólítani, tisztelt excellenciás uram, gondolom az a minimum, és persze piros terítő, cserepes virág, vörös szőnyeg, örvendek, de mi az, hogy egy szállodából nem lehet kimenni?

Először azt mondták, hogy elveszett a kulcs, konkrétan bizonyos Marika, aki itt talán a recepciós vagy a tulajdonos vagy mindkettő, hogy jajistenem, nem találja, de semmi baj, mert ő mindennel így van, leteszi, és a következő pillanatban már el is felejtette, illetve most jut eszébe, hogy elvitték másoltatni, úgyhogy menjek csak vissza nyugodtan a szobámba, annál is inkább, mert úgyis itt lesz találkozóm, ekkor- meg ekkorra van megbeszélve, és rendkívül csodálkozik rajta, hogy én úgy teszek, mintha nem tudnék róla, amit egy pillanatig sem akar kétségbe vonni, de a parancs az parancs, vagy inkább kérés, hogy maradjak itt, mert kerestek, hogy kik, hát hogyne, azt nem tudja megmondani, mert ketten voltak, és igen, kifejezetten engem, névvel, személyleírással, amíg aludtam, még ha a név nem is stimmelt, és a leírás is inkább a Notre Dame-i toronyőrre, de nyomatékosan megmondták, hogy semmi szín alatt engem ő innen ki ne engedjen, mert ez az ő iparengedélyébe kerülhet, APEH-ellenőrzés, ÁNTSZ-ellenőrzés, harmincnapos bezárás, lehúzhatja a rolót, ezt akarom?

Ja, hát a rolót, azt nem, de ha már itt tartunk, akkor bocsánat, hadd kérdezzem meg, hogy miféle szálloda ez? Emeletes ágyak! Ki látott manapság emeletes ágyat egy szállodában? Miközben az előtérből nem maradhat el a fikusz és a filodendron, és még jó, hogy pálmát nem raktak oda, vagy fügefát. Különben is, hogy kerülök én ide? Mert az még nem magyarázat, hogy ne aggódjak, amint azt az Orbánci vagy Lobánci úr mondogatta, nem egyszer, nem kétszer, hanem talán százszor is, hogy nem kell aggódni, formaság az egész, csak meg kell várni, amíg kijön a határozat, én csak várjak, nem kell aggódni, lehet aludni, tévét nézni, itt van a Marika, nem kell aggódni, és eközben elveszett a lényeg, hogy mi az, hogy nem lehet kimenni? Egy szabad embernek, egy szállodából, egy bizonyos Rovánci vagy Rohonci úr miatt? Akinek a bétéjéhez kifejezetten az én beleegyezésem kellett, mert az apukája, anyukája meghalt, és ő az ő tudtuk nélkül, amíg éltek, soha egy lépést se tett, nemhogy takarékpénztári ügyletet, okmánybélyeg-tranzakciót vagy hasonlókat, például cégalapítást bonyolított volna, bele is halt volna  a lelkiismeret-furdalásba, ha ilyesmit csinált volna a szülei háta mögött, tehát én már csak kegyeletből is, meg méltányosságból is járuljak hozzá, a csekély ellenszolgáltatásról most nem beszélve, hogy ő ezt a dolgot a bétével végleg, úgyszólván az örökkévalóságnak szólóan lerendezze, és ne aggódjak, mert ő ezt ügyvéden keresztül csinálja, néhány nap, és kijön a határozat, ne aggódjak.

Aggódni én nem is aggódom, mert ha ügyvéden keresztül csinálja a Losonci úr, az nekem mindenre garancia, egy ügyvédre én nemcsak másnak a bétéjét vagy részvénytársaságát, holdingját és vállalatbirodalmát, hanem a saját pénzemet rábíznám, az összeset, arra én az egész hagyatékomat rábíznám megőrzésre, amíg nem jelentkezik egy örökös, aki hitelt érdemlően, megfelelő okmánybélyeggel bizonyítani tudja, hogy ő nekem egyenes ági leszármazottam, vagy oldalági, esetleg oldaláginak élettársa vagy távoli cimborája, de attól még nem oldódik meg a kérdés, hogy miért nem lehet kimenni a szállodából, ha egyszer a neve is Hotel, méghozzá Harmónia, akkor miért nem? Nem mintha én különösképpen menni szeretnék valahová, inkább csak elvből kérdezem, hol élünk, hogy üres szó-e a jogállam és falra hányt borsó-e a demokrácia és pusztába kiáltott-e a szabadság-egyenlőség-testvériség hármas egysége.

Mert menni amúgy én dehogyis szeretnék, hiszen nincs károsabb dolog az örökös jövés-menésnél és a sürgölődésnél-forgolódásnál, az utazás pedig köztudottan még ezeknél is károsabb, mert nagyban elősegíti a járványok terjedését, madárinfluenza, lóinfluenza, a rengetegféle fertőző növénybetegségről nem is beszélve, amik egész erdőket képesek kipusztítani, egész ültetvényeket, fóliasátrakat, és a tejfölösdobozokban nevelkedő palántákat sem kímélik, utána pedig, az utazás után, ha megérkezik valaki, akkor a záporozó kérdésekre válaszolni, hogy hol, merre, és mit látott az illető, kivel találkozott, kivel beszélgetett, miről beszélgetett, mindenről beszámolni részletesen, mert jönnek és kérdezik, és nem nyugszanak, amíg mindent el nem mondott kétszer az illető, de jaj neki, ha ellentmondásba keveredik akár csak a legapróbb részlet kapcsán is, mert aki nem utazott, az mindent tisztán akar látni, az nem akarja, hogy valami lényegtelennek tűnő dologgal összezavarják, amiről később aztán kiderül, hogy mennyire lényeges lett volna, az lett volna az egészben a leglényegesebb, a sarkpontja mindennek, az archimédeszi pont, ahonnan ki lehetett volna zökkenteni az időt, de most már késő, és akkor érdemes volt?

• Kultúra

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges