Skip to main content

Nyílt levél

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Azzal a kéréssel fordulunk a Magyar Köztársaság kormányához és a törvényhozáshoz, hogy szüntessék meg a volt politikai foglyok kárpótlásánál alkalmazott különbségtételt.

Igazságtalannak tartjuk, hogy a jelenlegi kárpótlás különbséget tesz a volt pártállam politikai foglyai között, nem adva például nyugdíj-kiegészítést az 1963 után bebörtönzötteknek, ellentétben a korábban bebörtönzöttekkel.

Érthetetlennek és különösnek tartjuk azt is, hogy a Miniszterelnök úr ez év őszére jelzett kárpótlási törvényjavaslata, az eddigi állapot mintegy fenntartásaként, ismét csupán az 1963 előtt politikai okokból elítélteket fogja érinteni. Ez mindenképpen a kádári koncepció túlélését jelenti: ti. azt, hogy „az 1963-as amnesztia után nem maradt politikai fogoly Magyarországon”.

Az egyenlőtlen elbírálás elvének hibájától eltekintve erkölcsileg tarthatatlan, hogy az új rendszerben éppen azon keveseket mellőzzék, akik mintegy a lakosság lelkiismereteként szabadságuk és egzisztenciájuk feláldozásával szálltak szembe a kádári kompromisszummal. Ez a jelen és a jövő generációinak talán nem a legjobb morális lecke, mint ahogy az sem, hogy a mellőzést eldöntők között prominensen szerepelnek azok, akik életútja nem elhanyagolható szakaszai e kompromisszumok különböző mértékű támogatásával telt el.

Ha egyáltalán lehet különbséget tenni az 1963 után és a korábban elítélt politikai foglyok között, akkor az az, hogy 1963 után „ártatlanul” gyakorlatilag nemigen került börtönbe senki: az 1963 és 1989 között börtönbe került politikai foglyok tudatosan léptek fel a „barakk” kényelme és a kompromisszum „bölcsessége” ellen. Nem mártírok, ellenállók voltak.

E tettükért a nemzet mostani vezetőinek és törvényhozóinak nem a negatív megkülönböztetéssel kellene válaszolniuk az új rendszer fennállásának immár második évében.

Ha ezt tennék, többekben ébredhetne fel az az érzés, hogy a kádárizmus „aranykorszakában” börtönbe zártakat jogosan ítélték el lázadásukért. Másoknak pedig úgy tűnhet, a rendszerváltozás olyan folyamat, amelynek befejezéséig még hosszú út áll előttünk.

Dr. Lovas István
az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért igazgatója, Budapest

Kiss Tamás
az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért igazgatója, Düsseldorf, NSZK






Samu János
az Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért igazgatója, Princeton, New Jersey, USA


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon