Skip to main content

[Olvasói hozzászólás és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Solt Ottilia: Kinek a jogállama? (Beszélő, 1991. 7. szám)


Kedves Beszélő!

A február 16-án „Kinek a jogállama?” című cikkben megjelenteket – a XIV. kerületről – szeretném az alábbiakban helyesbíteni:

Hetente 4 új önkényes lakásfoglalásunk van, ezek, és nem a hosszabb ideje bentlakó önkényesek kilakoltatása zajlik. Eddig mintegy 200 önkényes lakásfoglaló gyűlt össze kerületünkben, több év alatt.

Az önkormányzati testület 1990. november 27-én létrehozott egy ad hoc bizottságot – amelynek magam is tagja vagyok –, hogy az önkényes lakásfoglalók ügyét egyenként megvizsgálja. A testület ugyanakkor hozta azt a határozatot is, hogy a november 27-e után beköltöző önkényes lakásfoglalókat a lakásosztály lakoltassa ki. Tehát nincs határozat nélküli kilakoltatás.

Az ad hoc bizottság 1990. december 3-án olyan határozatot hozott – a jegyzőkönyv Győri Péternél megtekinthető –, hogy a november 27. előtt beköltözöttek kilakoltatását 1991. április 15-ig felfüggeszti, addig pedig ügyüket fellebbezések alapján megvizsgálja; akiknél jónak látjuk – szempontok: lásd fővárosi ajánlás –, ott szükséglakásba költöztetést végez a lakásosztály, majd a fűtésszezont követően.

A fővárosi koncepció megismerésére telefonon magam beszéltem még december 10-én Győri Péterrel, és örömmel tapasztaltam, hogy a kerület nem hozott a fővárosi ajánlással ellentétes határozatot.

Hogy szociológiailag felkészültebbek legyünk, tanácsot kértünk a Szetától. 1991. január 16-án késő estébe nyúló elbeszélgetésen voltam jelen MDF-es és fideszes képviselőtársammal és a kerület lakásosztály-vezetőjével együtt a Csengery utcában. Meghallgattuk Morvay Bea, Győri Péter és Solt Ottilia tanácsait.

Hiszem, hogy eddig is körültekintően jártunk el, így személyes sértésnek vettem a – csak nem az általam olyannyira tisztelt Solt Ottilia írta? – cikket.

Budapest, 1991. február 18.

Tisztelettel:

Riegg Krisztina
szabad demokrata önkormányzati képviselő Zuglóban


Kedves Riegg Krisztina!

Azon a megbeszélésen, a Szetában mindnyájan igyekeztünk lebeszélni a zuglói önkormányzat képviselőit a téli kilakoltatásról. Győri Péter, Morvay Bea és én is mély megdöbbenéssel fogadtuk a gyorsított kilakoltatások hírét. És bizony nemegyszer határozat nélkül, a határozat ugyanis az állampolgárnak küldött hatósági végzés, amely ellen fellebbezni lehet. (S ezt a fővárosi szocpol. bizottság elnöke szóvá tette önöknek.)

Üdvözlettel:

Solt Ottilia


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon