Skip to main content

[Olvasói megjegyzés és szerkesztőségi válasz]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Szálkák, gerendák, öngólok


Immáron a második részét volt szerencsém elolvasni azon cikksorozatnak, amely a Sajtószabadság Klub nyilatkozatának aláíróival (klubalapítókkal), azok újságírói múltjával foglalkozik. Bevallom őszintén: sok honfitársamhoz hasonlóan magam is szívesen olvasok múltakban kurkászó, leleplező cikkeket. Én is érzem azt a – talán perverz, de mindenképpen – kéjes borzongást, a megelégedett elernyedést, amikor egy számomra ellenszenves személyről kiderül: „pöttyös” a múltja (van, akinek az egész múltja egyetlen nagy, fekete – illetve vörös! – pötty!). Mindezt természetesen annak ellenére, hogy nem igazán tudok egyetérteni etikai szempontból az ilyesmivel.

Öröm- és gyönyörérzettel olvasgatom tehát az ilyen írásokat. De hol? A „Magyar Fórum”-ban (csak egyszer volt a kezemben, de azóta már tudom, hogy miért nem akartam olvasni soha!), a „Kacsá”-ban, a „Psszt!”-ben, s az ezekhez hasonló, rendkívül „nívós” kiadványokban (melyekhez utóbb csatlakozott a „Reggeli Pesti Hírlap” és a „Tiszta Hang” is!) Az ellenzékiben ősöreg és általam régóta kedvelt „Beszélő”-ben azonban már nem! Valahogy nem érzem stílusához, nívójához méltónak (hasonlóan az azóta már – hál’ Istennek! – megszűnt „szimatoló kiskutya”-rovathoz). Mi a bajom ezzel?

Semmiképpen nem az, hogy megpróbálja leleplezni e hangzatos nevű csoportocskát, melynek tagjai (tisztelet a kivételnek!) – szerintem is – a Sajtószabadság szent nevével takarózva, mérhetetlen szubjektivitásukat „objektivitás”-nak nevezve (Id. elrettentő példaként: Pálfy „Gauleiter” István és csapata által sarkosra szerkesztett „Híradó”-t és „A Hét”-et!) igyekszenek a jelenlegi (!) vezető-kormánypártot a burkolt cenzúra diktátori székébe emelni (természetesen alelnöki és főszerkesztői posztokért, a Hatalom által – az adófizetők pénzén – összetákolt napi- és hetilapokért). Ezt a véleményalkotást és tényközlést el is vártam a „Beszélő”-től.

A „Beszélő” azonban ahelyett, hogy ezt a „gerendát” a maga teljességében tárta volna az olvasó elé, apró „szálkák”-ra faricskálva tálalta föl nekem/nekünk, az Olvasó(k)nak!

Tudom, hogy a Tisztelt Szerkesztőségnek az volt a célja, hogy bemutassa totális hiteltelenségét e klubnak. Tudom, hogy e célt azzal kívánta (kívánja) elérni, hogy rámutat: a sajtószabadságért őrjöngve bőgő csorda „vezérbikái” külmázukban „Paulus”-szá vedlett „Saulus”-ok, akik egy sajátos „damaszkuszi út”-on körpályát leírva kívánnak visszajutni a „pártközponti, telefonos hírszerkesztés” jelentette kiindulóponthoz. Tudom, hogy így akarták (akarják) megvédeni a nehezen megszerzett Sajtószabadságot, mely – ha tetszik, ha nem – hatalmi pólussá emelve a Sajtót, a Demokrácia alapköve. Ám ezt a nagy és dicső Harcot személyeskedő párnacsatákká silányítják le ezen cikkek, mivel alkalmat adnak arra, hogy a figyelem elterelődjék a „Nagy Ügy”-ről, s az ellenfél (ellenfelek) ezt az „oroszlánbőgést” alig hallható „kölyökkutya-nyikkanás”-sá fokozza le!

Nekem természetesen semmi beleszólásom a lap (Lap!) szerkesztésébe, céljainak kitűzésébe. Csupán a pályaszéli tribünön drukkoló néző vagyok. Kisebb hibákért nem pattanok fel ordítva, de engedtessék meg nekem, hogy kiáltsak, ha azt vélem látni: kedvenc, szívemhez nőtt csapatom éppen a saját kapujába készül gólt rúgni!

Sipos Ádám István
önkorm. képviselő (SZDSZ), Debrecen

P. S.: Volt egyszer egy párt Magyarországon, mely az „Első Szabad Választások” (szabados) kampányidőszakában azzal próbálta lejáratni riválisát, hogy hangadó, prominens személyiségei múltjának egyes mozzanatait (melyek ezen esetben nem vagy nem úgy történtek meg) kidomborítva, hiteltelenné tegye azokat. Ez akkor bejött nekik (ld.: parlamenti erőviszonyok!). De: egyszer volt Budán – s Pesten – kutya(kommunista)vásár! Az ilyesmiket továbbra is meg kell hagyni a (tényéktől) „tisztuló hangok”-nak!

Kedves Sipos Úr!

Úgy tűnik, Ön pontosan érti, mi a célunk ezzel a sorozattal. Egyszerűen dokumentálni szeretnénk azt a tényt, hogy akik a sajtos szakma többsége felé öklüket rázva rohadtkomcsiznak – többnyire önmagukról beszélnek. Úgy gondoljuk, hogy ez a körülmény fontos és a közre tartozik. Ez természetesen nem ér fel egy sajtótörténeti elemzéssel, az analízis mélyebb és nemesebb tevékenység, de itt és most az egyszerű tényfelmutatásra is szükség van. Mi nem kezdeményeztünk párnacsatát, csupán bumerángot csináltunk a felénk röpülő párnákból.

Ami az utóiratot illeti: az Ön által említett párt pofátlanul hazudott, mi pofátlanul felmutatjuk a tényeket.

A szerk.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon