lt [Solt Ottilia]

Nyomtatóbarát változat

Pénzvilág


A ’94-es költségvetés sarokszámainak elfogadása mellett (vagy mögött) az elmúlt héten egyéb fiskális és financiális izgalmak is borzolták a figyelmes állampolgár kedélyét.

Először is itt van az Oninvest. A különféle közvetítésekkel – korábban Erosz néven társkereséssel, később már Oninvestként ingatlannal és tőkebefektetésekkel – foglalkozó kft. körül már hetek óta gyanús illat lengedezett. Az Oninvest a pénzüket befektetni vágyó polgároknak mesés, eleinte fél évre 70%-os, később már szerényebb, de még mindig elég csábító, évi 40-45%-os hozamot ígért, s cserébe csak annyit kívánt, hogy a befektetőt ne érdekelje, ki és mire használja a pénzét. A mesés kamat annyira emlékeztetett a pilótajátékra és a kolozsvári Charitas-bankra, hogy az újságírók is érdeklődni kezdtek. Pl. a HVG november 13-i számában Szalai Tamás alapos okkal feltételezte, hogy itt legalábbis leplezett betétgyűjtés folyik. November 29-én, hétfőn zárt ajtó és pár markos rendész fogadta az Oninvest aggódó ügyfeleit. A cég vezetői levélben értesítették őket, hogy a sajtó és egyes pénzügyi körök ármánykodása miatt „kénytelenek felhagyni közvetítői aktivitásukkal”, s sürgősen külföldre távozni. Majd 120 nap múlva eleget tesznek az ügyfelek követeléseinek, addig ne is keressék őket. (A román pénzügyi zseni, Popilean Gheorghe GY and GYP nevű, hasonprofilú román–magyar vegyes vállalata lapzártáig még virágzik.)

Szegény Kelet-Közép-Európa! Szegény magyarok! Nemhogy a pénzpiac nevű titokzatos vetemény, hanem még titokzatosabb élősdijének termésétől is fájhat a fejük.

A veteményt magát a világméretű gazdasági recesszió férge rágja. Tartósan gyengélkednek az állam impozáns nagybankjai, akiktől a bőséges adóbevételt s a kiadások meghitelezését várja. Az egyébként privatizálandó bankok egészségét hatalmas, 200 milliárdos tőkeinjekcióval kívánja helyreállítani a kormány. Ezt hívják bankkonszolidációnak. A költségvetési vita finisének kulisszája mögött hozott kormányhatározat jótékony homályba vonja azt a kérdést, hogy vajon mennyi hibás döntés, tulajdonosi – vagyis állami – nyomás halmozott fel ekkora tőkevesztést. Alighanem a pénzügyi kormányzatnak is vannak erről elképzelései, esetleg további céljai, ezért tart igényt közvetlenül a bankok tulajdonosi jogosítványaira az új tőkebevonás arányában. De hát az új tőke, a kis hatalom-újraelosztás forrása is csak valamilyen hitel lehet, hisz a büdzsében nincs kóborló 200 milliárd. A kormány pénzéhsége pedig enélkül sem csekély. A költségvetésben meg is előlegezett magának akkora hitelt a jegybanktól, amit a Nemzeti Bankról szóló hatályos törvény nem is enged meg. A nagy sietségben az illendő törvényességet csak utólag lehet helyreállítani, az MNB-törvény módosítására csak eztán kerít sort a parlament.

Felelős férfiak

Bár a felelős férfiak tagadják, lehet, hogy mégis a Nemzeti Bank makrancoskodása, konok pénztárca-behúzogatása miatt menesztette a kormányfő (helyettese) Tarafás Imre alelnököt, s nevezte ki a helyére Kovács Álmost, Szabó Iván pénzügyminiszter helyettes államtitkárát. A harcedzett veterán monetarista utóda tán nem lesz olyan szőrösszívű, ha a szegény kormány pénzzavarban van. De hát ez csak afféle találgatás, amiből kijutott magának Bod Péter Ákosnak is, mikor a szigorú független Surányit felváltotta, s lám! A pénzügyi újságírók megítélése szerint a Nemzeti Bank erős vára ellenálló kapitánnyá asszimilálta a kormány emberét.

Mindenki lép egyet. Surányi helyére Bod Péter Ákos, Kupa Mihály helyére BPÁ utóda, Szabó Iván, Latorcai János, Szabó Iván utóda pedig a KDNP-be. S röviddel ezután Szabó Iván hátrahagyott embere, Balázs Péter államtitkár a koppenhágai követségben köt ki. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot lassan de biztosan elfoglalták a kereszténydemokraták. Megelőlegezték maguknak a választások után alighanem bekövetkező MDF–KDNP-súlyeltolódást.

Hogy jutunk el a választásokig?

Ha valami foglalkoztatja a politizáló közvéleményt, akkor ez. Kitart-e addig Antall József kormánya Boross Péterrel, a helyettessel? Mintha maga a legnagyobb kormánypárt sem tudna dűlőre jutni. Dr. Boross, úgy tűnik, mindent megtesz, amit a klasszikus demokratikus egyensúlyozgatástól mindig is idegenkedő MDF-törzs kíván, a bizalom mégis inkább az ősi erénybe vettetik: az MDF nem védte meg dr. Borosst Tamás Gáspár Miklóstól (lásd e számunk Néző-pontját), s az MDF-elnökség még ugyanezen a napon kooptálta Für Lajost, aki Csurka István antalli kitisztogatása idején visszavonult az MDF vezetéséből. És meddig az az addig? Ma már minden mértékadó erő május 2-át jelöli meg mint biztosan alkotmányos határnapot, mikor a parlament feloszlathatja önmagát. Ezt mondta maga Horn Gyula MSZP-elnök is december 2-án Pécsett, ami bizonyos fokig újdonság, hiszen a szocialisták mindeddig inkább a választások előrehozásának gondolatát kedvelték. De tanulságos végignézni mondjuk a múlt heti Népszabadságot. (Magyarország legnépszerűbb napilapja…) Nov. 29., hétfő: (a gazdasági válságban a jobboldalivá váló MDF és a szélsőjobb összefogásának) „riasztó és kiszámíthatatlan hatása lehetne a magyar parlamenti demokrácia jövőjére”. Kedd: „…vagy a hátrahagyott második vonal önállósította magát, s az ideges akciókkal Antall szándékaival ellentétes irányba óhajtotta terelni az országot… Van-e olyan erős hátországa ennek a sokat nyilatkozó… szűk politikai elitnek ahhoz, hogy a miniszterelnök huzamos idejű kiválásakor garantálja az ország stabilitását?” Szerda: „Lezsákéknak demokratikus keretek közt nincs esélyük a hatalomban maradásra. Az ő elvakultságuktól függ, hogy itt, most, Európa kapujában mit mernek meglépni, és mit nem.” Csütörtök: (Lezsák szerint) „nincs-e mégis igazuk azoknak, akik kockázatosnak tartják a választásokat?” Szombaton a hétvégi mellékletben Lengyel László a szükségállapot bevezetésének valószínűsége ellen érvel. Szó sincs róla, az idézett mondatok s a cikkek, melyekből a mondatokat idéztem, nem ingerelnek azonnal ellentmondásra; mégis így naponta adagolva mintegy illusztrálnak egy másik, Népszabadságból kölcsönzött mondatot: „az emberek előbb-utóbb elhiszik a nagyon sokszor elismételt állításokat”. (Dec. 2. „A hatalom éhe”) Ha kinyitjuk az újságot, s mindennap arról olvashatunk, hogy vajh eljutunk-e békességben a választásokig, bizony szorongani kezdünk. Pedig nem szorongani kellene, hanem higgadtan, türelmesen együttműködni minden demokratikus erőnek annak érdekében, hogy eljussunk. Akár dr. Boross-sal is.

• A hét üzenetei